7. Dagadtorrú antilopok (Pantholops Hdgs.)

Az alább következő két fajt némelyek hajlandók közös nembe egyesíteni „ormányos antilopok” néven. Mert orra mindegyiknek erősen megduzzadt. Az egyiké, a szajgáé lefelé hajlott, a másiké, a csirué ellenben csak kétoldalt megduzzadt. Azonban nyilvánvaló dolog, hogy ebben az esetben nem arról van szó, hogy a két faj közelebbi rokona volna egymásnak, hanem csak arról, hogy a hasonló vonásokat a hasonló életmódhoz való alkalmazkodás hozta létre. A csiru már abban is eléggé élesen elüt a szajgától, hogy nőstényének két csecsbimbója van. Azonkívül alsó zápfogainak száma hat. A két állatot tehát két külön nem képviselőnek kell tartanunk.

A csiru vagy orongo (Pantholops hodgsoni Abel)

Csiru (Pantholops hodgsoni Abel).

A csiru hazája a tibeti fensík. Testét nagyon sűrű, vastag, gyapjas, barkás árnyalatú homokszínű, különösen az oldalain hatalmas bunda fedi; hasa fehér. Fülei rövidek, hegyesek; ebben az antilopok sorában ritka sajátságában megegyezik a szajgával és a tibeti gazellákkal. Füleinek a rövidsége nyilvánvaló alkalmazkodás lakóhelyének zord éghajlatához. A vén bak vállmagassága elérheti a 80 cm-t, arca és lábainak elülső oldala fekete, a nőstényeken és a fiatalokon hiányzik a fekete rajzolat. Szarvai csak a bakoknak vannak, azok hosszúak, gyűrűzöttek, feketék s egyenesen felállók, egymással majdnem párhuzamosan futnak s csak oldalról nézve látszik rajtuk gyenge S-alakú görbülés.

A csiru életmódját kimerítően ismerteti McKinloch „Large Game of Tibet and Northern India (1885)” című kiváló művében. Néhány további adatot köszönünk Blanfordnak, aki Stoliczka yarkandi útjának emlőseit dolgozta fel. E szerzők szerint a csiru többnyire kicsiny, 20–25 darabból álló csapatokban él és csak ritkán verődik össze nagy csordákká. Ivarzásának ideje novemberre és decemberre esik. Akkor a bak 20–25 nőstényt gyűjt össze maga körül, azokat féltékenyen őrzi és vetélytársaival szemben gyakran halálos kimenetelű harcokban védi meg. Az ivarzás idején túl békességben élnek együtt, hímek és nőstények külön nyájakban. A fiatalok júniusban jönnek a világra. Az állat nagyon félénk, reggel és délutánonként jár legelni a gleccser-folyók partjaira. Itt oly mély gödröt ás, „mely eléggé mély arra, hogy testét elrejthesse benne.” Így maga láthatatlanná válva minden közeledő veszélyt idejében észre vehet.