9. család: Vajhal-félék (Pholididae)

A vajhal-félék (Pholididae) családjának tagjai életmódjukban és testük alkotásában nagyon hasonlítanak a pillangóhalakhoz. Valamennyien az északi tengerekben élő, kistermetű parti halak. Testük angolnaalakú, hát- és alsóúszójuk igen hosszú és tagolatlan, de hajlékony sugarak támasztják meg. Hasúszójuk többé-kevésbbé teljesen visszafejlődött. Sima bőrükben apró pikkelyek rejtőznek. Nevüket bőrük puhaságáról kapták. Az idetartozó tíz faj két nemzetség közt oszlik meg. Legösmertebb képviselőjük a Pholis Gronov. nemzetségbe tartozik, s ez:

A vajhal (Pholis gunellus L.)

Vajhal (Pholis gunellus L.).

A vajhal, Pholis gunellus L., az északeurópai partok és a Jeges-tenger lakója. Hossza 25 cm-t érhet el, a legtöbb példány azonban legfeljebb 20 cm-es. Alapszíne a bíbor- és a sárgásbarna keveréke, a torka és a hasa halványabb, a hátán 9–12 éles határú, fehér udvaros kerek foltja van, testének többi részén pedig elmosódott felhős foltok láthatók. Az udvaros pettyek egyes példányokon a hátúszóra is átterjednek. A hátúszó hártyája 76–81 tüskéssugarat köt össze; a mellúszóban 11, a hasúszóban 1 satnya és 1 fejlett, az alsóban pedig 2 csökevényes és 39–44 rendesen fejlett sugár van.

A vajhal családjának többi tagjához hasonlóan a sziklás talajt kedveli, de előfordul olyan helyeken is, ahol a feneket egy darabon lágy iszap borítja. Mély apály alkalmával a visszamaradó tócsákban, továbbá kövek és moszatok alatt húzódik meg, míg a dagály visszaadja lakóelemét. Hosszabb ideig meg tud élni víz nélkül, de nem teszi ki magát olyan könnyelműen a levegőn való kiszáradás veszedelmének, mint rokonai, hanem sziklarepedéseket és moszatcsomókat keres fel, ahol a szükséges nedvességet megkapja. A vízben igen gyorsan és ügyesen mozog, emiatt nehéz kézrekeríteni még kis pocsolyákban is. Nemcsak azért nehéz megfogni, mivel nagyon ügyes, hanem emellett azért is, mivel igen síkos teste van. Ha kitartóan üldözik, a lehető leggyorsabban sziklahasadékokban búvik meg. Tápláléka apró puhatestűekből, halivadékból és rákokból áll. Az ivadékgondozás feladatát az ikrás látja el. Rendesen valamelyik kagyló fúrólyukát választja ki, s e körül úgy tekergőzik össze, mint az óriáskígyó. Az ikrákat gömbalakú gomolyagban testével övezi körül, s így marad mindaddig, amíg az ivadék kikel.

A vajhalakat sok rablóhal és tengeri madár tizedeli. Dagály idején a búvárok, apálykor pedig a sirályok és rokonaik üldözik. Legveszedelmesebb ellenségei közé tartozik a tengeri skorpióhal is, amellyel közös élettájékban lakik, s amely kíméletlenül pusztítja védetlen atyjafiát. Az embertől nincs sok tartanivalója. A vajhalnak ugyan nem rossz húsa van, de apró termete miatt fogása nem kiadós. Csak Grönland lakói fanyalodnak rá halászatára, s a zsákmányt megszárítva teszik el télire. A halászok, ha különb nem akad, nagyobb halak fogására csalétek gyanánt használják.