HETEDIK REND: Atkák (Acarina)

FEJEZETEK

A pókféle állatok hosszú sorában legvégül foglalnak helyet az atkák (Acarina); igénytelen, legnagyobbrészt majdnem mikroszkopikus kicsinységű kis lények, melyek tulajdonképpen egy külön kis világot alkotnak. Ennek a kis világnak számtalan szabadonélő faja a legváltozatosabb helyeken található fel; részben a földön mohák és kövek között, részben a fák kérge alatt vagy elhalt növényeken és állatokon tanyáznak, száraz és nedves helyeken, édesvizekben és tengerekben szintén otthonosak, nem hiányoznak az élő növényekről sem, melyeken mindenféle kóros daganatokat vagy gubacsokat idéznek elő, tanyát ütnek a hangyabolyokban is és végül, mint alkalmatlan, kellemetlen élősködők, embert, állatot alaposan meggyötörnek és gazdájukra nem egyszer szerfölött veszedelmessé válhatnak. A pókfélék egyetlen rendjében sem találkozunk még megközelítőleg sem az életmódnak olyan sokféleségével és változatosságával, mint amennyifélét a parányi atkák világában megfigyelhetünk, hogy gazdasági és orvosi tekintetben pedig milyen nagy a gyakorlati jelentőségük, azt csak a legutóbbi évtizedek kutatásai méltányolták kellőképpen.

Testalkotásukban az összes pókfélék között az atkák tértek el legjobban a közös kiindulási ponttól. Ha figyelembe vesszük, hogy az összes Arachnoideák ősalakjai valamikor otromba óriásrákok vagy hatalmas skorpiószerű állatok voltak, úgy joggal elmondhatjuk, hogy az atkák a pókfélék törzsfáján csak nagyon távolálló hajtást képviselhetnek. Ez már az atkák parányi termetében is mutatkozik. A pukkadásig jóllakott nőstény kullancs, mely nálunk kisebb borsószem nagyságú, a trópusokon élő fajok pedig ricinusmag nagyságúak, már óriásszámba megy. Az atkák túlnyomó része azonban olyan kicsike, parányi kis lény, hogy szabadszemmel meg sem látható. Természetesen, alkalomadtán, a mikroszkopikus kicsinységű atkák is nagyon szembeötlők lehetnek; sokszor megtörténik ugyanis, hogy egyszer-egyszer roppant tömegekben lépnek föl, ilyenkor alaktalan, lassan mozgó, nyüzsgő masszához hasonlítanak és sűrű, szürke bevonatként lepik el a korhadó növényeket, állati hullákat és egyéb tárgyakat.

A test tagoltságának az atkákon csak a nyomai vehetők ki, legtöbbnyire mindössze a második és harmadik lábpár között észlelhetünk némi befűződést. Sok esetben még ez a befűződés is hiányzik, ilyenkor testük egészen tagolatlan. A kifejlődött egyéneknek, miként a többi pókféléknek, rendes körülmények között hat pár lábuk van, ezek közül két pár a szájrészekhez csatlakozik, négy pár pedig járóláb. Testük elülső végén gyakran kis előrenyúló részt láthatunk, ezt, ha nem is egészen jogosan, fejnek (capitulum) vesszük. Ezen van a szájnyílás és itt foglalnak helyet a szájszervek, melyek egy pár rágócsápból és egy pár állkapcsi tapogatóból állanak és egyes fajok esetében rágásra, másoknál szúrásra vagy szívásra használhatók. Általában azt mondhatjuk, hogy az állkapcsi tapogató alapi részei ú. n. alsóajakká nőttek össze, ez a környező fejrésszel együtt egy csövet alkot, melyből az olló-, karom- vagy tőrformájú rágócsáp kinyújtható. Az állkapcsi tapogató szabadon álló része legtöbbnyire a lábakhoz hasonlít.

Az érzékszervek közül némely faj hátoldalának elülső részén megtaláljuk a két vagy négy szemet. Gyakran azonban a látókészülék teljesen hiányzik. Testük belső szerkezete meglehetősen egyszerű. A lélegzés általában a bőrön keresztül történik, jóllehet egyes esetekben elágazó trachearendszer is ki van fejlődve, mely mindazonáltal minden valószínűség szerint nem felel meg a többi pókfélék tracheáinak és majd egy, majd több stigmapárral kezdődik. Szívük rendes körülmények között teljesen hiányzik. Bélcsatornájukon vakbélszerű kitüremlések és többnyire két Malpighi-edény is található. Ivarnyílásuk a hasoldalon jóval az alfelnyílás előtt foglal helyet, a hímeké akárhányszor a száj közelébe nyomul. Az atkák eltekintve némely elevenszülő fajtól, peték útján szaporodnak, a petékből hatlábú lárvák bújnak elő. Az atkalárva rendes körülmények között még nem ivarérett (prosopon), hanem előbb még három különböző nymphastádiumon kell keresztülmennie. Ezen általános fejlődésmenet alól azonban nagyon sok kivétellel találkozunk, amennyiben gyakran egyes nymphastádiumok kimaradnak vagy nyugalmi stádiumok ékelődnek be, úgyhogy ebben a tekintetben szerfölött sok eltérést figyelhetünk meg az egyes fajok fejlődésmenetének tanulmányozása alkalmával.