2. Gilisztagőték (Ichthyophis Fitz.)

A ceyloni gilisztagőte (Ichthyophis glutinosus L.)

Ceyloni gilisztagőte (Ichthyophis glutinosus L.).

A gilisztagőték közül a fönti fajt aránylag eléggé jól ismerjük Sarasin P. és F. vizsgálatai alapján. Hazája Elő- és Hátsó-India, Ceylon és a Nagy Szunda-szigetek. A 38 cm hosszú állat sötétbarna vagy kékesfeketeszínű s mindkét oldalán a fejétől a farkáig széles, élénk sárgaszínű sáv halad végig. Szemei feketék, keskeny, barna gyűrűvel, tapogatói fehérek.

Lárvájáról először Boulenger adott hírt. „A feje olyan, mint a halé, vagy inkább, mint az angolnaszalamandráé, s a nyelve, mint sok farkos kétéltű porontyáé, elül nagy darabon szabad. Tapogatógödre nincsen vagy ha van, közel fekszik a nagy szemhez, mely utóbbi nagyobb, mint a fejlett állaté és majdnem olyan, mint az angolnaszalamandráé. Külső kopoltyúi nincsenek, de a kopoltyúrései nagyok. Farka sokkal határozottabban lapított oldalról, mint későbben s alul-felül vitorlája van. Gyűrűi kezdetben elmosódottak és csak későbben válnak határozottabbakká. Végbélnyílása hosszanti rés.”

A Sarasin-ok, akiknek a sajátságos állat majdnem tökéletes ismeretét köszönjük, gyakran találták lapos, nedves patakpartokon, kb. egy lábnyi mélyen a gyeptakaró alatt. Itt apró kígyókból, különösen vakkígyókból és fiatal pajzsosfarkúakból, valamint földigilisztákból él. A felnőtt állat kerüli a vizet és magára hagyva, gyorsan beléje fullad. Mászás közben tapogatóival váltogatva tapogatja a földet, bőrének a váladéka mérges. Flower S. S., aki Penangban és Sziámban elevenen figyelte meg az állatot, azt írja, hogy tapogatóit szakadatlanul kitologatja és ismét behúzza, s torka is állandóan mozog, mint a békáé. Az állat nem igyekszik harapni, azonban, bár rendesen fölötte lassúmozgású lény, szükség esetén meglehetősen gyorsan tova tud kígyózni. Tapintásra egyáltalában nem érzik nyálkásnak.

A ceyloni gilisztagőte nem elevenszülő, mint több, ebbe a rendbe tartozó rokona, hanem tojásokat rak. Egyszerre 13, feltűnően nagy, 9 mm hosszú, 6.5 mm átmérőjű s mintegy 0.23 g súlyú tojást rak s azokat sajátságos módon egy csomóba rendezve, lyukban helyezi el a földben, közvetlenül a víz mellett. A tojások gondozását, hogy nedvesen tartsa őket, a nőstény végzi, szintén úgy, hogy köréjük csavarodik. Az anya által elhagyott tojások elpusztulnak.

A tojások víz felszívása révén és mert az anya teste is szállít számukra nedvességet a költés ideje alatt, kétszeres nagyságnyira is megnövekedhetnek s ez időszak végén négyszer olyan súlyosak, mint kezdetben voltak.

A ceyloni gilisztagőte lárvája. A fiatalabb csira, B fiatal állat a kikelés előtt.

A mintegy 4 cm hosszú porontyok élénken mozognak a peteburkon belül, s éppen így mozog három pár vérpiros kopoltyúbojtjuk is. Rövid farkukat vitorla szegi be, s rajtuk még felismerhetők a hátulsó lábak apró kúpocska alakjában kiálló csonkjai is. Későbben elcsenevészedő szemük ekkor még nagy s így világosan felismerhető. A fiatalok külső kopoltyúikat először nyilvánvalóan levetik, azután kibújnak a petéből és a legközelebbi patakba vándorolnak, ahol 17 cm hosszúra is megnövekedhetnek. Az angolnaalakú lárvák vizet nyelnek s azt azután kopoltyúréseiken keresztül ismét kibocsátják, de időnként fel is emelkednek a víz felszínére, hogy közvetlenül is vehessenek fel levegőt. De ezenkívül vannak már tüdeik is. A lárvák bőre nagyon gazdag sajátságos érzékszervekben, azonkívül egy csőrendszer járja át, amely egyes járatai közvetítésével közvetlen kapcsolatban van a környező vízzel. E szerint a lábatlan kétéltűek fejlődése nagyon hasonlít a farkos kétéltűekéhez. Hím csirasejtjeik szerkezete tekintetében és abban, hogy a kifejlett állat véredényrendszerében egy negyedik artériaív is megjelenik, szintén azokra emlékeztetnek.

Cope E. D. mindezeket számításba véve, a lábatlan kétéltűeket egyáltalában nem tartja önálló rend képviselőinek, hanem csak a farkos kétéltűek egyik családjának, amelyeket a gőtékkel és a szalamandrákkal a halgőték családja köti össze: olyan nézet, melyet a Sarasin-ok is helyesnek találnak. Viszont Boulenger azon a nézeten van, hogy bármily nagy legyen is a lábatlan kétéltűeknek a farkos kétéltűekkel, különösen pedig az angolnagőtékkel való megegyezése, az mégsem vall azok közelebbi rokonságára.

Ámbár olyan átmeneti alakok, melyek a lábatlan kétéltűeket a Stegocephalákkal összekapcsolnák, nem ismeretesek, mégis egészen kétségtelen, hogy ezekből kell levezetnünk őket. Az a pikkelyruha, melyet egyes lábatlan kétéltűek még hordanak, nagyon élénken emlékeztet a páncélos kétéltűekére, és az alsó állkapcsukban megjelenő kettős fogsor is olyan vonás, mely megvan már egyes Stegocephalákon is. Annyi bizonyos, hogy a lábatlan kétéltűeket erősen elcsenevészedett, a Föld későbbi korszakaiban kialakult származékainak kell tartanunk valamely négylábú Stegocephalának.