HARMADIK ÖREGCSALÁD: LAPOSHALAK (ZEORHOMBIFORMES) | TARTALOM | 2. család: Félszegúszók (Pleuronectidae) |
A laposhalak csoportjának első családját a kakashalak (Zeidae) alkotják, amelyeket részarányos testalkatuk, előre nyújtható szájuk, valamint páratlan úszóik jól fejlett tüskéi jellemeznek. A Zeus Art.-nemzetség legfontosabb képviselője:
Szent Péter hala (Zeus faber L.)
Régi, jámbor monda szerint Péter apostolnak egy ízben valami adót kellett volna megfizetnie, mivel azonban nem volt pénze, belenyúlt a tengerbe és egy halat fogott ki belőle. Kinyitotta az állat száját és kivette belőle a szükséges pénzt. Az apostol a halat a nyílt tengerből halászta ki, s jól megfoghatta, mivel a monda szerint azóta ennek az állatnak két oldalán 1-1 sötét folt alakjában máig is láthatók ujjának lenyomatai. Ez a legenda volt az alapja annak, hogy ezt a fajt ma is Szent Péter halának nevezik. Ez a név azonban nem mindenütt használatos. A görögök Krisztus, a spanyolok pedig Szent Márton halának nevezik. Észak-Németországban „heringkirály”, az angoloknál „Dory” és „John Dory”, a franciáknál „dorée” és „poule de mer”, az Adria olasz partjain „Sanpiero”, a horvát tengermelléken „Petar” és „Kovacs” a neve. A régi görögök Zeüsz halának nevezték el, ami arra vall, hogy már akkor is különleges figyelemben részesült. Ez a név a tudományban is rajta maradt.
Szent Péter halának ketté osztott hátúszója van, amelyek közül az első megnyúlt és fonalakban folytatódó sugarai által tűnik fel. Alsóúszója szintén 2 van, s ezek többé-kevésbbé elválnak egymástól és szerkezetükben némileg a hátúszót tükrözik vissza, mivel első sugaraik ugyancsak meghosszabbodtak. Nagy hasúszói a kis, kerek mellúszók alatt helyezkednek el. A hát ormán és a has élén villaalakú tüskék, a test többi részén pedig igen apró pikkelyek vannak. Színe termőhelye és az évszakok szerint változik. A Földközi-tengerben élő Szent Péter-halak közt sok tiszta aranyszínű akad, az északi tengerekben rendesen szürkéssárga. Jellemző a mindkét oldalon meglevő mélyfekete kerek folt.
Az úszók feketésszínűek. Az első hátúszó hártyáját 9-10 tüske, a másodikét 21, a mellúszót 9, a farokúszót pedig 13 puha sugár feszíti meg. A Szent Péter-hal hossza eléri az 1 m-t, súlya pedig a 15-20 kg-ot.
Szent Péter hala a Földközi-tengertől kezdve az Atlanti-óceán egy részében is elterjedt. Északi irányban Nagy-Britannia partjáig fordul elő, ahol rendszeresen halásszák, sőt gyakran tömegesen is kerül hálóba. A Földközi-tenger halászainak és kutatóinak leírásából kitűnik, hogy a nyilt vizet jobban kedveli a parti övnél és hogy magánosan kóborol. Couch szerint a parthoz csak a szárdiniát kergetve közeledik, tehát inkább cserkészik, mint vándorol. Ugyancsak Couch jegyezte fel, hogy 1829-ben egyetlen hálóhúzással 60 darabot fogtak, s ezek között egynéhány termetesebb példány is akadt. Alakjából arra lehetne következtetni, hogy Szent Péter hala nem valami jó úszó, ez azonban nem így van, mivel élénken és ügyesen mozog. A szárdiniarajokkal együtt tud tartani, sőt elcsípi az igen ügyes és óvatos közönséges tintahalat (szépia) is, amely a fiatal halakon és a rákokon kívül, kedvenc eledele.
A Quarneróban ősszel ívik. Garády a fiumei kikötőben 50 cm hosszú példányt fogott óriási petefészekkel.
Szent Péter halának finom húsát Montagu elbeszélése szerint legelőször Quin, a híres színész kifinomult ínye méltányolta kellőképpen. Quin terjesztette el honfitársai körében e hal jó hírét, s ma már minden ínyenc rajong érte. Az angoloktól a franciák, s utánuk az olaszok is megismerkedtek a Sanpiero-szeletek pompás ízével, régi római neve azonban arra vall, hogy értékével már akkor tisztában voltak. A Földközi-tenger mellékének lakói már Quin előtt megbecsülték. Így Paulus Jovius már a középkorban a Földközi-tenger egyik legízletesebb halának jelentette ki. Meglehet, hogy egyeseket visszariaszt a hal nem éppen vonzó külseje, de aki legyőzi ellenszenvét, áldani fogja elhatározását, hogy megkóstolta ezt a fehér, porhanyós húst. Szent Péter halát ma már mindenütt szorgalmasan halásszák, ámbár életmódja miatt tömegesen nem kerülhet piacra és fogása nem annyira ügyesség, mint inkább szerencse dolga.
HARMADIK ÖREGCSALÁD: LAPOSHALAK (ZEORHOMBIFORMES) | TARTALOM | 2. család: Félszegúszók (Pleuronectidae) |