2. Alcsalád: Szárazföldi teknős-formák (Testudininae)

FEJEZETEK

Az igazi, kevés kivétellel a vizet kerülő szárazföldi teknősök (Testudininae) Ausztrália és Új-Guinea kivételével a föld valamennyi meleg vidékén honosak. Afrikában él a legtöbb faj amennyire eddig tudjuk, míg Európában csak három faj honos. Ámbár ezek a teknősök erdős vagy sűrű növényzettel borított helyeken laknak, mégis nagyon szeretik a steppéket és sivatagokat s itt csöndesen szemlélődő életet élnek. Az ő életük is nagy mértékben függ a melegtől, mint minden hüllő élete. A mérsékelt égövben csak az esztendő forró hónapjaiban mutatkoznak ők is s a hűvösebb időt téli álomba merülve magukásta üregekben a föld alatt töltik el. Teljesen ugyanazt cselekszik az egyenlítői vidékeken, természetesen az év legszárazabb hónapjai alatt.

Az egész osztályon belül a szárazföldi teknősök a leglassúbb és legnehézkesebb teremtmények. De gyámoltalanságukat és korlátoltságukat – amint Kammerer joggal mondja – a türelmetlen, kevésbbé szeretettel teljes megfigyelés következtében erősen túlozzák s a közöttük és a mocsári teknősök közötti különbség ebben a tekintetben nem nagyobb, mint a növényevők és ragadozók között általában. Meglehetősen nagy utakat tudnak megtenni, azonban határozott lassúsággal, lomhán rakják egyik lábukat a másik elé s súlyos testüket sem szívesen mozgatják előre. Azonban minden mozgásukat jelentékeny erővel és kitartással végzik. A vízbedobott vagy véletlenül beleesett szárazföldi teknősök kövek gyanánt süllyednek alá, de itt nyugodtan tovább cammognak s így jókora idő mulva ismét a partra jutnak, a nélkül, hogy valami bajuk történt volna. Sokkal nehezebben tudnak újra megfordulni, ha valamelyik fajtársuk vagy ellenségük a hátukra fordította őket: hosszú ideig kell dolgozniok a fejükkel és farkukkal ilyenkor, amíg sikerül rendes helyzetüket ismét elfoglalniok, mert nem mozgékony lábaik alig segítenek valamit. Ha azonban e kellemetlen helyzetükben valamilyen faágat vagy fűszálat sikerül a szájukkal elérniök, akkor beleharapnak és nyakuk behúzása által könnyebben átperdülnek. Feltűnő, hogy egy másik mozgási készségben aránylag ügyesek: bizonyos mértékig ugyanis jól értenek a kúszáshoz.

Úgy látszik, hogy igazi hangot nem tudnak adni. Ha megijesztjük, akkor legföljebb horkantó fúvást vagy sziszegést hallatnak, nem pedig csengő hangot. Magasabbrendű szellemi képességeik kicsiny agyvelejükhöz mértek, amely, úgy látszik, csakis az érzékelést szolgálja. De bizonyos értelmességet mégsem tagadhatunk meg tőlük. Az igazi szárazföldi teknősök meglehetősen jól fejlett helyi érzékkel rendelkeznek, tanuságot tesznek emlékezetükről, sőt gyakran bizonyos megfontolóképességet is elárulnak. Ellenségükkel szemben mindig úgy védekeznek, hogy behúzzák végtagjaikat s a páncél alatt rejtőzködnek el. Ilyen állapotban lassan-lassan a legtürelmesebb ellenfelüket is kifárasztják; mert ha egyszer megijedtek, akkor a legcsekélyebb ok következtében is újra védővárukba húzzák vissza végtagjaikat. Egymás között nem ritkán a kölcsönös vonzalom érzelmét, de gyakran a gyűlöletet is éreztetik. A féltékenység még közöttük is megnyilatkozik. Két hím féltékeny birokra kél egy-egy nőstény birtokáért s az ilyen harcot bizonyos szívósággal hosszabb ideig folytathatják. A kiválasztott teknőst a szerelmesek napokon keresztül üldözik, persze csak a párzás idején. Ha az elmult, mindegyik megy a maga útján, a nélkül, hogy a másikkal törődnék. A tojásokat a teknősök között tapasztalható gondossággal rakják el, a kibúvó fiatal nemzedékkel szemben azonban a legteljesebb közönyösséget mutatják.

Legfőbb táplálékuk a lágy növényi részek, melyeket lelegelnek, helyesebben lemetszenek. A nagyobb fajok mohón felfalnak mindenféle növényt, jókora mennyiségben, az apróbb fajok már finnyásabbak, válogatósabbak, s csak levélrészeket, rügyeket és gyümölcsöket esznek. Az előbbiek tépegetve legelnek, az utóbbiak pedig állkapcsaik éles szegélyeivel lenyesik, vagy a megragadott falatot fejük gyors hátrarántásával letépik. Alkalomadtán állítólag bizonyos férgeket is megesznek, pl. gilisztákat, vagy csigákat. Nagyobb állatokat nem mernek megtámadni. Ritkán isznak, de akkor egyszerre sokat. Gömbölyű, meszes héjjal körülvett tojásaikat az év legkedvezőbb hónapjaiban rakják le s vagy a földbe ássák, vagy összehordott lomblevelek közé rejtik el. A fiatal állatok néhány hónap mulva kibújnak s ettől a pillanattól kezdve szüleik életmódját folytatják.

A szárazföldi teknősök az embernek alig hajtanak hasznot. Csupán a páncéluk játszik szerepet egynémely vad és félvad nép háztartásában, mint ládikák, dobozok mindenféle házi eszköz számára. Délnyugat-Afrika bennszülöttei pl. nagyon szeretik burnótos szelencének használni. Húsuk éppen olyan jól élvezhető, mint sok folyami vagy tengeri teknősé, de ebből a célból csak kivételesen fogják őket. Sokkal szívesebben vadásszák abból a célból, hogy fogságban tartsák s a szobában vagy kertben engedik futkározni. És ha egyszer megszokták a szűkebb fogságot s a vele összefüggő, megfelelő táplálékot, s ha a föltétlenül szükséges meleget a mi telünkön is megadjuk nékik, akkor sok éven át egészségesen és vidáman élnek. Ha nyár folyamán nagyobb szabadságot engedünk nekik s például fallal körülkerített kertekben kedvükre szaladgálhatnak és csak a reájuk nézve veszedelmes hideg beálltával visszük mérsékelten meleg helyre, megengedve, hogy téli álomra hajthassák fejüket, akkor sokkal jobban érzik magukat, mint a ketrecekben, maguk megkeresik táplálékuk jelentékeny részét s még szaporodnak is. Némely szárazföldi teknős így 70, 100, sőt 150 esztendeig is elélt fogságban.