Szuronyos halak (Tetrapturus Raf.)

A szuronyos halak, Tetrapturus Raf., nemzetségét, amelyet ezen a néven Rafinesque 1810-ben vezetett be az irodalomba, az előbbiekkel szemben az jellemzi, hogy a hozzátartozó fajok tüskés hátúszójának az eleje a legmagasabb, az első negyedétől kezdve ellenben igen alacsony, továbbá, hogy hasúszójukat mindössze egyetlenegy vékony sugár képviseli. Farokúszójuk két lebenye csaknem teljesen egyenlő nagyságú. A nemzetség tagjai melegvízű tengerekben laknak.

A kékszemű szuronyos hal (Tetrapturus imperator Bl. Schn.)

A kékszemű szuronyos hal, Tetrapturus imperator Bl. Schn., testalkatára nézve nagyon hasonlít a kardosorrú halra, de mégsem lehet vele összetéveszteni, mivel hátúszója egészen másféle alakú és kardja sem olyan hosszú, mint amazé. A felsőállkapocs tőralakú nyujtványára a fogazat éppúgy átterjed, mint a kardoshalén. A legfontosabb különbség az első hátúszóban van. Ez az elején jóval magasabb, a második negyedétől kezdve azonban igen alacsonnyá válik, s a végén alig emelkedik ki a hát vonalából. Az első hátúszó kifeszítésére 35–39 sugár szolgál. A második hátúszó az alsóúszóval együtt igen rövid, mind a kettőnek a hátulsó sugarai a leghosszabbak. A második hátúszónak 6 lágysugara van. Az első alsóúszó megközelítően háromszögletes és 2 tüskén kívül 13 sugárból áll. A vékony hasúszó a mellúszó alatt foglal helyet. Farokúszója félholdalakú. A farok nyelén két oldalt él halad végig.

Bőrébe apró pikkelyek vannak beágyazva. Hátoldala kék, hasa fehér; úszói élénk kékszínűek, az első hátúszót kerek sötétkék foltok pettyezik. Szemének szivárványhártyája kékszínű. A legnagyobb példány, amelyet 1925-ig fogtak, 7.88 m hosszú volt. A kékszemű szuronyos hal az Atlanti-óceán melegégalji részének lakója. Az amerikai partok mentén a Cod-fokig kóborol el. Hébe-korba Woods Hole-nál is felbukkan.

A marlin (Tetrapturus mitsukurii Lacép.)

Marlin (Tetrapturus mitsukurii Lacép.).

A marlin, Tetrapturus mitsukurii Lacép., az amerikai horgászok „marlin-spike fish”-e, más néven „marlin swordfish”, az Atlanti-óceánban és a Csendes-tengerben egyaránt otthonos, de az utóbbiban gyakoribb. Tüskés hátúszójának eleje jóval magasabb, mint a teste. Felsőállkapcsának kardnyujtványa keskenyebb, mint a kardosorrú halé és hengeres. Első hátúszóját, amely csak a törzs közepefelé válik alacsonyabbá, 45 kemény sugár támasztja meg. A második hátúszó 7 sugara közül az elülsők hosszabbak. Az első alsóúszónak 12 sugara van és háromszögletes, a második még a lágysugaras hátúszónál is kisebb és 7 támasztósugárból áll. Ezek közül a középső a leghosszabb. A mellúszó keskeny és igen hosszú; az alatta lévő hasúszó egyetlen vékony sugárból áll.

A marlin bőrében lándzsaalakú halpénzek vannak. A háta feketésszürke, hasoldalának hátulsó fele fehéres. A hátoldalról a has középvonaláig függélyes fehér sávok párhuzamosan sorakoznak egymás mellé. Az úszók sötétkékek, az első hátúszón a sugarak közt sötét kerek pettyek vannak. A marlin Japán közelében és az ausztráliai vizekben eléggé gyakori. Az amerikai sporthorgászok alkalmilag Sta. Catalina mellett fogják („Proc. U. S. Mus.”, 1907).