1. alrend: Tulajdonképpeni kaszáspókok (Palpatores)

Idetartoznak a vékonylábú kaszáspókok; általában bujkáló, rejtett helyeken meglapuló állatok, melyek valamennyi lábuk végén csak egy egyszerű karmot viselnek; tapogatóik rövid lábaknak látszanak. Legismertebb közülük a nálunk is mindenfelé található közönséges kaszáspók (Phalangium opilio L.)

Bizonyára látta ezt már mindenki a falon szétterpesztett lábakkal, mozdulatlanul ülni, vagy kissé megérintve, egész testét hosszú lábain ringatni; ha megbökjük, futásnak ered s ha ilyenkor vékonyszálú lábán fogjuk meg, kezünkben marad vagy lehull a földre ez a kiszakadó lába, mely ezután még sokáig rángatózik, azaz „kaszál”, ahogyan mondják. Ezért kapta jellemző nevét ez a különben igénytelen külsejű pók.

A lábaknak ez a sajátsága, a „kaszálás”, összefüggésben van azzal, hogy a belsejükben apró idegdúcok fekszenek és külön trachea-légcsőhálózatuk is van; ez képesíti az olyan könnyen a törzsről leváló végtagokat az elég sokáig, sőt órákon át tartó önálló, rángatózó mozgásra.

A Phalangida-családnak ez a közönséges képviselője nemcsak a mi házainkban található; fatörzseken, köveken, nedves sziklafalakon ugyancsak szeret tartózkodni. Majdnem gömbölyű teste fejtorja tetején, ennek közepén kiemelkedő dudoron jól fejlett szempárt visel. A potroha hátán halványan sárgásbarna alapszínen némi sötétebb mustrázatot enged megkülönböztetni. A hím tapogatója második ízén hosszú nyujtványt visel; a nősténynek igen hosszú tojócsöve van.

Táplálékul többnyire hullott rovarokat keres és talál a közönséges kaszáspók; fogságban mást is eszik, például vízbe mártott kenyeret és jóízűen fogyaszt a főtt főzelékből is. Nyár derekán és ősszel kezdődik a párzási időszak; Henking ilyenkor figyelte fogságban tartott példányait. Ha a terráriumban levő nőstényhez hímet adnak, akkor ez utóbbi többnyire azonnal közeledik az előbbihez, mégpedig emlegeti második lábpárját, amellyel tapogatja párját. A nőstény ezután puha, nedves helyet keres a földön, ahol hosszú tojócsövét, szintén tapogatva, bemélyítheti. Ha ilyen helyütt megállapodott, az apró, gömbölyű, fehérlő peték egymásután ömlenek a tojócsövén át a gödörbe. Az áttelelő petékből tavasszal kelnek ki a fiatal állatkák.

Magyar óriáskaszáspók (Egaenus maximus Lendl). (Dr. Lendl Adolf eredeti rajza.)

Vannak e csoportnak szabadon vadászó erőteljesebb fajai is, amilyen például a mi legnagyobb kaszáspókunk, az Egaenus maximus Lendl, melynek ollós chelicerái hatalmasan kialakult fegyverek. Ennek első példányai Szlavóniából kerültek a M. Nemzeti Múzeum gyüjteményébe, de azután Lugoson és Abaligeten, meg a Mecsek alján erdőszéleken szintén gyüjtöttem.

Az Európa, Ázsia és Észak-Amerikából ismeretes Trogulus-félék teste lapos, ovális; két oldalán látható négy pár lába pedig rövid, erőteljes. A fejtorjuk elején két nyujtványuk nő ki előre és betakarja felülről az apró rágócsápokat és tapogatókat. Ez a kis sapkájuk fiatalkorukban fejletlen és nevezetes az is, hogy lábaik kezdetben aránylag vékonyabbak és hosszabbak, mint kifejlődött korukban. Az idetartozó fajok általában lassú mozgású, kövek alatt meghúzódó állatok, amiért szinte észrevehetetlenek a földszínen.

Az Ischyropsalideae-család képviselői könnyen felismerhetők fölötte hosszú cheliceráikról, melyek erőteljes ollóikkal hatalmas fogókészüléknek tekinthetők. Általában mohán, vagy más nedves környezetben tartózkodnak az erdőkben. Hazánkban sokfelé találtattak már és Németországban Verhoeff fedezte fel az Ischyropsalis Hellwigi C. L. Koch nevű fajt s azt írta róla, hogy ez apró csigaházakat szed elő a moha alól; ezután egyik ollójával fogja ennek szélét, másik ollójával pedig kikezdi a behúzódó állat testét; ha ez igen mélyre tudna visszahúzódni, akkor a rabló kaszáspók tördeli a héját, amíg a csiga nyúlós testét apró falatokban kiszedegetheti belőle.

A Nemastomatidae-család fajai általában aprók, csak 2–4 mm hosszúak; fejtorjuk az első potrohszelvényekkel szorosabban összenőtt. Többnyire az erdők sötétségében rejtőzködő s ezért komor színezetű fajok tartoznak ide. A Nemastoma lugubre Müll. Németországban, de nálunk is elég gyakori és törzse két oldalán gyöngyházszínben fénylő foltokat visel. Hazánkban Kolosváry megállapítása szerint összesen 54 kaszáspókfaj közül 11 Nemastoma-faj találtatott eddig; közülük a N. chrysomelas Herman az aggteleki és hámori barlangból való; én is gyűjtöttem, szintúgy Hazay Gyula egyes Nemastoma-fajokat különböző barlangokban; általában jellemzi őket az, hogy ezüstfényű, fehérlő foltjaik vannak a testükön.