2. Kecskeantilopok (Nemorhaedus H. Sm.)

[Más neve: Kemas.]

Az előbbi nemhez tartozó fajoknak az életmódja alig különbözik a kecskeantilopok életmódjától, amelyeknek arc- és körömcsőmirigyeik nincsenek. A keleti Kínában élő hosszúfarkú kecskeantilopot (N. caudatus A. M. E.) hosszú, nagy bojtú farka jellemzi, hasonlóképpen Radde kecskeantilopját (N. raddeanus Heude) is, mely utóbbi Koreától az Amur vidékéig van elterjedve, vagyis az összes óvilági zergeformák közül ezek hatolnak legészakabbra. A nem fajai közül legismertebb a gorál.

Hosszúfarku kecskeantilopot (N. caudatus A. M. E.)

A gorál (Nomorhaedus goral Hardw.)

Gorál (Nomorhaedus goral Hardw.)

Olyan nagy, mint egy kecske, hosszúsága körülbelül 120 cm, farka 10 cm, a szőrbojttal együtt 20 cm hosszú; marmagassága 75 cm. A bak szarva 15–22 cm hosszú, rövid, vékony és kerekded; tőben mindkét szár igen közel áll egymáshoz, hegyük felé azonban egymástól széthajlók. A növekvést jelző gyűrűk száma 20 és 40 között ingadozik. A gorálnak egyeneshátú, tömzsi teste van; lábai karcsúk, nyaka középhosszú, feje rövid, előrefelé keskenyedő, tojásdad nagy szemekkel és hosszú, keskeny fülekkel; bundája rövid és sűrű; kissé elálló, és laza a testet és a nyakat borító szürke vagy vörösbarna színezetű szőrzet; háta, oldala és alsaja is, – egy keskeny, sárga, hosszú csík kivételével az alsaján, – fekete és vörösen pettyezett; álla és torka, valamint innen a fülfelé futó csík fehér, a háton végig futó szőrtaraj azonban fekete. A nőstény szarvai rövidebbek és gyengébbek, mint a kos szarvai, mindkét nem azonban egyforma alakú, és színezésű és egyforma.

A gorál Adams, Jerdon és Kinloch szerint, Himalájában él és pedig 1000 és 2600 méter magasságok között tartózkodik. Kinloch szerint társasan él, néha nagy csapatokban, rendesen azonban szétszórtan kis csapatokban, vagy egyedül és párosan találhatók. Éppúgy tanyázik az erdőségekben, mint a kopár sziklák között és a köves lejtőkön; legszívesebben azonban a meredek sziklákon tartózkodik, amelyeken ritkás cserjék és gyér facsoportok tenyésznek. A forró nap elől igyekszik árnyékba rejtőzni, borús idő esetén azonban nemritkán egész nap legel. Lakóhelyek közelében gyakran megfordulnak s így pásztorok és favágókat eleget látnak és éppen ezért a vadásznak a felbukkanása sem nyugtalanítja őket különösebben s így az egyenetlen terepen nem nehéz őket becserkészni. Megriasztva, a gorál is, mint a zerge éles horkanást hallat és azután nagy gyorsasággal száguld tova, nem törődve azzal, hogy az út jó és járható, vagy nyaktörő. A legmeredekebb sziklafalra éppoly ügyességgel mászik fel, mint a zerge.

Jerdon szerint hat hónapig vemhes és borjacskái májusban és júniusban születnek. A fiatalon megfogott állatok, amelyeket kecskék segítségével nevelnek fel, könnyen megszelídülnek, míg az idősebben elfogottak a leggondosabb bánásmód mellett is mindig félénkek és vadak maradnak. E mellett nehezen is tarthatók, mivel, mint a kőszáli kecskék a falakon felmásznak és rendesen meg is szöknek, ha csak különleges intézkedésekkel elejét nem veszik szökésüknek. Egy angol helytartó bezárva tartott gorálja többször megkísérelte négyszögletes karámjának 3 m magas kerítését átugorni és minden egyes ugrásnál majdnem elérte a megkívánt magasságot. Állatkertekben a gorál ritka vendég; a hamburgi és a berlini állatkertben élt egy-egy példány hosszú évekig.