3. Nyala antilopok (Nyala Heller)

A nyala (Nyala angasi Angas)

Nyala (Nyala angasi Angas).

A nyala is csaknem akkorára megnő, mint a szarvas. Lábszára egyszínű őzbarna, fehér foltok nélkül. A két hosszanti csíkból csak az alsó van meg az állat oldalán. Harántcsíkja van vagy tizennégy az oldalán s néhány fehér folt a combján. A bika szarva megnő 70 cm-re; az állat színe szürke, mint a füst. A szügyén végig, a hasa oldalán s a combja hátulsó oldalán erős sörény van, gerincén fehér csík fut végig. A tehén élénk gesztenyebarna színű, szarva, sörénye nincs, a hátán végigfutó csík fekete, orrszalagja szürke. A nyala Délkelet-Afrikában él, a Zulu-földtől a Nyassa-föld déli részéig.

Ezek a különböző fajú erdei antilopok magánosan, legföljebb párosával élnek. A fás és cserjés csalitokkal lepett, vízöntözte szavannák, nyirkos laposak, mocsaras, sűrű nádasok és szittyók lakói. A keletafrikai fajokról írja Böhm R.: „A tarka guibot voltaképpen a vízi antilop név illetné meg. Majd mindig a vizek közelében tanyázik, igen gyakran magukban a sekélyebb vizekben. A folyók homokzátonyain heverészik, különösen azokat a folyóvizeket kedveli, amelyek mentén kisebb rétek nagy kiterjedésű nádasokkal váltakoznak. A legsűrűbb parti bozótban és nádasokban alagútszerű csapásokat vágnak, ezeken az árnyas helyeken sokszor hasig vízben állanak. Járásuk nagyon sajátságos, minden lépten bólogatnak fejükkel és nyakukkal. Ha menekülnek, egészen alacsonyra ellapulnak s szinte hasoncsúszva osonnak a bozóton keresztül. Ha nekirugaszkodnak, olyan a futásuk, mint az őzé, csak nehézkesebb, magasra és messzire szökellve iramodnak, farkukat függőlegesen föltartva. Éjjelente gyakran hallható a bikák mély ugató hangja, hasonló a rendkívül erőteljes őzbak hangjához. Ezzel figyelmeztetik a bikák a veszedelemre társaikat. A meglőtt állat átható bőgéssel panaszkodik. Érzékei nem igen finomultak, óvatosság dolgában sem tűnik ki.”

A nyugatafrikai tarka guib, Pechuel-Loesche szerint, nem nagy barátja a víznek, nem úgy, mint azok a keleti fajok, amelyeket Böhm figyelt meg. A forró nappali órákban többnyire a bokros erdőben tanyázik, magányosan vagy a párjával; olykor az egészen száraz vidékek bozótjában és füves csalitjaiban. Megfigyeltek júliusban egy szerelmes párocskát a Loango-öbölben. Viselkedése a mi őzeinkére emlékeztetett. A bika szerelmi bőgése tisztára olyan, mint a mi dámvadunké.

A bongó-t a Loango partvidéken mvuli-nak nevezik. Magatartása hasonló a tarka guibéhoz, de inkább a laposok nyirkos bozótjait, sőt magukat a mocsaras tájakat kedveli. Akárcsak a tarka guib, a mvuli is nagyon szemfüles és kitünő szimatú állat, de éppoly gyanutlan és bizakodó, szeret erre-arra elcsatangolni s a tikkasztó déli órákban a falvak szomszédságában is bátran heverészik. Ez az oka, hogy a mvuli-val is, akárcsak kisebb növésű rokonával, a tarka guibbal, gyakran találkozik az ember olyan helyeken, ahol a legkevésbbé várná. A vadász dolgát nagyon megkönnyíti ez, kapóra jön neki a vad, nem is kell sokat leselkedni rája. Bármilyen bizakodó is egyébként a mvuli, ha nyugtalanná válik, kitűnik, hogy semmivel sem kevésbbé éles érzékű, mint a mi szarvasunk s fürgeségben, rugalmasságban is fölveszi vele a versenyt; patakokon, zúgókon és kuszált bozótokon hatalmas irammal vágja magát keresztül; a kudu vagy a passzán (a hollandusok zergebakja, máskép kukama) nyomába sem léphet. A mvuli (bongo) úgy látszik déltájban pihen s reggel és este legel. Lönnberg szerint Brit-Kelet-Afrikában huszas-harmincas csordákba verődve vándorol rendszeresen; az esős időszakban följebb vonul a hegyek közé, a szárazság idején lefelé húzódik a völgyekbe.

A délafrikai erdei antilop hangja, Harris szerint, megtévesztésig hasonló a kutyaugatáshoz. A kutyák és ragadozók ellen vitézül védekezik, az emberrel is szembe száll.

Kevés antilop van a hozzá hasonló nagyságúak között, amelyik oly jól bírná a fogságot, mint a tarka guib. A szabadon legelésző állat ugyan főként a gyenge hajtásokat, leveleket és bogyókat tépdesi hosszú és mozgékony nyelvével, mégis hamarosan hozzászokik háziállataink takarmányához. Általában igénytelen és meglehetős gyakran még ketrecbe zárva is szaporodik. A roualeyn-antilopról Heinroth megállapította, hogy vemhessége nyolcadfél hónapig tart.

Magatartásukra az erdei antilopok alig különböznek más antilopoktól. A fiatal korában szelíd erdei antilop felnőtt korában könnyen elvadul megint s még megszokott ápolóját is megtámadja. A szó szoros értelmében a nyakába ugrik s egészen sajátságos „állást foglal”: hátát fölpúposítja, sörényét borzolja, magasba meresztett farka szőrét szétterpeszti és előre-hátra hajladozva készül a döfésre