8. Szipók (Herpetodryas Boie)

Míg a mi fakúszó siklóink, egyes fajai csak néha kúsznak fel a fákra, hogy ott táplálékot keressenek, addig a szipók már csaknem tökéletes falakókká váltak. Felső állkapcsukban 28–32 egyenlő nagyságú fogat viselnek, szemük pedig nagyobb a kúszó siklókénál, sőt gyakran igen nagy is lehet, törzsük oldalt jobban lapított és karcsúbb, farkuk eléri vagy meghaladja a testhosszúság egyharmadát. A pikkelysorok páros számúak és nem haladják meg a 10–12-öt. Öt fajuk Nyugat-Indiában s Közép- és Dél-Amerikában honos. Uralkodó színük olajzöld.

A braziliai szipó (Herpetodryas carinatus L.)

Brazíliai szipó (Herpetodryas carinatus L.).

A szipó vagy cutimboya Brazilia, Guayana és Venezuela erdőségeiben s a Kis-Antillákon honos, de Közép-Amerikában és az Andoktól keletre, Peruban is előfordul. Ez a pompás színeződésű kígyófaj eléri a 2–3 m hosszúságot is. Wied herceg helyszíni megállapítása szerint színe fölül szép szelíd, kissé sötétes olajzöld, amely a háton barnás színben játszik, alsó része pedig zöldes vagy élénksárga, de megjegyzendő, hogy az előbbi szín a hason, az utóbbi pedig a fej alsó részén, a nyakon és a farkon válik uralkodóvá. A zöld szín különböző árnyalatokban játszik egész a fémesfényű barnáig; a hát középvonalában egy világosabb sáv húzódik, amely kétoldalt gyakran sötéten szegélyezett. Ennek a könnyen felismerhető kígyónak a pikkelyei olykor símák, olykor azonban a két középső hátoldali sor bordás; mindig 12 hosszanti sort alkotnak. A szemek jelentékeny nagyságúak.

Wied herceg szerint a szipó Brazília legközönségesebb fajai közé tartozik s a tenger partjától nem messze fekvő, homokos terület bozótjaiban szeret tartózkodni. Nevezett szerző az ilyen helyeken igen nagy, 2–3 m hosszú és 4–6 cm vastag példányokat is figyelt meg. Különösen kedveli a homokos talajt, a tengerparti mocsaras és általában nedves helyeket, amelyek fűnemű növényekkel vannak benőve és hasonlítanak a mi nedves rétjeinkhez. Gyakori a bozótban is, ahol a fehérvirágú trombitafák és a széleslevelű klúziák virítanak, itt rendszerint a fák sűrű lombján vagy ágain pihen, de nem ritkán a földön is heverészik. Közeledtünkre hirtelen eliramodik, hogy alig birjuk követni; a leggyorsabban mozog a fűben, valamivel lassabban a csupasz homokon. Minthogy szemünk elől a bozótban többnyire el van rejtve és hihetetlen gyorsasággal menekül el, a legtöbbször észre sem vesszük jelenlétét s nyilván jóval gyakoribb is, mint aminőnek hinnénk. „Villámgyorsan megy föl a bokrokra és a bozótra – mondja Hensel – s szempillantás alatt eltűnik a sűrűben, minek következtében hitelt adhatunk azoknak az elbeszéléseknek, amelyek szerint ez a kígyó madarakkal táplálkozik.” Karcsú nyakát Wied herceg gyakorta találta vastagnak a benne lévő elnyelt varangytól; úgy látszik tehát, hogy főként kétéltűekkel táplálkozik. Hagmann szerint is béka a legkedvesebb eledele, de a fiatal madarat és gyíkot sem veti meg. Párosodásának ideje október. Öt hengeres és rendkívül karcsú tojást tojik. Nemcsak a kúszásban kiváló, hanem nagyszerűen úszik is; Hagmann az Amazonas-folyóban, a Maxiana-szigetnél a parttól 200 m-re találta. Nem ritkán találják farkával felfüggeszkedve valamely, a folyó fölé benyuló ág legvégén s így kiváló tornásznak is kell őt mondanunk. Megtámadtatva dühösen kapkod maga körül.

Brazíliában a szipót ártalmatlannak mondják, de az odavalók mégis megborzadva szemlélik, mikor a kutató a szép karcsú állatot a kezébe fogja. Schomburgk egyik közléséből az világlik ki, hogy szükség esetén az embert is megtámadja. „Egyik vadászkirándulásom alkalmával, írja, lassan közeledett felém egy 2 m hosszú kígyó, de nem lévén még elég közel hozzám, nem tudtam eldönteni, hogy mérges-e, avagy nem. Fegyveremnek mindkét csöve töltve volt; céloztam, rátüzeltem és a kígyó görcsös rángatódzással kezdett forogni maga körül. Fölöttem egy faágról a lövés zajától megijedve két szép papagáj röpült föl, majd pedig újra leszálltak egy ág legvégére. Úgy látszott, hogy a kígyót halálosan megsebesítettem, azért fegyverem másik csövéből az egyik madarat lőttem le. Ekkor vettem csak észre, hogy a kígyó, amíg a fegyvert újra töltöttem, a bozót felé igyekszik s abban el is tűnik. Kezemben a töltött fegyverrel keresésére indultam. Az állat észrevette közeledésemet és villámgyorsan támadó helyzetet vett fel, majd felém ugrott és ezzel viszahőkölni kényszerített. Még meg voltam bénulva az ijedtségtől s jóformán azt sem tudtam, hogy megsebesültem-e, amidőn a kígyó újra ugrásra készült, de egy szerencsés lövéssel sikerült leterítenem. Csak akkor jöttem rá, hogy meg sem sebesültem s hogy a dühös ellenfél nem is mérgeskígyó, hanem egy ártalmatlan szipó.”