2. Baziliszkuszok (Basiliscus Laur.)

A baziliszkuszokat a régi rómaiak és görögök kígyóhoz hasonló, természetfölötti erővel megáldott, rettenetes szörnyetegeknek képzelték, amelyek természetellenes módon fogantattak s amelyeket kétéltűek költöttek ki. Nemcsak minden emberre és állatra, hanem a félistenekre is veszélyeseknek tartották. Nemzőiknek a házikakast, a kígyót s a varasbékát tartották: a kakas éktelen, formátlan tojásokat tojt, ezeket a kígyók és békák elrabolták, hogy kiköltsék. A baziliszkusznak az ókoriak hite szerint szárnyas törzse, koronás feje, négy tyúklába, kígyófarka, villogó szeme és vészthozó, mérges tekintete volt. A baziliszkuszhoz fűződő babonás meséket egészen a legújabb időkig elhitték, mégpedig nem csupán a természettudományokban avatatlanok, hanem az úgynevezett természettudományi írók is.

Mai felfogás szerint a baziliszkuszok a leguánok egyik nemzetsége, amelybe négy faj sorolható. Hímjeik nyakszirtjén magas, sapkaforma bőrkinövést, hátukon s farkuk elején pedig bőrtarajt látunk, amelyet a csigolyák tövisnyujtványai tartanak fönn. Fejük és nyakuk rövid, törzsük magas és szikár, farkuk oldalt összenyomott és nagyon hosszú. Apró, ormos pajzsok födik a fejet, a törzset pedig ferdenégyszögű pikkelyek. Számos, egymáshoz közelálló, egyforma és egyenlő nagyságú, egyenes, összenyomott, háromlapú, koronás fog alkotja a fogazatot. A felső állkapocsban körülbelül 42, az alsóban körülbelül szintén ugyanannyi van. Ezenkívül a szárnycsontokon is vannak fogak. Valamennyi baziliszkus a tropikus Amerikában él, amiből látható, hogy a régiek regebeli állatának semmi köze sincs a tudomány baziliszkuszához, mert ez annak csak a nevét vette át. Életmód és ujjszerkezet tekintetében a Szunda-szigetek vitorlás gyíkjainak felelnek meg.

A panamai baziliszkusz (Basiliscus americanus L.)

Panamai baziliszkus (Basiliscus americanus L.).

A panamai baziliszkusz nyakszirtjén hegyes, kívülről ormos pikkelyekkel borított sisakot visel, amelyet porcos léc tart. Síma haspikkelyein nyoma sincs ormóknak. Bőrének eredeti színe zöld lehet; a borszeszben őrzött példányok színe felül olajbarna, alul piszkosfehér. Az oldalakon szabálytalan, harántirányú foltok láthatók; szeme mögött fehér sáv látható, az állkapocs mögött egy világosabb. A test hossza 80 cm, amelyből 56 cm a farokra számítandó. Hazája Panama és Costarica.

A csíkos baziliszkusz (Basiliscus vittatas Wgm.)

Közeli rokona a panamai baziliszkusznak s hasonló is hozzá. Guatemalában – Salvin szerint – olyan közönséges, hogy minden nehézség nélkül annyi példányhoz juthatott, amennyit kivánt. Különösen folyók közelében látható gyakran s úgy látszik, hogy ezek környékéről nem is távozik messzire. Mozdulatai oly gyorsak, hogy megfogására csak nagyon ügyes, gyakorlott ember vállalkozhatik.

Életmódjáról Sumichrast leírása tájékoztat, aki szintén kiemeli, hogy ez a kedves kis állat – amelynek lénye semmi tekintetben sem emlékeztet a régiek csodaszörnyére – leggyakrabban tavasszal, folyamok közelében figyelhető meg. Hajnalhasadáskor kezdi vadászatát, déltájban a parton heverő fatönkökön sütkérezik. Minden neszre fölfigyel, fejét felemeli, tokáját felfujja s bőrtaréját élénken mozgatja. Mihelyt éles szeme felismeri a veszélyt, mint a kilőtt nyíl, egy pillanat alatt a vízbe veti magát. Úszás közben fejét és mellét a víz fölött tartja s karjaival evez, míg hosszú farkát kormánynak használja. Ruthven viszont azt állítja, hogy a baziliszkusz inkább lábaival úszik. Sumichrast szerint a nőstény április végén vagy május elején 12–18 tojást tojik s ezek számára valamely fatörzs tövében lyukat váj. Kiköltésüket a napra bízza. A baziliszkusok rovarokkal táplálkoznak.