5. Szarvasviperák (Cerastes Wagl.)

Az áspiskígyón kívül semmi más kígyó sem foglalkoztatta annyit a régieket, mint az egyiptomi Cerastes. A Cerastes kicsiny, félholdalakú orrlyukai az arcorr peremén nyilnak. Kicsiny szemük felett olykor (egyes vidékeken, pl. Nubia, Algir nyugati része, igen gyakran) tüskeszerű szarvacskát viselnek. E mellett még az is megkülönbözteti őket az előző nemzetségtől, hogy a testük két oldalán ferde sorokban elhelyezet pikkelyek rövid, bunkószerű, a pikkely csúcsáig el nem érő fűrészesfogú ormót viselnek.

A közönséges szarvasvipera (Cerastes cornutus Forsk.)

Közönséges szarvasvipera (Cerastes cornutus Forsk.).

A szarvasvipera, arab nevén „lefa bin karun” (szarvaskígyó) vagy ahogy a keletalgiri Szaharában egyszerűen nevezik a „lefa”, 60, ritkábban 75 cm-re is megnő s már első látásra a sivatag lakójának bizonyul, mert színe a homok színével azonos. Alapszíne ugyanis többé vagy kevésbbé élénk, barnával átfuttatott sárga. Rajzolatát sötét, barna vagy vörösbarna, csaknem négyszögletű vagy kerek, majd világosan, majd pedig kevésbbé élesen előtűnő, olykor pedig csaknem elmosott harántfoltok alkotják, amelyek hat hosszanti sorban rendeződnek és a test két oldala felé nagyságuk csökken. A szemektől a száj szögletéig sötétbarna sáv húzódik. A száj peremét körülvevő pikkelyek homoksárgák, a test alsó oldalának pikkelyei, mint a többi sivataglakó hüllőkéi is, tiszta fehérek. Törzsét mintegy 29–33 pikkelysor födi, melyek a hát közepén egyenesen, a test két oldalán pedig ferdén futnak le; alfelpajzsa egyszerű, alsó farkpajzsai pedig kettősek.

A szarvasvipera Marokkó kivételével egész Észak-Afrikában, a köves és termékeny Arábiában és Palesztinában honos, de átlépi a sivatagi övet is, mert a keletszudáni steppéken is előfordul és Kordofanban az utazók által éppen nem óhajtott gyakoriságban jelentkezik.

Különösen Egyiptomban gyakori. Nappal félig el van rejtőzve a homokban. Olyan helyeken is gyakori, ahol sehol a közelben nincs víz. Ferde elhelyezkedésű pikkelysorai, amikor élénkebb mozgása esetén a homokkal érintkeznek, zörgő hangot adnak. Ezek a pikkelyek törzsének sajátosan alakult izmai által mozgathatók s a fűrészfogas pikkelyormókkal együtt arra szolgálnak, hogy az állat homokot szórjon az oldalára s ezzel elrejtőzzék ellenségei elől a sivatagban. Már Bruce sejtette, hogy éjjel állat, mert tapasztalta, hogy éjjel tábortüze felé mászott, még pedig igen szép számmal és megkeserítette a tábor éjszakáját.

A szarvasvipera táplálékát kizárólag kisebb rágcsálók, ugró- és futóegerek alkotják, s ezek lyukaiban meg is szokott húzódni. Werner Egyiptomból hazahozott példányán észlelte, hogy különösen az egeret kedveli. A megölt egeret szelíden vette el a kézből és olyan jámbor volt, amilyet csak kívánni lehetett. Hogy valóban nem mindig olyan rosszindulatú, aminőnek mondják, azt Wernernek egy másik közlése is bizonyítja; Ben Unifban, a nyugatalgiri Szaharában u. i. látta, amint a gyerekek az utcán egy példányt fogtak azt elvitték a tanítójukhoz, a nélkül, hogy valami bajuk esett volna. Egy alkalommal ugyancsak Werner 8 Avicenna-viperát (egy másik Cerastes-faj), melyeknek ki akarta venni a méregfogait, puszta kézzel vette ki ketrecükből, a nélkül, hogy szándékukban is lett volna harapni, pedig valamennyinek jól fejlett méregfoga volt. Anderson megjegyzi, hogy a szarvasvipera mérge a pelikán nagyságú madarat is megöli, de semmi bizonyíték sincs még arra, hogy az emberre is halálosan hatna.

A fogságot jól bírja és ott még párosodik is. Igen hosszú ideig tud koplalni s Bruce szerint még a két évi böjt sem árt neki. Az Egyiptomból küldött példányok rendszerint méregfogak nélkül érkeznek Európába, mert a kígyófogók, mihelyt lehet, kitörik fogaikat, ezért nem is esznek; ha azonban fogaik kinőnek, föltétlenül nekimennek a prédának s minden egeret megesznek. Más kígyókkal és gyíkokkal jól megférnek, a melegvérű állat azonban azonnal magára vonja figyelmüket és felkelti gyilkolási kedvüket. Mint a szabadban, úgy a ketrecben is befúrják magukat a homokba, úgyhogy csak szemeik, valamint szarvaik láthatók s esetleg hátuknak egyik-másik része.

A homokba bordáinak sajtos, oldalt irányuló mozgásával fúrja be magát, törzsét majd kiszélesíti, majd pedig újra összehúzza, s a homokot minden kiszélesítésnél oldalt tolja el; ezek a mozdulatok azonban oly gyorsan követik egymást, hogy segítségükkel 10, legfeljebb 20 másodperc alatt már el is rejtőzött a homokban. Már akkor sem látható, ha nincs is egészen homoktól borítva, a gyakorlott szem sem veszi észre, csak akkor, ha pontosan rátekint. Az 1/4 m2 alapú, homokkal beszórt ketrecben is sokáig kell keresnünk, míg ráakadunk, s ha szemünket elfordítjuk, újra kezdhetjük elülről a keresést. A szarvasvipera nyoma a sivatagban nagyon feltűnő és mély, hasonlít az ekével szántott barázdához.

Nagyon gyors és serény teremtés; aki hazájában figyeli meg, elámul villámgyors mozdulatain, melyekkel a homokban mozog. Nem mindig tartózkodik a homokban, hanem néha nagyobb fűcsomó, vagy kisebb bokor gyökerei között üt tanyát. A délmarokkói Szaharában még a hegyek lábánál húzódó legkisebb homokdünéken is ott találjuk, éjjel messze elvándorol s behatol a lakásokba is, amiért Doumergue szerint tanácsos a szőnyegeket naponta többször, de különösen este felemelni s reggel belenézni a cipőkbe, mielőtt felhúznók. Egyiptomban aránylag kevésbbé félnek tőle, mint az algíri Szaharában, ahol még a beduinok sem merik élve megfogni.