2. család: Szűkszájú kígyó-félék (Glauconiidae)

Alsó állkapcsuk fogakkal van felszerelve, felső állkapcsuk összenőtt a környező csontokkal; a medence maradványaiként szeméremcsontjaik és ülőcsontjaik is megvannak, utóbbiak a középvonalban összeilleszkednek. Egyebekben a megtévesztésig hasonlítanak a vakkígyókhoz, farkuk azonban mindig többször olyan hosszú, mint széles. E helyen részletesebben nem foglalkozunk velük.

Kétségtelen, hogy a régiek sárkányokon a mai óriáskígyókat értették. Ezeknek az állatoknak jelentékeny nagysága és hatalmas testi ereje, valamint a kígyóktól való általános irtózás, megérthetővé teszik előttünk azokat a túlzásokat, amelyeket különösen a régi írásokban tapasztalunk, de amelyekhez a napjainkban élő utazóknak és természetleíróknak babonás túlzásai is sokban hasonlítanak. Nem csodálkozhatunk azon sem, ha valaki a szörnyetegeknek vélt állatokat már saját gyöngeségének tudatában is kétszerakkoráknak látta és képzelőtehetsége oly tagokkal és tulajdonságokkal ruházta fel, amelyek a valóságban nincsenek meg. Különösen megszólaltatták a régiek képzeletét az óriáskígyók hátsó lábcsonkjai, amelyeket a valóságnál nagyobbaknak képzeltek el s így történt, hogy végül ezeket az emberre nézve félelmetes állatokat lábakkal és szárnyakkal ruházta fel a képzelet. A költött szörnyetegek kialakulását azután még inkább elősegítette a vallási mondában szereplő ördög és a keleti érthetetlen és misztikus mesékben már olyan szörnyekkel találkozunk, melyeknek mását hiába keressük az állatok között; maga az őskép: az óriáskígyó u. i. a sok átalakulás és hozzáköltés folyamán teljesen átalakult.

Még ma is beszélnek az emberek 50 láb hosszú óriáskígyóról, mely lovakat, marhákat és más nagytestű állatokat támad meg s azokat le is nyeli. Lehetséges, hogy az óriáskígyók régente jelentékenyebb nagyságot értek el, mint ma, amikor az ember hatékonyabban tud védekezni ellenük s életüket félelmetes fegyvereivel meg tudja rövidíteni. Azonban olyan hatalmas nagyságú kígyók, amilyenekről a régiek szólnak, mégsem élhettek. Nagyban hozzájárul a téves híresztelésekhez az is, hogy a kígyók hosszúságát nagyon nehéz megbecsülni. Kisebb, 1 m hosszú kígyóknál is könnyen tévedhetünk, még nagyobb azonban erre az eshetőség a nagyobb fajoknál, amelyeket gyakran kétszer, sőt háromszor olyan hosszúaknak ítélünk meg, mint aminők a valóságban. A biztos becslés akadálya egyrészt az, hogy a kígyó mozog, míg másrészt nyugalmi állapotában össze van csavarodva. E mellett azonban a tőlük való félelem és irtózás is csak nehezíti a hosszuk megítélését. Nem csoda tehát, ha a déli országok bennszülötteinek erősen működő képzelete, amelynek még kevésbbé vannak határai, mint a miénknek, kétszeresen, sőt háromszorosan túlbecsüli a hosszúságot. Ugyanaz a hindu vagy délamerikai, aki látszólag teljes szavahihetőséggel beszél 50 láb hosszú óriáskígyóról, amelyet maga látott, sőt meg is ölt, a nyugodtan méricskélő búvárnak, aki 6 m hosszú állatot ejtett el, képes lesz azt állítani, hogy ez az utóbbi minden általa eddig észlelt példány nagyságát meghaladja.