9. Falakó kígyók (Dendrophis Boie)

A legjobban alkalmazkodtak a fán való életmódhoz a Dendrophis nemzetség fajai, melyeket elsősorban az jellemzi, hogy haspajzsaik mindkét oldalon nemcsak felhajolnak, hanem csakugyan ormósak is. Ennek megfelelően minden egyes haspajzs hátsó peremén, a következő pajzs ormójának kezdeténél egy kis bedudorodás található. A 13–15 pikkelysor közül a középső szélesebb, mint a legyezőszerűen, ferdén elhelyezkedő oldalsorok. Általában ez a nemzetség az előbbitől csak kevéssé tér el. Tagjai felső állkapcsukban 20–33 fogat viselnek, amelyek hátrafelé alig válnak nagyobbakká, viszont az alsó állkapocs fogai közül az elülsők valamivel hosszabbak a hátsóknál. Fejük hosszú és nyakuktól élesen különválik, szemeik nagyok és pupillájuk kerek. Karcsú törzsük oldalt összenyomott, síma pikkelyeiknek végpórusaik vannak, farkuk az egész testhosszúságnak 1/3-1/4-e; a fark pajzsai két sort alkotnak. Mintegy 12 fajukat ismerjük, melyek Ázsia trópusi vidékeitől a Molukki-szigeteken és Új-Guineán át a Bismarck- és Salamon-szigetekig, valamint Észak-Ausztráliáig vannak elterjedve.

A fényes sikló (Dendrophis pictus Gm.)

A nemzetség jól ismert tagja a fényes sikló vagy sokári, egy legfeljebb 1.2 m hosszú, pompás kígyó. Farka nem éri el a testhosszúság 1/3-át sem. A többi fajoktól felső állkapocsfogainak csekély száma (23–26), 15 pikkelysora, mérsékelten nagy szemei és egyetlen kantárpajzsa különíti el. Felső oldala fénylő fémbarna, oldalait sárgaszínű szalag díszíti, amelynek alsó, vagy pedig mindkét széle feketével szegélyezett. Feje két oldalán, a szemeken át egy-egy fekete hosszanti szalag húzódik, amely a nyakrészre is kiterjedhet és ott foltokra oszlik fel. Felső ajka sárga, alsó része egyszínű, sárgába vagy világoszöldbe játszó.

Ez a faj egész Elő- és Hátsó-Indiában, az összes Szunda-szigeteken, a Philippini- és a Molukki-szigeteken honos, míg Ceylonban hiányzik. Noha gyakorinak mondható, életmódjáról mégis keveset tudunk. Kelet-Indiában Cantor tapasztalatai szerint erősen el van terjedve s különösen gyakori a dombvidéken, míg a síkságon ritkább, s akárcsak a rokonai, fánlakó gyíkokra, kisebb madarakra és levelibékákra vadászik, fiatal korában pedig rovarokkal él. A felnőtt példányok dühösek és kellemetlenül harapósak is.