5. Simaajkú boák (Epicrates Wagl.)

A símaajkú boák nemzetségét a következő tulajdonságok jellemzik: Fejük élesen elkülönül a törzsüktől s felül nagy, részarányos, vagy kisebb szabálytalan pajzsok borítják, közülök 2 párt az arcorron, az arcorrpajzs mögött mindig meg lehet különböztetni. Az orrlyuk 3 vagy 2 pajzs között fekszik, a kantárpjazs mindig megvan. Az ajakgödrök hiányzanak vagy elmosódottak. A törzs oldalról többé-kevésbbé világosan összenyomott, a farok karcsú és jól begöngyölhető. A törzs felső részét 33–65 sor síma pikkely födi, a hasat pedig széles pajzsok borítják. Fogakat az állkapcsokon kívül az ínycsontokon is találunk; a legelül álló fogak mindkét állkapocsban nagyon hosszúak.

A karcsú boa (Epicrates striatus Fisch.)

Karcsú boa (Epicrates striatus Fisch.).

A karcsú boa a többi 9 Epicrates-fajtól abban különbözik, hogy testét 51–63 pikkelysor és 271–302 haspajzs borítja, s egy vagy két felső ajakpajzsa a szemmel határos. Alapszíne szép barnás rézvörös; feje egyszínű vagy hátul sárga foltok tarkítják, szemeitől két sötét sáv húzódik hátrafelé, hátát egész végig szorosan egymás mellett álló és zeg-zugosan lefutó, keskeny, fehérszínű harántsávok díszítik. Hosszúsága eléri vagy meg is haladja a 3 m-t.

Úgy látszik, hogy a karcsú boa elterjedése a Haiti-szigetekre szorítkozik. Gebhardt P. a Kis-Antillákról, Cap-Haitienből küldött 3 példányt nekem s néhány e fajra vonatkozó adatot is közölt velem. A karcsú boa főként a cukornádültetvényekben tanyázik, de gyakran megjelenik a bennszülöttek kunyhóiban is, vagy behúzódik roskadozó épületek födelébe, pl. régi templomokba, ahonnan patkányokra és fiatal szárnyasokra vadászik, de a tojásokat is ellopja. Nappal nyugodt és lomha, amiért hazájában „lusta kígyónak” nevezik. Annál élénkebb azonban éjjel, amikor vadászatra indul. Fogságba kerülése alkalmával rosszindulatú és harapós, de később megszokja új környezetét és szelíden viselkedik. Eleinte nem táplálkozik; az én példányaim először az említett Gebhardt házában voltak 11 hónapig s ott csak 6 hónapra fogyasztották el az első patkányt, aminek következtében oly lesoványodva jutottak birtokomba, hogy egy közülök nemsokára el is pusztult. A másik kettő rendesen evett s más boák módjára végzett zsákmányával. E fajt rokonsága többi tagjaitól kiváló mászó tehetsége is megkülönbözteti. A többi boák is szeretnek ugyan felmászni az ágakon, hogy valahol a magasban megpihenjenek, azonban ez nem olyan határozott életszükséglet számukra, mint a karcsú boa számára. Míg amazok az átmelegedett talajon is megpihennek, addig ez csak az ágakon fekve érzi jól magát.

A kubai karcsú boa (Epicrates angulifer Bibr.)

Az előbbi fajhoz hasonló, de szemeit az ajakpajzsoktól egy pikkelysor különíti el. Ez a 2 m-t meghaladó szép kígyó Werner tapasztalatai szerint kivétel nélkül kisebb emlősökkel, patkányokkal és egerekkel él, amint ezt ez a kutató több, éveken át ketrecben tartott példányán tapasztalhatta. Közülök kettő a kifejlett patkányokkal is el tudott bánni és hatot is elnyelt egymás után, míg két másik ugyanolyan nagy példány csak egereket evett és úgy látszott, hogy fél a patkánytól. Legtöbbjük csak 8–12 hónapi bőjtölés után fogott neki enni, de egyiküket sem viselte meg a bőjt. Mindenik egészséges példány hosszabb ideig maradt vad és harapós, mint bármely más, Werner által gondozott óriáskígyófaj. Egyik közülök egy éjszaka két nagy tojást és két, csaknem teljesen kihordott halott fiat hozott a világra, hosszuk anyjuk testhosszának 1/3-át tette ki. A kubai karcsú boa 1 1/2 m hosszú példányai már kifejlettnek tekinthetők és szaporodásra képesek. Mind ez a faj, mind az előbbi is, nagyon szeret fürödni, néha heteket tölt a fürdőben s abból a szükséges takarítás és feltöltés alkalmával sem űzhető ki.