2. Nagymirigyű siklók (Doliophis Gir.)

Ez az Ázsia trópusi vidékein elterjedt nemzetség arról nevezetes, hogy amint Meyer A. B. kimutatta, a beléje tartozó fajok méregmirigyei hihetetlen nagyságot érnek el, amennyiben hosszuk mindkét oldalon eléri a törzs egyharmadának hosszát, tehát benyúlnak a testüregbe is és lényegesen módosítják a szervek helyzetét, pl. a szivet hátraszorítják.

A feketesárga nagymirigyű kígyó (Doliophis intestinalis Laur.)

Feketesárga nagymirigyű kígyó (Doliophis intestinalis Laur.) és Macclelland díszes kígyója (Callophis macclellandi Reinh.).

A nemzetségnek ez a leggyakoribb faja Burmában, a Maláji-félszigeten s Szumatrától a Philippini-szigetekig minden szigeten el van terjedve. Hossza 57 cm, melynek egytizenötöde a farokra esik. Felső ajakpajzsainak száma 6, elül egy, e mögött pedig két egymáson fekvő halántékpajzsa van. A jávai példányok hátát egy feketén szegélyezett piros sáv, oldalait pedig egy-egy sárga, szintén feketeszegélyű szalag díszíti. A háti sáv a fejtetőpajzs hátsó pereménél két ágra szakad, melyek az orrlyukakhoz tartanak. Az alsó rész felváltva széles sárga és fekete félgyűrűket visel; az alfelpajzs fekete, a farok alsó része sárga, sávokkal, vagy azok nélkül. Flower ezt a kígyót napvilágnál és alkonyat után is látta lassan mászni.

A nagymirigyű kígyókhoz nagyon közel állanak a díszes siklók (Callophis), melyek azonban inkább az indiai szárazulaton vannak elterjedve s életmódjuk nagyon emlékeztet a törpe kígyókéra (Calamaria), rendszerint az utóbbiakéval azonos környezetben is találhatók, mert főként törpe kígyók képezik táplálékukat. Ezzel kapcsolatban úgy a nagymirigyű kígyók, mint a díszes siklók elterjedése is teljesen azonos a törpe kígyókéval. Fagyökerek és kövezetek alatt laknak, nagyon lomhák és hosszú testükkel ügyetlenül mozognak, vagy pedig testüket többszörösen meghajlítva heverésznek, összegöngyölödni azonban nem szoktak. A fogságban sem a táplálékot, sem a vizet nem fogadják el és belepusztulnak a böjtölésbe. Ha szűk szájukat tekintjük, ártalmatlanoknak kell őket mondanunk, viszont azonban mérgük éppen olyan hathatós, mint az alcsalád többi tagjaié. Cantor ez utóbbi tekintetben kísérleteket is végzett s megállapította, hogy a díszes sikló által megharapott tyúk 80 perc–3 óra leforgása alatt elpusztult; de a megharapott különböző kígyók is hamar kiszenvedtek.