HARMADIK REND: Lábatlan kétéltűek (Apoda)

FEJEZETEK

1. család: Cecilia-félék (Coeciliidae)

„Ha vannak kétéltűek, melyek megérdemlik, hogy külön rendbe soroztassanak, mondja Wagler J., akkor a lábatlan kétéltűek bizonyára ilyenek. Ámbár külsejük szerint kígyók, vagy inkább kígyó-gyíkok, belső szervezetük mégis a békákéra emlékeztető. Testük általános alkata szerint hasonlók az Amphisbenák-hoz, de első pillanatra megkülönböztethetők azoktól azért, mert testük csupasz, mert farkuk majdnem egyáltalában nincsen és kerek végbélnyílásuk majdnem a test hátulsó végén foglal helyet; testük végesvégig egyenlő vastagságú, mindkét végén letompított hengerhez hasonlít; többé vagy kevésbbé sűrűn álló, gyűrűszerű bemélyedések rovátkolják, vagy pedig teljesen egyenletes és síma és az állat életében ragadós nedvvel fedett.

„Valamennyi lábatlan kétéltűnek egyforma, üreges, az állkapocs belső oldalára erősített, erős, kúpalakú, hegyükkel kissé hátrafelé hajló fogai vannak, nyelvük pedig egész alapjával hozzánőtt a szájüreg alapjához, tehát ki nem ölthető. Fogaik az ínyükön is vannak s ezek, miként egyes halgőtékéi is, patkóalakban állanak. Nyelvcsontjuk különösen nevezetes azért, mert három ívpárból áll, ami arra utal, hogy csiraállapotukban kopoltyúik vannak s így átalakulással fejlődnek. Külső orrlyukaik fejük oldalán vagy a hegyén foglalnak helyet, a belsők pedig az ínyen nyílnak. Szemeik vagy egyáltalában nincsenek, vagy pedig teljesen elfödi őket a fej bőre, úgyhogy látásra egyáltalában alkalmatlanok. Előttük mindig egy kis lyuk látható, amelyben kitolható és behúzható, saját ideggel bíró tapogató foglal helyet. Fülei, mint a szalamandráé is, a bőr alá vannak rejtve, dobhártyája egyáltalában nincsen, mint a szalamandráé, egy kis porclemezből áll, amely a tojásdadalakú ablakon fekszik.

„Egészen különleges alkotású a koponyájuk, amennyiben felső állkapcsaik a szem tájékát, a halántékcsontok pedig a halántéküreget úgy takarják, hogy a fejoldal egyetlenegy darabból álló, pajzsalakú csonttömegnek látszik. A szemek, ha megvannak, a felső állkapcsok felső szélén lévő hosszúkás pontalakú bemélyedésben ülnek. A dobcsont behatol a többi koponyacsont közé, az alsó állkapocs két szárát elül, a csúcson porc köti össze. A tarkó izületi csuklója hosszában ketté van osztva, egészen úgy, mint a békákban.

„A hátcsigolyák nem gömbcsuklókkal ízesülnek egymással, hanem mindkét végük kivájt és a csigolyák közt elhelyezkedő porclemezek közvetítésével függnek össze egymással. Bordáiknak csak az első nyomaik vannak meg; szegycsontjuk, medencéjük és végtagjaik egyáltalában nincsenek. Tüdejük csak egy van.”

A rend felállítója, Wagler által megállapított ezek a bélyegek jórészt még ma is érvényesek, úgyhogy azokhoz csak keveset kell hozzátennünk. Tömör koponyájukon a halántékcsont és a falcsont el van választva egymástól, az ínycsontok összenőttek a felső állkapoccsal. Csigolyáik száma 300-ra is felemelkedhetik. Bal tüdejük hiányzik, májuk sok lebenyre tagolódott, a hímnek mindkét oldalon több heréje van egymás mögött, a páratlan párzószerv kitolható.

Idegrendszerükről beható vizsgálatokat végzett Waldschmidt J. Előagyuk tömörebb alkotású, mint a mi farkos kétéltűinké, és inkább a békákéval, mint a farkos kétéltűekével egyezik meg. A köztiagy és a középagy nem különül el egymástól, a kisagy, mint külön agyrész, egyáltalában nem különböztethető meg. Látó- és hallóidegük csenevész.

Fejlődésükről egészen a legújabb időig csak nagyon keveset tudtunk. Azt már Müller Johannes tudta, hogy a ceyloni gilisztagőte (Ichthyophis glutinosus L.) nyakának mindkét oldalán egy-egy kopoltyúnyílás van, amely a belső kopoltyúkhoz vezet. Ellenben a Dél-Amerika északi részében élő Typhlonectes compressicauda D. B.-nak Gervais P., és különösen Peters W. vizsgálatai szerint egyáltalában nincsen kopoltyúnyílása, viszont nagyon sajátságos kopoltyúkészüléke van ez állat lárvájának, mely lényege szerint nagyon hasonlít a tasakos béka lárvájának a kopoltyújához.

A nőstény meglehetősen kevés, de jó nagy, szikben dús petét rak, melyeket az anya kibúvásukig úgy véd, hogy körülfonja őket a testével. Egyes fajok eleveneket szülnek. A fiatalok átalakulása legnagyobbrészt már a pete belsejében folyik le; a lárvák a vízben való rövid tartózkodás, vagy mindjárt a kibúvásuk után olyan külsejűek lesznek, mint amilyenek az öregek és azután nedves földben vagy pudvás fatörzsekben élnek tovább.

A lábatlan kétéltűek hazája Afrika, Ázsia és különösen Amerika tropikus országai; az utóbbi földrészen él az ismert fajok fele. Viszont Ausztráliából és Madagaszkárból nem ismeretes egyetlen faj sem. A talajba ássák magukat, tehát a föld alatt élnek a földigiliszta módjára, azért megfigyelésük nagyon nehéz. Mivel Európába eddig még egyetlen élő példányuk sem jutott el, életmódjukat illetőleg egészen annak a kevés kutatónak az adataira vagyunk utalva, akinek alkalma volt őket hazájukban megfigyelni. Sok alfaj hangyák fészkében él, amelyekből többek között táplálkoznak is. Mozgásuk rendszerint lassú mászás. Férgekből és más apró állatokból táplálkoznak.