2. Boák (Boa L.)

A családnak, legalább a neve szerint, legismertebb tagja a szűkebb értelemben vett óriáskígyó, a Boá-k nemzetsége, melyekre jellemző, hogy ajakpajzsaikon nincsenek gödrök, továbbá, hogy testük pikkelyei símák és 55–59 hosszanti sorban vannak elhelyezve; lapos, háromszögletű, elül letompított fejük világosan elkülönül a nyaktól és a törzs pikkelyeivel megegyező nagyságú pajzsocskák fedik; orrlyukaik oldalt, két pajzs között nyílanak.

Az óriáskígyó (Boa constrictor L.)

Óriáskígyó (Boa constrictor L.).

Az óriáskígyó egyike a legszebb fajoknak. Rajza, noha színei nem nagyon változatosak, igen csinos. Testének alapszíne tekintetében erősen változik: a vörösesszürke, világosszürke, sárgásbarna és a vörösesbarna a leggyakoribb színek. A rajzolat sötétbarna vagy feketés, a hát foltjai a fark felé a vörösesbarnába hajlanak, a farkon pedig, nevezetesen a fiatal állatokén, élénk vérpirosak vagy sárgáspirosak sötétebb szegéllyel. A felnőtt állatok hossza állítólag eléri, sőt meg is haladja a 6 m-t, valószínűleg azonban csak nagyon ritkán több 4 m-nél.

A különböző fajokhoz tartozó óriáskígyókat gyakran tévesztik össze egymással s valószínűleg az az oka annak, hogy az itt tárgyalt faj elterjedési területét rendesen nagyobbnak veszik a valóságnál. Annyi bizonyos, hogy a Boa constrictor Rio de Janeirótól és Cabo Friótól északra Brazilia középső és északi részén, egész Guayanában, Venezuelában és Trinidadon is előfordul, nyugat felé pedig elterjedési területének határa az Amazonas felső folyásának vidékéig, az ecuadori és perui Andesekig terjed. Wied herceg és Schomburgk egybehangzó állítása szerint a száraz és forró vidékeken, erdőkben és a bozótban tanyázik. Búvóhelyül földlyukakat, sziklaréseket és a fák gyökérzetét szokta kiszemelni, ahol társaságban, négyes-ötös csoportokat alkotva húzódik meg; olykor a zsákmány meglelése céljából a fákra is felkúszik. A vízbe, ellentétben a rokon fajokkal, sohasem megy. Fogoly példányokon figyelték meg, hogy azok alkalmilag fürödni is szoktak, inni pedig éppen olyan gyakran, mint a többi óriáskígyófajok.

Quelchnek, a Boa constrictor szorgalmas megfigyelőjének angolguayanai tapasztalatai szerint ez a faj gyakori a folyók partvidékén is, de csak ritkán vagy egyáltalában nem megy a vízbe. Vadászni is csak szárazon szokott, s olykor a földön, olykor pedig a lomb között várja zsákmányát. Tartózkodási helyül faüregeket és más alkalmas búvóhelyeket szemel ki a gyökérzet között, míg vadászáskor az alacsony bozótot vagy a folyópartok mentén heverő, korhadó fatörzseket is felkeresi.

Kétségtelen, hogy a kínálkozó zsákmányt nappal sem engedi elmenekülni, de vadászatra voltaképpen csak az alkonyat beálltával szokott járni, amint mind a szabad természet állatain, mind a fogságban tartott példányokon is megfigyelték. Különböző utazók állítása szerint a veszedelem közeledtekor nem menekül el, hanem lomhán és mozdulatlanul heverve várja be a feléje közeledő vadászt és nem ritkán doronggal is agyon lehet verni. Ily módon ejtett el egyszer egy példányt Schomburgk. A kígyó ez alkalommal is csak akkor kezdett menekülni, midőn a vadász pár lépésre megközelítette, de ekkor sem kúszott tova oly gyorsan, hogy ne lehetett volna követni. A páfránybozót védelme alatt akart elillanni, de a növényzet megmozgatásával mindig elárulta helyét. Végül is Schomburgk egy doronggal vágta fejbe, amelytől elszédült, majd pedig indián kísérője segítségével nadrágtartójának egyik szárával hurkolta körül a nyakát, ily módon győzve le az erős állat görcsös rángásait. – Wied herceg szerint a Boa constrictor-t Braziliában is rendesen furkóssal vágják agyon, vagy néha söréttel lövik le. Tapasztalt braziliai vadászok ki is nevetik azt, aki az iránt érdeklődik, hogy veszedelmes-e ez a kígyó, mert ilyennek csak a nép kalandos meséiben szerepel.

Táplálékát kisebb emlősök és különböző madarak alkotják. Az emlősök közül az agutit, pakát, patkányt és az egeret kedveli. A fogságban tartott példányok Werner megfigyelései szerint a gyíkok (Ameiva) és a krokodilust (Caiman) sem vetették meg. Kutya- vagy őznagyságú állattal mindig meg tud birkózni. Wied hercegnek mesélte egy alkalommal egy vadász, hogy kutyáját egy Boa constrictor a combján harapta meg, majd oly erővel tekerte körül, hogy nyakán vérezni kezdett.

A szabad természetben kétségkívül csak a saját maga zsákmányolta állatot eszi meg. Quelch csak egyetlen egy esetben, Werner pedig sohasem tapasztaltak, hogy halott állatot ennék. Effeldt ugyane fajta kígyóját leölt patkányokkal etette, azonban ezt az esetet még a fogoly állatoknál is kivételesnek kell tartanunk.

A Boa constrictor szaporodására vonatkozólag alig vannak adataink. Waldemár porosz herceg egy alkalommal egy terhes boát ejtett el, melynek mintegy 12 tojásában az embriók 30–40 cm hosszúságot értek el, Westermann pedig meg is figyelhette példányainak szaporodását; nőstény állata több eleven fiat s ugyanakkor több tojást is hozott a világra.

Dél-Amerikában az elejtett boákat különféleképpen hasznosítják. Húsát a négerek állítólag megeszik, zsírjának pedig gyógyító erőt tulajdonítanak. Bőrét kicserzik és belőle csizmát, nyeregtartót stb. készítenek, a négerek pedig testük köré csavarják, mert azt hiszik, hogy megvédi őket bizonyos betegségek ellen.

Mint kiváló egerész és patkányfogó igen jó szolgálatot tesz a braziliai kereskedők és ültetvényesek raktáraiban, ezért háziállatnak tekintik s néha oly nagy bizalommal vannak iránta, hogy még éjjelre is lakószobájukban hagyják. Böjtölőképessége e mellett még csak növeli értékét s megkönnyíti a szállítását is. Az utóbbi igen egyszerűen történik, amennyiben beteszik egy nagy ládába, melynek oldalába néhány kis nyílást vágnak s azután fedelét rászögezik. Rendeltetési helyükre rendszerint kiéhezve érkeznek meg s ezért eleinte ingerlékenyek, később azonban ha jóllaktak megnyugodnak, megszokják ápolóikat is s általában könnyen kezelhetők, noha egyesek közülük továbbra is vadak maradnak. Egymásközt ennek a fajnak az egyedei többet civódnak, mint azt más fajoknál tapasztalták. Hosszú elülső fogaikkal néha darabokat tépnek ki egymás húsából; azonban az egészséges állatok ilyen sebei gyorsan gyógyulnak s nem is kell velük mást tenni, mint tisztán tartani őket és ellátni ivóvízzel; a fürdővizet ellenben, amelyet ezek az állatok különben sem nagyon kívánnak meg, ilyenkor mellőzni kell. Werner tapasztalatai szerint az egészséges állapotban fogságba került állatok csaknem kivétel nélkül hamarosan elfogadják a táplálékot s szívesen fogyasztják a galambot, házinyulat és tengerimalacot. Fontos még, hogy ketrecük meleg és száraz legyen és sohasem szabad belőle hiányozni az ivóvíznek.

Az újszülött példányok már világrajöttük alkalmával mintegy 35 cm hosszúak, igen gyorsan nőnek s míg első idejükben egy-két egérrel beérik, addig egy év mulva már egy-egy tengerimalacot vagy gerlét is elfogyasztanak.

Az argentiniai boa (Boa occidentalis Phil.)

Ez a nagy és erőteljes, sötét színezetű faj Argentinia nyugati részének sós steppéin fordul elő. Eléri, sőt meghaladja a 3 métert, és bőrének rajza lényegében az előbbi fajéhoz hasonlóan a fekete, a barna és fehér színekből tevődik össze, amelyek közül túlnyomó a fekete szín. Vedlés után az argentiniai boa teste csodás fémfényű. Werner e fajnak egy igen nagy példányát tartotta évekig ketrecben s azt tapasztalta, hogy a víztől még vedlése idején is irtózik, holott ilyenkor a vizet nem kedvelő fajoknak is szükségük van a fürdőre. Csak nagy üggyel-bajjal bírták a vízbe kényszeríteni, viszont azonban gyakran és sokat ivott. A galambokat és tyúkokat az emlősöknél jobban kedvelte s gyakran csak testsúlyával ölte meg őket. Az argentiniai boa e példánya egyebekben nem volt rosszindulatú állat és soha még csak kísérletet sem tett a harapásra.

A madagaszkári boa (Boa madagascariensis D. B.)

A madagaszkári boa az összes óriáskígyók legszebbike. Arcorrát oldalt nagyobb pajzsok borítják. Farka az amerikai fajokénál rövidebb, alul 34–41 pajzs födi. A kifejlett példányok hátulsó testfelének csodálatos kék és aranyoszöld fémfénye alig írható le szavakkal. Madagaszkár e legnagyobb kígyófajának Werner két példányát is tartotta fogságban, melyek 2.75 m hosszúak voltak s az előbb leírt fajhoz hasonlóan a legszívesebben galambokkal táplálkoztak, mig a házinyulat és patkányt csak kivételesen fogadták el. Minthogy a nedves és meleg őserdőben él, könnyen érthető, hogy a nemzetség összes fajai közül a legtöbb vízre van szüksége; szívesen időzik hosszú ideig a fürdőben és sokat iszik. Szelíd természetű és éppoly kevéssé harapós, mint az előbbeni faj.