12. Barazinga szarvasok (Rucervus Hdgs.)

A rúzaszarvasokból fejlődött ki, mint fiatalabb oldalág, a Tercierkorszak vége felé a barazinga szarvasok neme (Rucervus Hdgs), amennyire ugyanis Indiában az ásatások alapján kimutatható. Ezeknek is egy szemboguk van, míg a jég- és középbog hiányzik. A főág villásan elágazik. A villaágak közül mindegyik vagy csak az egyik tovább elágazik, úgyhogy a végek száma legalább négyre tehető. A szőrözete egyszínű; tükre nincs; a borjú rendszerint pettyes. Sörénye van. A farka rövid. A felső szemfogai kicsinyek. Ennek a nemnek két szarvasát arról lehet megismerni, hogy a szemboguk a főággal derékszöget alkot.

Schomburgk szarvasa (Rucervus schomburgki Blyth)

Észak-Sziámban és Jünnanban él, melynek a nagyon hosszú szemboga el is ágazhat. A főág maga nagyon rövid, lapos és úgy ágazik el, hogy mind a két villaág egyenlő. Ezek azután újra egyenlően és villásan ágaznak szét. Ez a szarvas 104 cm magas és barna színű; az orrán és a farka felső oldalán a legsötétebb, a pofája és nyakoldala a legvilágosabb. Az alsó fele fehéres. A mellső végtagok elülső részén a szőr rojtos.

Schomburgk szarvasának agancsa.

A barazinga szarvas (Rucervus duvauceli Cuv.)

A főág a szembog és az első villáselágazás közt nagyon hosszú. Mindegyik villaág tovább ágazódik. Az agancs körülbelül 90 cm magas (az ismert leghosszabb 102 cm) és mint az ottani neve, barazinga mondja, agancsának többnyire tizenkét ága van; vannak azonban 20 ágon felüliek is. A barazinga átlag 2 m hosszú, ebből 20 cm a farkára esik.

A váll magassága 1.15 m, nyúlánk termetű és magas testű, feje lehetőleg rövid, az orra felé gúlaalakban kicsúcsosodik, füle nagy, szembetűnően széles, igen nagy és szép szeme van; lábai hosszúak és izmosak; farka rövid, de a mi gímszarvasainkénál mégis jóval hosszabb, csak kb. fél oly hosszú, mint a dámszarvasé. A szőrözete gazdag és tömött, az egyes szőrszál hosszú és eléggé finom; a bundája borzasnak látszik, mert a szőrök nem egyenlőek. A fülét kívül rövid és egyenletes, belül nagyon hosszú és különböző hosszú, majdnem bozontos szőr borítja. Színe télen sárgásbarna, nem pettyes, alul világosabb. Nyáron aranyos vörösbarnának látszik, de lefelé átmegy a szürkén keresztül a világossárgába is. A hátán végig sötétbarna színű széles sáv fut végig és folytatódik a világossárga végű farok legnagyobb részén, és mindkét oldalán ezt a sávot egy-egy sor apró, aranyossárga folt még jobban kiemeli. A homloka és az orrháta vörösbarna, aranyos foltokkal; feje és az orr oldalsó része szürke, a pofa alsó része, a torok és az áll szürkésfehér. A csupasz fényszája mögött elég széles sötétbarna szalagot találunk; ez majdnem a fehér alsó ajakig is elhúzódik. Másik, kevéssé észrevehető szalag bizonyos mértékben a sötét szemöldök folytatása, az orr felé kiívelve az egyik szemtől a másikig húzódik. Sajátszerűek azok a hosszú, serteszerű szőrszálak, amelyek egyesével a fényszájat és szemet övezik. A fül barnás, a külső felén sötéttel szegélyezett, a tövénél és belül sárgásfehér. Hasa és a comb belső fele sárgás, az elülső lábszárak barnásszürkék, a bokáik pedig világos fakószürkék. A nagy paták jól szétfeszíthetők. A kicsinyek fehérrel erősen pettyezettek.

Barazinga szarvas (Rucervus duvauceli Cuv.).

Ezt a szarvast Indiában, a Bengáli-öböltől nyugatra, a Himalája lábánál végig Asszamtól egész Szanderbanig és a központi tartományokban megtalálhatjuk; Narbadától délre ritkán fordul elő, Ceylonban pedig egészen hiányzik.

A barazinga előnyben részesíti ugyanis a parkhoz hasonló területeket és a tisztással és völgyekben gazdag erdős vidékeket, amelyek egyúttal nagy vízbőségűek vagy mocsarasak is. Télen nagyobb falkákba tömörülnek, ahol 40–50, sőt néha többszáz is verődhetik össze. Tavasszal ezek a nyájak feloszlanak és Asszamban március végén magányosan találunk fejlődő agancsú bakokat. Az agancs elvetése február elején kezdődhetik. A párzási idő októberre esik. A vemhesség Heinroth berlini állatkerti megfigyelései szerint nyolc hónapig tart. A barazinga a késő délelőtti órákban legel, újra kezdi kora délután és csak a legforróbb idő alatt pihen. Eledele főkép fű, fakéreg és a fák fiatal hajtása. Derby herceg állatkertje egyike a leggazdagabbnak s úgy látszik, az első volt, akinek eleven barazingái voltak; jelenleg több állatkertben is megtaláljuk, ahol ezek tovább is szaporodnak. A barazinga tartása büszke és némileg kihívó, a járása kecses, de azért kimért, viselkedése látszólag elevenebb, azt lehetne mondani szilajabb, mint más szarvasé. Az egyik fogoly állat nagyon csintalan volt, minden elképzelhetőt megkísérelt. Ápolójával a legjobb lábon állott, megértette a nevét, szívesen jött oda, ha hívták, de nem mulasztott el egy alkalmat sem, hogy gondozóját inkább játszi kedvből, mint komolyan meg ne öklelte volna. A szomszédos szarvasokkal szemben sokszor kihívóan lépett fel, azután a rácson keresztül a leghatalmasabbal viaskodni kezdett. Hangja meglehetően magas, rövid bégető, amely hasonlít az igen megrémült fiatal kecske mekegéséhez, de mégis sokkal rövidebb hangegymásutánból áll. Eltérően a többi szarvasoktól, a barazinga mindegyik évszakban bőg, bizonyos mértékben a saját mulattatására is; ha bőgést hall, rendszerint felelni szokott rája.

a) Lantszarvú szarvasok (Panolia Gray)

A lantszarvú szarvas (Rucervus eldi Guthrie)

Jelentősen más agancsának felépítése, ezért különálló alnemnek vehetjük. Az agancs főága nagy darabon nem ágazik el, hanem hátrafelé, kifelé és fölfelé hajlik és csak magasan fönn ágazik szét. De a hátsó villaágak rövidek és jelentéktelenek, szinte az elülsők függelékei, amelyek a főág folytatásának látszanak. A hosszú, erős szembog a főág görbületének a folytatása lefelé és előre. A fiatal korban a szembognak mindenesetre van szabályszerű helye és innen ágazik ki a főágból nem nagyon tompa szög alatt. A fejlődés folyamata alatt a szög mindig tompább lesz, míg végül a szembog a jelzett helyzetet foglalja el. A főág és a szembog érintkezésénél rendesen több ág ered. Az ágak száma nagyon sok lehet, de a számuk egy főágon a tizet ritkán haladja meg. Az eddig ismert leghosszabb agancs a hajlás irányában mérve 105 cm. A szarvas 114 cm magas, drótszerű, télen nagyon bozontos szőrrel fedett, és ez a bak nyakán törvényszerűvé lesz. Színe nyáron a felső felén vörösbarna, az alsó felén fehér, télen sötétbarna, alul világosbarna. Nagyon fiatal korban fehér foltjai vannak.. A számos színárnyalat közt van egy erősebben vöröses, ez még az öregeknél is teljesen pettyes. Továbbá ez arról is nevezetes, hogy az agancs főágának a vége lapított.

A milu agancsa.

Ezt, mint különleges alfajt (Rucervus e. platyceros Gray) írják le és Sziámban honos. A lantosszarvúszarvas a Bengáli-öböltől keletre a folyó völgyekben, Manipurtól délre egész a Maláji-félszigetig, kelet felé pedig Dél-Sziámig, Kambodzsában és Hainan szigetén található.

Ez az igen félénk állat nagy csapatban él síkságok nyilt parkvidékein és sohasem megy be a dzsungelbe. Kauffmann mégis helyi különbséget vél megállapítani, szerinte „a felsőbirmai lantosszarvúszarvas ellentétben az alsóbirmaitól, világos lomberdőben él”. Ezek úgy nappal, mint éjjel legelésznek és nagy kárt okoznak a megmívelt területeken, mert sokkal többet összetaposnak, mint amennyit megesznek.

A párzás ideje Birmában március közepétől május közepéig tart. A bikák általánosságban január közepén seprik az agancsukat és szeptemberben vetik el. A hívóhangjuk a párzás idején elnyujtott mekegő röfögés. Az egy fiatal borjú októberben vagy novemberben születik és gyakran két évig is az öregek mellett marad. A berlini állatkertben Heinroth a terhesség idejét 8 1/3 hónapban állapította meg.