1. Földi hilák (Chorophilus Baird)

A család élére a földi hilákat helyezzük, melyek alkatuk és életmódjuk tekintetében némely Cystignathidára emlékeztetnek. Ugyanis a többi levelibékától eltérnek abban, hogy keresztcsigolyájuk harántnyúlványai csak kevéssé szélesedtek ki, úszóhártyájuk majdnem egyáltalában nincs, tapadókorongjaik nagyon kicsinyek. Szembogaruk haránt tojásdadalakú, dobhártyájuk jól látható, ekecsontjukon vannak fogak. Hat fajuk ismeretes Észak-Amerikából, nagyságuk a 3 cm-t rendesen nem haladja meg.

A díszes hila (Chorophilus ornatus Holbr.)

Díszes hila (Chorophilus ornatus Holbr.).

A nem egyik legtakarosabb faja a díszes hila. A mintegy 3 cm hosszú, csinos állatnak kerek nyelve van, alapszíne felül gyengéd vörösesbarna, s ezt a színt hosszúkás, sötétbarna, aranysárgával szegélyezett foltok tarkázzák, hasoldala ezüstfehér alapon szürkén pontozott. Lábai sötéten sávozottak. Hazája Dél-Karolina, Georgia és Texas. Száraz helyeken, főképpen gabonaföldeken él, a vizet a szaporodási időszak kivételével olyan aggodalmasan kerüli, hogy beledobva azonnal iparkodik szárazra jutni. Életmódját pontosan nem ismerjük.

A törpe hila (Chorophilus ocularis Holbr.)

Erről az egyébként részletesebben nem ismert fajról azért emlékezünk meg, mert alig 2 cm hosszú lévén, egyike a legkisebb ismert békáknak. Dél-Karolina mocsárvidékének nedves helyein él. Az állatka, Gadow szerint, feltűnően nagyokat, mintegy 2 láb hosszúakat tud ugrani.

A háromsávos hila (Chorophilus triseriatus Wied)

E faj szaporodásának a módját Wright és Allen ismertette meg. Az állat nagyon közönséges Buffalo környékén s hangját a mocsarakban és tócsákban, sőt a város belsejében is mindenfelé lehet hallani. Alig nő meg 3 cm-nél hosszabbra; hamuszürke alapon barnán sávozott. A hímet nem könnyű megfogni, mert az ember közeledtére azonnal elhallgat és végül is elillan a mocsártalaj giz-gaza közt; ha azonban az ember az első elfogott példányt bedugja a gyüjtőzacskóba, abban különösképpen azonnal elkezd gondtalanul muzsikálni, amire a szabad hímek sem zavartatják magukat, a hang után könnyen megtalálhatók és tetszésszerinti számban gyüjthetők. A nőstény a mintegy két és fél óráig tartó párosodás után 500–600 petét rak le. Közben valami fűszálat ragad meg és testének hátulsó végét minden egyes petelerakás és megtermékenyítés alkalmával annyira fölemeli, hogy kloakája az őt a mi levelibékánkhoz hasonlatosan a hóna alatt átszorító hím kloakájának közvetlen közelébe jut. A nőstény a peték lerakását már a párzás megkezdődte után 20 perc mulva megkezdi; a petéket több csomóban bocsátja ki magából s minden egyes alkalommal változtatja a helyét, azonban ugyanarra a helyre többször is visszatér. Minden egyes csomóban 30–100 pete van s az állat ágakra, gyökerekre és fűszálakra erősíti őket.

Cope ezt a kis békát, melynek nősténye azonban kis termete ellenére is mintegy 800 petét hordoz magában, Gloucester környékén, New Jersey államban gyakran találta különböző növények szövedékében ideiglenesen meggyült vízben; itt, ahova a napsugarak bőségesen utat találnak, a nap legforróbb részében is hallható más apró, a földön lakó fajokkal egyetemben. Vízibékákat ilyen helyen nem találunk. Mivel rossz úszó, a vizek partján csak kevés mozgással keres menedéket. Hangja hallható már március vége felé is, amikor a vizeket még jég takarja. Ez a faj az Egyesült Államok északnyugati részén, a Sziklás-hegységtől keletre van elterjedve, de messze északra, még a Nagymedve-tónál is megtalálható.