Harcsa-félék (Siluroidae)

A pontyalakúakhoz tartozó utolsó nagy csoportot a harcsák (Siluroidae) alkotják. A harcsáknak valódi halpénzeik egyáltalán nincsenek. Testük vagy csupasz, vagy nagy csontpajzsok védelmezik, mint a páncélos harcsákét, a többieknél azonban legfeljebb csak a fej vértezett. A száj felső határát túlnyomóan a közti állkapocs alkotja, a felső állkapocs kis, fogatlan csonttá fejlődött vissza. A húsosajkú száj körül sok bajuszszál van. Az úszóhólyag mellső páratlan és hátulsó páros részre tagolódik és Weber-féle szerkezet csatlakozik hozzá, éppúgy, mint az összes többi pontyalakú halban. Néhány fajban az úszóhólyag elülső részét a csigolyák nyujtványai csontos tokba zárják, a hátulsó rész pedig többé-kevésbbé visszafejlődik. A hátúszó, olykor a mell- és a hasúszó első sugarai, úgy, mint a pontyokban, megcsontosodnak és erős tüskévé alakulnak át. Sok fajon az izmoktól fölmeresztett tüskét rúgószerű szerkezet összműködően csapja vissza s így a tövisük veszedelmes fegyverré vált.

A harcsákat Európában egyetlen faj képviseli, Ázsia, Afrika és Amerika vizeiben azonban igen nagy számban élnek. A csendesfolyású vagy iszaposfenekű állóvizeket kedvelik, de nem hiányoznak a sebessodrú folyókból, sőt a hegyi patakokból sem és igen magasra hatolnak fel. Leggyakrabban a torkolatok közelében tanyáznak, de előfordulnak a tengerben is, ahol homokos vagy iszapos talajon élnek. Egyesek sziklás fenéken, a kövek közt húzódnak meg. A nagyobb fajok esetlen testükkel lomhán mozognak, a kisebbek ellenben fürgék. Némelyik nedves, iszapos, sőt még száraz talajon is át tud vándorolni, szükség esetén az iszapba rejtőznek s ott várják meg, míg a víz visszatér. A harcsák kivétel nélkül mind ragadozóhalak. Leshelyükön mozdulatlanul hevernek, bajuszuk mozgatásával csalogatják oda a halakat és a kellő pillanatban bekapják őket. Egyesek villamos ütéseket is osztogatnak és így bódítják el áldozataikat. Jóllehet, a nősténynek igen sok ikrája van, szaporodásuk, úgylátszik, aránylag mégis korlátolt; az ivadékok lassan növekednek. A harcsák, úgylátszik, tetemes életkort érnek el. Sok fajnál ivadékgondozás is van. A mi harcsánknak gazdasági szempontból nincs nagyobb jelentősége, Ázsia, Afrika és Amerika egyes vidékein azonban a harcsa-félék a legelterjedtebb és a legtöbbre becsült konyhai halak közé tartoznak. A fiatalok és a kisebb termetű fajok húsa sokkal ízesebb, mint az idősebbeké, amely nem való európai gyomornak, vagy legalább is igen gondos elkészítést igényel, hogy élvezhetővé váljék.

A harcsáknak jelenleg 1200 faját ismerjük, amelyek életmódjuk változatossága és csodálatos alkalmazkodási képességük miatt a legérdekesebb halak közé sorolhatók. A fajokat a hát- és az alsóúszók hossza, a zsírúszó jelenléte, vagy hiánya, továbbá a kopoltyúfedő szerkezete, valamint a csontvázon mutatkozó eltérések alapján több családra és alcsaládra tagolják.