2. család: Ponty-félék (Cyprinidae)

FEJEZETEK

1. alcsalád: Valódi pontyok (Cyprininae)

A közép- és déleurópai halak legnagyobb része, úgyszintén Ázsia belvizei halfaunájának jó része, valamint Afrika és Észak-Amerika halainak is egy része abba az édesvizi halcsaládba tartozik, melyet legfontosabb tagja után pontyféléknek (Cyprinidae) nevezünk. Hosszúkás, tojásdad testű, kis szájú, nagy kerek, cycloidpikkelyekkel fedett halak, gyenge és fogatlan állkapcsuk van, amelyet az európai nemeknél a köztesállkapocs alkot, úgyhogy a felsőállkapocs e mögött helyezkedik el. Az állkapcsi fogak helyett az alsó garatív visel fogakat, amelyek a koponyaalapon levő, s rendesen szarubevonattól fedett rágólemezre harapnak. E szerv előtt helyezkedik el egy nyálkahártyaredő, amely számos érzéksejtet tartalmaz és ízlelőszervül szolgál. A gyomron nincs vakbélszerű függelék, s a bél sem visel vakbelet. Az úszóhólyag rendesen elülső és hátsó részre tagolt, s egy sor csontocska segítségével összefügg a hallószervvel.

E jellemvonások között a száj alakjának és a garatfogak elhelyezésének, számának és alakjának van rendszertani fontosságuk. A szájat nagy vastag, húsos ajkak veszik körül, vagy pedig vékony, éles és gyakran szaruanyaggal van bevonva. A garatfogak alakjuk, számuk és helyzetük szerint különböznek, s e különbségek olyan állandóak, hogy az egyes fajok megkülönböztetésére kitünően felhasználhatók.

A pontyfélék, amelyeknek körülbelül 800 fajuk ismeretes, szeretik a lágy, iszapos, vagy homokos fenekű állóvizeket, amelyekben meglelik táplálékukat: a férgeket, rovarlárvákat és a korhadó növényi anyagokat, a hegyi patakokat ellenben kerülik. Rendesen társaséletet élnek és gyakran nagy csapatokká egyesülnek, s úgy látszik, hogy e halrajok együtt maradnak, együtt vadásznak, s a hideg évszakban együtt is pihennek el a víz fenekén, hol téliálomszerű mozdulatlanságban telelnek. Táplálkozásuk módja megköveteli, hogy sokáig és sokszor közvetlenül a fenék fölött tartózkodjanak. Zsákmányuk legnagyobb részét fejükkel az iszapból kotorják ki, s ilyenkor nagy előnyükre szolgál, hogy szájuk előrenyujtható, mert az állkapcsok nem forrtak össze a koponyával, hanem csak szalagok útján vannak vele összekötve. Ívás idején a nagyobb rajok kisebb csapatokká oszlanak, az ikrások elől járnak, s a tejesek rendesen nagyobb tömegben hűségesen követik őket, úgyhogy 2–3 hím jut egy-egy nőstényre. Ha nagy a hiány az egyik nemből, előfordul, hogy közelrokon fajok másik neme csatlakozik hozzájuk, s együtt ívnak. Ilyenkor nem ritkán korcsok keletkeznek. A ponty már ősidők óta a család jelképe és a szaporaság példája. Mint ilyen, Vénusznak volt szentelve; termékenységére céloz latin neve is: Cyprinus, azaz cyprusi, vagyis a Cyprus-szigetén trónoló Afroditének szentelt állat.

Mint ahogyan a rokonfajok keveredése által az idők folyamán eltérő alakok keletkeztek, úgy hatott az emberek tenyésztő beavatkozása is már régi idők óta elkülönült fajták kialakulására. Ezek miatt a pontyfélék között jóval több fajtát és változatot találunk, mint más halak között.