1. Lantszarvú antilopok (Damaliscus Scl. Thos.)

[Más neve: Damalis.]

Az alcsalád három nemzetsége közül a lantszarvú antilopoké az, amely testalkata tekintetében a legkevésbbé tér el a többi antilopoktól. Hátvonaluk magas marjuktól hátrafelé erősen lejt. Szarvaik hegyük felé egyenletesen vékonyodnak, hosszuknak körülbelül háromnegyed részén át gyűrűzöttek és egy kivételt leszámítva egyszerűen vagy gyengén lantalakúan meggörbültek. A nemzetség délafrikai képviselői régebben rengeteg csordákban népesítették be a Fokföld steppéit. Harris szerint száz meg száz kisebb-nagyobb csoportokba verődött állat vonult az állóvizek közelébe, hogy a kivirágzott sót nyalja. Hozzájuk gnúk, vándorantilopok, struccok csatlakoztak. Az állatok e tarka társaságának már csak szegényes maradványai vannak meg, utódai azoknak, amelyek megmenekültek az ember vak vadász- és pusztító dühétől. A Fokföldön ma már csak egyes nagybirtokosok területein, gondos ápolás alatt található meg a fehérfarkú gnú, a damalisz és a hóka-antilop néhány példánya.

A tarka damalisz (Damaliscus pygargus Pall.)

Tarka damalisz (Damaliscus pygargus Pall.).

A damalisz vállmagassága 1.2 m, teljes hossza pedig 2 m, melyből a farokra 45 cm esik. Színe vörösen csillogó sötét bíborbarna, kivéve a szarvak közt kezdődő s a fej egész elülső és felső felét elfoglaló halovány foltot, azután a füleit, egy háromszögű tükröt a faron, a törzs alsó oldalát, a végtagok belső oldalát és alsó részét, valamint a faroknak a töve felé eső felét, mely részek fehérek; viszont fekete mind a két comb, melyeket a lágyékon át fent és lent fakó fahéjbarnával szegélyezett hosszsáv köt össze, továbbá két övszerű folt az elülső combokon, s végül a fark vége. A nőstényt csak az különbözteti meg a hímtől, hogy kisebb, szarvai pedig vékonyabbak és karcsúbbak. A bika szarvai 40 cm hosszúak, először fel- és kifelé, közepük táján hátrafelé és oldalvást, végük ismét fölfelé hajlottak, hosszuknak második harmadáig 10–15 erősen duzzadt harántgyűrű van rajtuk, hegyük azonban síma, feketeszínű. Valamikor el volt terjedve a Kapföldnek a Vaaltól délre eső egész területén, ma azonban már majdnem teljesen ki van irtva és Sclater szerint csak Dél-Afrika legdélibb csúcsán, Kap Agulhas közelében található két farmon. Az állat itt 8–15 darabból álló csordákban él; 8–9 hónapig tartó vemhesség után augusztus végén vagy szeptember elején ellik. A berlini állatkert állatai, Heinroth szerint, 8 1/4 hónapig voltak vemhesek.

A hóka antilop (Damaliscus albifrons Burch.)

A hóka antilop valamivel kisebb és rövidebb szarvú, mint a tarka damalisz, melytől főképpen abban különbözik, hogy farának fehér tükre hiányzik és hogy homlokának kisebb világos foltja teljesen el van választva a pofa alsó részének nagyobb világos foltjától. Az állat a Kapföld északi részének alföldjén, Oranje szabad államban, Transvaalban és Becsuána-földön volt elterjedve. Egykori honának egy részén kiirtották, azonban még több van belőle, mint a megelőző fajból, mellyel életmódja tekintetében megegyezik.

A szasszabi (Damaliscus lunatus H. Sm.)

Szasszabi (Domaliscus lunatus H. Sm.).

A megelőző fajoktól feje halovány és lábai fehér foltjainak hiánya tekintetében, valamint nagyobb termete révén tér el. Szarvai jellemző módon félholdalakúan görbültek. Színe sötét gesztenyebarna, fekete rajzolattal a homlokán, vállain és lábszárain. Hazája Afrika az Oranje folyótól Nyassza-földig.

A szenegáli antilop vagy korrigum (Damaliscus corrigum Ogilb.)

Tiang (Damaliscus corrigum tiang Hgl.).

Rajzolata tekintetében általában véve megegyezik a megelőző fajjal, de nagyobb nála és rendesen élénkebb vörösbarna színű, szarvai szorosabban állanak, de ezek az egyes helyi alakok szerint hosszúság és erősség tekintetében jelentősen változékonyak. Hazája Afrika középső része, Német- és Brit-Kelet-Afrikától Abessziniáig s innen az egész Szudánon keresztül Szenegálig, azonban a Szomáliföldön már nem fordul elő. A nagyszarvú nyugat-afrikai törzsalak mellett az állatkertekben és múzeumokban alkalomadtán kisszarvú, kelet-afrikai rokonaival, mint a német-kelet-afrikai jimelával D. corrigum jimela Mtsch.) vagy a brit-kelet-afrikai topival (D. c. topi Heller), avagy a szép, ismét nagyszarvú, szudáni tianggal (D. c. tiang Hgl.) találkozunk.

Ezek között az északi lantszarvú antilopok közt is akadnak néha fehérhomlokú példányok, viszont a damalisz és a hóka antilop fiataljainak pofarajzolata feketés fehér helyett.