TIZENEGYEDIK REND: Fülbemászók (Dermaptera)

FEJEZETEK

Hiába nevezte ezeket az állatokat Füessly valamikor régen „fogósbogarak”-nak, mégis csak „fülbemászó” lett a nevük. A néphitnek köszönhetik ezt, amely azt tartja róla, hogy az állat belemászik az ember fülébe és ott átfúrja a dobhártyát. Hogy ez mily tévedés, azt mondani is felesleges, de bizonyos, hogy állataink nem a rokonszenves lények közé tartoznak. Potrohuk végén levő harapófogószerű szerszámuk bizalmatlanságot kelt bennünk irántuk, azután kellemetlen szagukkal, amellyel a bűzbogárra emlékeztetnek, egyenesen megutáltatják magukat.

Jellemzésüket kezdjük legfeltűnőbb szerszámukon: ollójukon, amelyet potrohuk végén viselnek. Két sarlóalakú fogóból állanak és nem egyebek farksörténél (cercus), amelyekkel a legtöbb primitív rovarokon találkozunk. Csakhogy míg amazoknál vékony, ízelt sörték maradtak, addig itt kemény szerszámokká alakultak és néha annyira megnagyobbodtak, hogy a test hosszát is meghaladják. A fülbemászók szerszámai fontos védő- és támadófegyverek, mint azt Verhoeff megfigyeléseiből tudjuk. Ő egy alkalommal egy Tetragnatha-pókot tett terráriumába a fülbemászók mellé. Néhány hím rögtön megtámadta és ollóival erős csapásokat mért a pókra, amely végre is összerogyott. Aztán a fülbemászók nekiestek, lábait leharapták, s rövid idő múlva magát a pókot is megették. De állataink egymást is megtámadják, különösen párosodás alkalmával, amikor a hímek az odatolakodókat távol akarják tartani. A nősténynek jóval kisebb ollója van, de ez is jó szolgálatot tesz, amikor petéi számára kis kamrácskát váj ki vele. Valószínű azonban, hogy e mozgékony szerszámukkal nyitják ki a szárnyukat repüléskor, habár ezt nem minden fajnál észlelték.

Fejük mozgékonyan ízesül, s erőteljes előreálló állkapcsokat visel.

Csápjai fonalasak, összetett szemeik jól fejlettek, de pontszemeik nincsenek.

A melltájékon a szabadonálló mell tűnik fel. A fülbemászók között sok szárnyatlan fajjal is találkozunk; szárnyfedőjük rövid, bőrnemű kemény födővé alakult, s ezek alatt foglalnak helyet az összehajtott alsószárnyak. Lábaik meglehetősen rövidek, s egymástól távolálló csípőket viselnek. Futásra nem alkalmasak, de viszont lehetővé teszik, hogy az állat fatörzseken, növényeken mászkáljon.

Hajlékony potrohuk 10 szelvényből tevődik össze, s ezek zsindelyszerűen borulnak egymásra. A bélcsatornán a begyszerű tágulat és a rágógyomor erős kifejlődése a mellett szól, hogy ezek az állatok szilárd táplálékból élnek, s hogy sokszor kemény, emésztetlen, rögöket lenyelnek. A Malpighi edények száma kezdetben 4, de később folyton növekszik, s eléri a 12-t.

Egyebekben a fülbemászók szervezetében határozottan ősi vonásokkal találkoztunk. Így a többek között fejmirigyekkel, melyek, mint kiválasztó szervek szerepelnek, azonkívül a farksörték bőrén elhelyezett mirigyzacskókkal – különösen azok fiataljain – s ezek ismét csak a legprimitívebb rovarokra emlékeztető vonások. Fiataljaik többszörös vedlés közben érik el nagyságukat.

A Föld történetében a Dermapterák meglehetősen későn lépnek fel. Handlirsch feltételezi róluk, hogy igen ősrégi tücsökszerű vagy sáskaformájú ősökből szakadtak le.