4. család: Varangy-félék (Bufonidae)

FEJEZETEK

Nincsenek állatok, melyek az ősidőktől kezdve napjainkig többet szenvedtek volna az ember undorodása következtében, s amelyek elkeseredettebb és igazságtalanabb üldözésben részesültek volna, mint a varangyok vagy varasbékák. Már az öreg Gessner valóságos rémregéket ír róluk, olyanokat, melyeket az ember hallva, elcsodálkozik, hogy ésszel megáldott lények miként tudtak kieszelni ilyen szörnyű ostobaságokat. De még kevésbbé érthető, hogy még ma is vannak emberek, akik nagyon hajlandók ilyen teljesen alaptalan mendemondáknak hitelt adni, mert hogy az állat éjjel szorgoskodik, az csak mégsem adhat okot ilyen együgyű mesék keletkezésére s arra, hogy ezeket a teljesen ártatlan, sőt nagyon hasznos állatokat irgalom nélkül üldözzék! Bármiként álljon is a dolog, annyi bizonyos, hogy a varangyoktól való irtózás, s az a vágy, hogy üldözzék és pusztítsák őket, egyaránt tulajdonsága az ú. n. műveltnek és a műveletlennek, az európainak és az amerikainak, a fehérnek, a feketének és a rézbőrűnek. De aki a varangyokról rosszat mond, az nem figyelte meg életük módját, nem olvasott jó természetrajzi könyvet vagy legalább is nem értette azt meg, mert az ellenkező esetben éppen megfordított véleménnyel volna ezekről az állatokról. Éppen a varangyok példája bizonyítja, hogy a mi híres műveltségünknek, különösen ami a természettudományi ismereteket illeti, mekkora hiányosságai vannak.

A varangyok az eddig ismertetett mozgómellű békáktól abban térnek el, hogy fogaik egyáltalában nincsenek, s hogy keresztcsontjuk harántnyujtványainak a vége háromszögalakúan kiszélesedett. A zömök, esetlen test, a majdnem egyforma hosszúságú, vastag, idomtalan lábak, valamint a bibircsókos test olyan sajátságok, melyek, bár jellemzőek a legtöbb varangyra, de egyáltalában nem valamennyire, pl. nem bizonyos tropikus fajokra, mert pl. a maláji szigetvilág egyes varangyai nagyon hosszúlábúak és karcsúak, több afrikai faj pedig egészen síma. A nyolc nemzetség közül csak kettő tagjainak van függőleges szembogara.

A legtöbb varangy szárazföldi állat és némelyik kitűnő ásó. Egyesek életük legnagyobb részét vízben töltik (Nectes), vagy éppen fákon, a levelibékához hasonlatosan (Nectophryne); a mexikói nagyorrú béka termeszevő s testalkotásában és életmódja tekintetében nagyon hasonlít a szűkszájú békákhoz, s ugyanez áll Ausztrália némely varangyára is (Notaden, Myobatrachus).

Varangyok élnek valamennyi földrészen, a melegebbeken természetesen több, mint a hidegebbeken, vízben rendesen csak az ívás idején tartózkodnak, éjjeli állatok, melyek nappal csak ritkán bújnak elő rejtekükből. Mozgásuk ügyetlenebb, mint az igazi és ásóbékáké, mert csak apró ugrándozásokkal haladnak tova, rosszul úsznak s azért nehézkeseknek és lomháknak látszanak, jóllehet tulajdonképpen egyiket sem állíthatjuk róluk. Táplálékukat különböző apró állatok alkotják, különösen férgek, csigák, rovarok és apró emlősök, de az utóbbiakat csak a nagyobb fajok pusztítják. Étvágyuk igen tekintélyes, azért a mi szempontunkból ebbeli működésük nagyon örvendetes. Fiataljaik úgy fejlődnek, mint a rend többi tagjaié. Petéiket rendesen zsinórokban rakják le s a hím darabonként termékenyíti meg őket.

Miként a többi kétéltűek, ezek sem sokáig nélkülözhetik a nedvességet, viszont nedves helyeken még nagyon szűkös táplálék mellett is nagyon sokáig meg tudnak élni. Ismételten megesett, hogy olyan üregekben, melyeknek a szabadba vezető járata látszólag egyáltalában nem volt, eleven varangyokat találtak, ami különböző mesékre adott alkalmat, de alkalmat adott különböző kísérletekre is. Így Buckland Oxfordban, 1825 novemberében egy durva, áteresztő mészkőből vágatott tömbbe 12 darab 13 cm átmérőjű és 1 m mély lyukat furatott, azok peremére körkörösen vájulatot készíttetett, a nyílást elfedő üveglap és az azt védő palalemez elhelyezésére; e kettős fedő szélét későbben agyaggal vonta be és így a nyílást lég- és vízmentesen elzárta. Egy másik, tömör homokkőből vágott tömbbe hasonlóképpen 12, de valamivel kisebb, csak 15 cm mély lyukat készíttetett és ezeket is hasonló módon zárta el. Az üvegfedőnek az volt a célja, hogy azon keresztül meg lehessen nézni a kísérleti célokra szolgáló állatokat a nélkül, hogy azokhoz táplálék vagy levegő juthatna.

November 24-én valamennyi lyukban egy-egy eleven varangyot helyezett el, a fedőket rárakta a lyukakra s aztán a két kőtömböt elásatta a földbe, 1 m mélyre, betakartatta s csak a következő év decemberében vizsgálta meg őket először. A nagyon tömött homokkőbe vágott kisebb üregekben valamennyi varangy halott volt, sőt részben annyira felbomlottak már, hogy abból hónapokkal korábban beállott halálukra kellett következtetni; ellenben a durva mészkőbe zárt állatok legnagyobb része még élt és míg egyesek veszítettek a súlyukból, az egyik még gyarapodott is ebben a tekintetben. A béka ürege felett az üvegtető kissé félrecsúszott és így nem lehetetlen, hogy apró rovarok be tudtak hatolni abba. Ilyen rovarokat ebben az üregben nem lehetett találni, ellenben lehetett egy másikban, melynek a fedele el volt törve, de a lakója halott volt. Legkésőbb 18 hónap mulva valamennyi béka rabsága megszűnt, azoké is, amelyek a mészkőbe voltak bezárva. Az első vizsgálat után ismételten megtekintették őket a nélkül, hogy az üveglapot eltávolították volna börtönükről. Állandóan ébrenlevőknek látszottak, szemeik legalább is nyitva voltak, azonban egyre soványodtak és végül is elpusztultak végső összeaszásban. Körülbelül ugyanabban az időben egy almafának észak felé fordult oldalába vésett 3 darab 12 cm mély és 8 cm átmérőjű lyukban négy varangyot helyeztek el s a lyukakat dugóval nagyon gondosan elzárták úgy, hogy azokba sem levegő, sem rovarok nem mehettek be. A mártírokat egy év multán nézték meg s akkor már valamennyit halottnak és feloszlottnak találták.

Az elmondottak azt bizonyítják, hogy a varangyok egyáltalában nem olyan szívós állatok, mint ahogyan mesélik róluk, egyetlen varangy sem tud évekig élni levegőtől teljesen elzárt üregben, vagy csak két évig is elélni minden táplálék nélkül. Azok az elbeszélések tehát, melyek szerint a varangyok, mélyen a föld alatt, szilárd kőben lévő üregekben egy évszázadig is elélnek, nem egyebek üres meséknél. Viszont igaz, hogy a varangyok petéi rendkívül ellenállók a szárazsággal szemben. Fletcher J. J. megfigyelése szerint az ausztráliai álvarangyok (Pseudophryne australis) petéit esőzés után pocsolyák szélére, kövek alá rakja le. Kedvező körülmények között az ivadék 3 hét alatt fejlődik annyira, hogy mint poronty önállóan élhessen, azonban a petében több mint 3 hónapig is elmaradhatnak károsodás nélkül, ha a lárvaélethez szükséges vízmennyiséghez nem tudnak hozzájutni.

A családba 11 nem tartozik mintegy 140 fajjal, nekünk azonban elégséges, ha csak néhány, azonban fontos faj életéről rajzolunk képet.