Tőrös halak (Machaera Cuv.)

A tőrös halak, Machaera Cuv., nemzetségébe tartozó fajok felületes megtekintésre nagyon hasonlítanak a vitorláshalakhoz, ámde felsőállkapcsuk lefelé álló, hosszú nyujtványán kívül még egyéb lényeges eltérések is vannak köztük. Első hátúszójuk még magasabb, mint a vitorláshalaké, s a közepetáján erősen kidomborodik, azonkívül nem érintkezik a kis második hátúszóval. Mellúszójuk háromszögletes; has- és első alsóúszójuk hiányzik.

Az 1928-ban Spanyolország Atlanti-óceánbeli partjain kifogott kormos nyársorrú hal vizsgálatával kapcsolatosan Fernando de Buen seregszemlét tartott a kardnyujtványos halak felett („Notas y resumenes d. Inst. Esp. d. Ocenogr.”, 1928), s azt a mindenképpen indokolt javaslatot tette, hogy a Makaira Lacép.- és a Machaera Cuv.-nemzetségeket el kellene választani a vitorláshalaktól és Makairidae néven új családba egyesíteni. Szerinte a vitorláshal-félék Histiophoridae, vagy Istiophoridae), a nyársashal-félék (Makairidae) és a kardoshal-félék (Xiphiidae) családja számára kardoshalszerűek (Xiphiiformes) név alatt külön rendet kellene felállítani.

A kardoshal-szerűek horgászata élvezetes, de, mint láttuk, nem minden veszedelem nélküli sportot nyujt. Az amerikai sporthorgászok ebből a célból a kaliforniai partokat keresik fel, ahol Sta. Catalina környékén ezek a gyönyörű halak rendszeresen megfordulnak. Az ottani horgászatról D. Starr Jordan, az amerikai halfauna régi, nagyérdemű kutatója készített nemrégiben eleven színekben gazdag vázlatot („Nat. Hist.”, 1925, 338. l.).

„Santa Catalina-sziget kis kikötője, Avalon, amely a délkaliforniai partokkal szemben van, a világ valamennyi mélyvízi horgásza előtt ismeretes.” – Írja David Starr Jordan. – „A makrahal-félék óriási példányai gyülekeznek ott minden tavasszal és nyáron rendes évi repülőhal- és szardinialakomára. A forró égövnek minden melegvízű tengerében megtaláljuk ezeket a rendkívül gyors mozgású monstrumokat, amint ide-oda vándorolnak, vagy csapatosan vadásznak. Testalakja mindegyik fajnak olyan, mint a „Clipper”-típusú gyors vitorlásnak. Az igazi makrahalak óriási rokonai közül elsőnek a kardoshal, a horgászok „broadbill”, vagyis nagyszájú hala érdemel említést. Minden világtengerben otthon van, de sohasem mulasztja el, hogy Avalont fel ne keresse.” Avalon vizeiben a közönséges kardoshal fogásában H. W. Adams 152.49 kg-os példánnyal tartja a rekordot, a szuronyoshal horgászata terén pedig C. G. Conn of Elkhart érte el a legjobb eredményt, aki 153.8 kg súlyú példányt fogott ki.

A világ legelső mélyvízi sporthorgásza ezidőszerint Zane Grey, aki páratlan gyüjteménnyel gazdagította a newyorki természetrajzi múzeumot, a tudományt pedig a halak elterjedésére vonatkozóan sok új adattal ajándékozta meg. Zane Grey e mellett kitűnő tollú író is, akinek könyvei New Yorkban és Londonban egy időben jelennek meg, s úgy az angol, mint az amerikai kiadást hamar elkapkodják. Nemcsak horgászélményeit írta meg („Tales of swordfish and tuna”; „Tales of angler’s Eldorado: New Zealand”; „Tales of Fishes”; „Tales of Fishing Virgin Seas”), hanem ő a szerzője annak a tizennégy kötetnek is, amely a „Vad Nyugat” régi romantikáját támasztja fel és annyi kellemes órát szerez az amerikai olvasónak. Tapasztalatainak gazdag tárházából a szaklapokat is bőségesen ellátja cikkeivel.

Zane Grey foglalkozására nézve író és – dollármilliomos, aki művészetté fejlesztett szenvedélyének, a mélytengeri sporthorgászatnak él. „Fisherman” nevű háromárbócos jachtján 1926-ban és 1927-ben Új-Zéland vizeibe, a sporthorgászok Eldorádójába rendezett expedíciót. Mind a két kiránduláson résztvett L. D. Mitchell kapitány is, továbbá fia, Romer és testvére, R. G. Grey. Méltán írja beszámolójában („Natural History”, New York, 1928, 47. l.) Zane Grey, hogy a horgászat világtörténetében még nem volt ehhez mérhető kirándulás, amely ilyen eredményt ért volna el. Zsákmányukból ezen a helyen csak a kardoshal-szerűekhez tartozó fajokat soroljuk fel. Az első úton Mitchell kapitány két fekete nyársorrú halat (Makaira marlina) fogott. Az egyik 685 fontos (310.68 kg), a másik világrekordot jelentő 976 fontos (442.65 kg) példány volt. Az 1926-i expedíción Mitchell összesen 21 marlint (Tetrapturus mitsukurii) ejtett zsákmányul. A legkisebb 192, a legnagyobb 350 fontot nyomott.

Az első expedíción Zane Grey 400 fontos (181.43 kg) kardosorrú halat (Xiphias gladius) fogott ki. Ez volt az első kardoshal, amely Új-Zéland vizeiben horogra került. A mesterhorgász ezen az úton 41 darab, 168–450 fontos marlint zsákmányolt. A 450 fontos (204.11 kg) példánnyal világrekordot ért el. A felsoroltakon kívül egy 704 fontos (318.82 kg) kormos nyársorrú halat is horogra kerített. Az első expedíción volt olyan nap, amikor tíz óriási marlin volt a zsákmány. Ez a teljesítmény is világrekordot jelent. Zane Grey sikere a bennszülöttek részéről is a legnagyobb elismeréssel találkozott. Mint első útjáról írt könyvében („Tales of the angler’s Eldorado”, 1926, 202. l.) megemlíti, az egyik maori főnöknél tett látogatása alkalmával a „Maui”-névvel tüntették ki. Az ősi legendák szerint Maui volt a maorik leghíresebb halásza.

Az egyik marlin hátán, amelyet 1926-ban fogtak, Zane Grey lábnyi hosszú forradást talált, s a hátúszójából is hiányzott egy darab. Ez a nyársorrú hal nyilvánvalóan tengeralatti küzdelemben, valamilyen cápától kapta a sebet. Zane Grey és társai a második expedíción egy 340, s egy 380 fontos fekete nyársorrú halat fogtak.

„Mi, akiknek már a negyedkilós sügér fogása is mulatság, alig tudjuk elképzelni azt az izgalmat, amely egy másfél vagy kétkilós sügér tombolásának megfékezésével jár.” Ha Csörgey Titus így nyilatkozik („Sporthorgászat”, 1926, 3. l.), hogyan tudná elképzelni olyasvalaki a két-hárommázsás óriáshalakkal való párviadalt, aki még negyedkilós sügérekkel sem birkózott meg soha?