3. A ma élő fajok alkotta kép

Miért olyan a ma élő fajok alkotta kép, amilyen és nem másforma, ez az élettudományok következő nagy kérdése. Ámde jó lesz szerényeknek lennünk! Kénytelenek vagyunk egy kis felvilágosítással kezdeni azok felől a távolságok felől, melyek tudásvágyunk elé határt vonnak, valamint a cél felé vezető legjárhatóbb útról. Ha, miként láttuk, a ma élő fajok által alkotott kép tarkasága önként következik a fajok törzsfájának a szerkezetéből, és ha a törzsfa a maga részéről ugyanolyan világos és egyszerű viszonyban van a létért folytatott küzdelemben elhullott alakok tömegével, mint a szobor a lefaragott márványtömeggel, mint valamely öntvény a mintájával, mint a pozitívum a negatívummal, akkor arra nézve, aki a fajok összessége által alkotott kép kialakulását és a kialakulás okait ki akarja kutatni, az alakok pusztulásának a menete, vagyis a törzsfa negatívumának a kialakulása elsőrendű fontosságú kérdéssé válik. Vizsgáljuk tehát, hogy mennyire és hogyan ránthatjuk le a leplet erről a ködbe vesző őskorban kezdődött tragédiáról.

Először is: kik voltak tulajdonképpen a harcoló felek; miből állott a kiirtott tömeg; mi irtotta ezt ki? A létért való küzdelemnek első és közvetlen áldozatai természetesen minden esetben élő egyének voltak: ezek szolgáltatták a nyers anyagot a törzsfa-negatívumhoz. Azonban a törzsfa milyenségét megszabó vonások nem abból alakultak ki, hogy egyes egyének kipusztíttattak, hanem úgy, hogy kiirtattak egész „törzsek”. Így nevezünk a törzsfán megjelenő minden olyan hajtást, mely valamely tulajdonsága tekintetében eltér a többitől, jelenti, máskép kifejezve, egymással bizonyos jellemző vonásban megegyező rokon-fajok összességét; alkothatja akár egyetlen, akár megszámlálhatatlanul sok egyén is, lehet egységes, vagy ismét több ágra, mellékhajtásra oszló, a szerint, hogy körén belül egyének bizonyos csoportja valamely tulajdonsága révén megint csak elüt a többitől. Ha ilyen törzs, amely tehát másutt sehol meg nem jelenő sajátságok bizonyos kombinációját jelenti, megsemmisül, ekkor az élő alakok buja sokféleségéből egy rész örökre eltűnik. Eltűnése a törzsfán tátongó hasadékot jelent, a ma élő fajok alkotta képen pedig olyan elválasztó űrt, mely megakadályozza, hogy az élő alakok hiánytalan sorozatban sorakozhassanak egymás mellé. Az űrnek annál tágasabbnak kell lennie, minél régibb a kipusztult törzs, minél mélyebben sarjad ki az élet fájának oldaláról. Az meg teljesen mellékes, hogy egészen friss, csak az imént fejlett hajtásról van-e szó, egyénekben gazdag fajról, avagy sokszorosan elágazó, „nemmé”, „családdá”, sőt esetleg „osztállyá” terebélyesedett hatalmas főág ment-e tönkre. Az is mellékes mozzanata e pusztító munkának, hogy az elpusztított törzs egyetlen csapásra, összes egyéneinek egyszerre való kiirtásával ment-e tönkre, vagy pedig lassan érte el végzete évmilliók jártán.

Most pedig vessünk egy pillantást a másik félre, a pusztító hatalmakra. Ami egyes egyéneket megöl és egész törzseket elpusztít, az magától értetődően nem maga a „környezet”, hanem esetről-esetre annak egy része, az a „tényezője”, melynek követelményeivel az illető törzs gyilkos diszharmóniába került. Akár úgy, hogy a környezet az ő hátrányára megváltozott, akár úgy, maga változott meg károsan. Valamely törzs életfolyamatainak zavartalan lejátszódásához szükséges hőfok megváltozhatik, túlságosan alacsony vagy túlságosan magas lesz, mire összes egyénei vagy megfagynak, vagy kiszáradnak. Erőművi hatások szétszaggathatják, szétmorzsolhatják túlságosan gyenge testüket. Életbenmaradásukhoz szükséges anyagok helyett olyanok juthatnak beléjük, melyek megfojtják, megmérgezik őket. Egyes élő lények maguk is ellenséges tényezőkké válhatnak másokkal szemben, és csapatostul pusztíthatják őket méreggel vagy erőszakkal. Így jelentkezik ezerféle tényező mint „gyilkoló tényező” valamely törzs egyéneivel szemben; s lesznek „kiirtó tényezővé”, ha egész törzseket semmisítenek meg.

Azonban azzal, hogy a két féllel nagyjából megismerkedtünk, még nem sokra mentünk. Csak arról kaptunk útbaigazítást, hogy miként jött létre nagy általánosságban a törzsfa negatívuma, és hogy miként tagolódott a ma élő fajok alkotta kép. De hogy megértsük, miként jött létre az a kép pontosan, részleteiben is, miként jutott el mai összetételéhez, ahhoz az volna szükséges, hogy negatív ellenpárját is pontosan ismerjük: tudnunk kellene, milyen okokból pusztultak ki a létért való küzdelemben azok a törzsek, melyek valaha oly dúsan burjánzottak a törzsfa ma meglévő ágai közt.

Azt természetesen nem remélhetjük, hogy a kérdés minden részletére valaha is választ tudjunk adni. A kihalt alakok egy törpe kisebbségét leszámítva, a kiirtott törzsek szerkezetéről és életműködéséről, különösen a régebben és a legrégebben eltüntekéről majdnem semmit sem tudunk. És még kevésbbé állapíthatjuk meg részletesen azt, melyek voltak az előttünk teljesen ismeretlen külvilág ama követelményei, melyekkel annak idején halálos összeütközésbe kerültek. Ez okból az élő fajok alkotta kép eredetének kérdése, amely kép színeinek és alakjainak gazdagságával oly szemgyönyörködtetően bontakozik ki előttünk, jórészt örök rejtély marad a számunkra. De ez nem lehet akadálya annak, hogy legalább a kép legmélyebb és legmegragadóbb vonásairól ne iparkodjunk lerántani a leplet.

Vannak bizonyos alapvető sajátságok, melyek a világ valamennyi tényezőjét, tehát a multban és jelenben működő gyilkoló és kipusztító tényezőket is egyaránt jellemzik és csak fokozat tekintetében lehetnek eltérők az esetek szerint, nevezetesen: kiterjedés a térben, gyorsaság az időben és változékonyság a minőségben. Ezek az állandó sajátságok szintén támasztanak bizonyos követelményeket az élettel szemben: ha valamely törzs összeütközésbe kerül velük, pusztulás a sorsa. Az elmult idők pusztító fegyverei tehát éppenséggel nem teljesen ismeretlenek előttünk. Bármilyenek voltak is a pusztító tényezők anyagi és fizikai alkotottságuk tekintetében, ezek az állandó tulajdonságok bizonyosan sajátjaik voltak és egyik részét alkották halálthozó fölszerelésüknek. És mivel az e sajátságok támasztotta követelmények állandóan ugyanazok maradtak, minthogy mindegyikük mindenütt és minden időben ugyanazon értelemben és irányban működött, azért a kiirtott törzsek minősége tekintetében sem vagyunk teljesen tájékozatlanok: a nélkül, hogy ismernők őket, annyit bizonyosan tudunk, hogy e három állandó követelménnyel ellentétbe jutottak.