3. Sivatagi gyíkok (Eremias Wgm.)

Igazi sivatagi állatok; rendkívül gyors futók. A nyakörvös gyíkok családjának eddig tárgyalt nemzetségeitől részint orrlikaik helyzete, főként azonban az alsó szemhéj különleges kialakulása révén különböznek. Az alsó szemhéj közepetájának pikkelyei ugyanis nagyobbak és többé-kevésbbé átlátszók. Egyeseknél csak két nagy pikkely van a középen, amelyek – mint valóságos ablak – tökéletesen átlátszók. Ezek a gyíkok tehát még akkor is jól láthatnak, amikor alsó szemhéjuk egészen rásiklik szemükre.

A sivatagi gyíkok életmódjáról nagyon keveset tudunk, jóllehet egyes fajok nagyon gyakoriak és nagy területen élnek. így az E. arguta Pall. Nyugat-Ázsia ürömmel benőtt pusztáin kívül Dél-Ororszországban, sőt Dobrudzsában is honos, több más faj pedig a volt Német-Kelet-Afrika legföltűnőbb hüllői közé sorolható.

A pöttyös sivatagi gyík (Eremias guttulata Lcht.)

Az északafrikai sivatagok gyíkfaunájának egyik leggyakoribb faja. Éppoly gyakori a köves terepen, mint a futóhomokon s Algír halfa-fűves pusztaságain; Egyiptomban a Földközi-tenger mellékének sós mocsaráig elterjedt. Az eddig ismert 40 faj közül ez a legkisebb fajok egyike. Csak kivételesen haladja meg a 16 cm hosszúságot.

Nagyon csinos kis teremtés, alapszíne világosszürke, sárgás vagy vörhenyesszürke; felső oldalának rendkívül változatos mustrázata fehér vagy kékes és fekete foltokból, világos hosszanti csíkokból, vagy szürke, esetleg világos vörhenyesbarna háti sávból áll.

Doumergue megállapította, hogy a pöttyös sivatagi gyík Nyugat-Algirban csaknem egész éven át, de főként télen látható, viszont nyáron ritkább. Ezzel szemben Werner a nyugatalgíri Szaharában, valamint egész Egyiptomban is nyár derekán egy fésűsujjú gyíkfaj (Acanthodactylus scutellatus) mellett csak ezt a fajt találta délben a szabadban. Párzása az említett szerzők szerint áprilisban és szeptember havában történik. A fészekalj csekély, mindössze 2–4 tojásból áll.