1. alrend: Amblycera

Az Amblycerák a Mallophagák primitívebb csoportja. Fejük mindig vízszintesen előre nyúlik. Csápjuknak többé-kevésbé tökéletes végbunkója van, de mindkét ivarnál egyformán alkotva. Állkapcsi tapogatójuk négy ízből áll és a közép- és utókor közti válaszvonal még sok fajon tisztán látható.

A legtöbb Amblycera meglehetősen fürge állat, sokat szaladgálnak és könnyen elvándorolnak a gazdaállatról. Például csak az ujjunkat kell egy madár tollai közé bedugni, amelyben sok ebbe az alrendbe tartozó tolltetű él, azonnal rámásznak ezek a paraziták, amelyek különben az emberen nem tudnak megtelepedni.

A Gyropidae-család fajai emlősökön élnek, főleg Dél-Amerikában. Alakjuk részben zömök, részben keskeny, karcsú, testüket pikkelyes chitinruha fedi. Négyízű csápot viselő fejük oldalán, hátul erősen kiszögellik. Torukon csak két szelvény ismerhető fel jól és egy- vagy kétízű lábfejükön soha sincs két karom, hanem rendesen csak egy, de ez annál hosszabb, erősebb és harántirányban barázdás.

Ide tartozik a tengerimalacnak egyik gyakori és ismert élősködője, a Gliricola gracilis V ,

Tengerimalactetű (Gliricola gracilis N.).

egy kicsiny, halványsárga, hosszúra nyúlt testű állatka, amelynek potrohán sötétebb harántövek vannak. Szeme nincs és éppen így hiányzanak az egyízű lábfejjel ellátott állatokon a karmok, amelyeket egy igen erős tapadókorong pótol. Szelíd és vad tengerimalacokon gyakran nagymennyiségben található ez az élősdi, amely, mindig szorosan gazdája bőrén tartózkodik és a táplálékul szolgáló bőrpikkelyeket mint sarlóval választ le a felső és alsó ajak közé rejtett rágóival, amelyek a használatkor előretolhatók. Ugyancsak a tengerimalac gyakori élősdije a Gyropus ovalis N. is, amely az előző fajtól sokkal szélesebb és inkább zömök testalkatával különbözik. Színe sárgásfehér, feje és tora barnás. Legfontosabb megkülönböztető bélyege azonban az, hogy erős lábain egy-egy hosszú, hajlott karom van. A szelíd tengerimalacokat szorgalmas mosás és szappanozás által szabadíthatjuk ezektől az élősködőktől.

Említésreméltó a Menoponidae fajokban gazdag család, amelynek az összes földrészeken számos, általánosan madarakon élő képviselője van. Csak két kivétel ismeretes: Menopon longitarsus Piag., egy meglehetősen tekintélyes alak, amely az óriási kengurun él és a Menopon extraneum Piag., amely a tengerimalacon fordul elő. Mjöberg szerint a Menoponidákra jellemző a karakterisztikus alakú fej, amely majdnem egyformán háromszögű és halántéktájon erősen kiszélesedik; a fej elülső részét a hátulsó olykor egy többé-kevésbbé erős szemöböl választja el. A szájrészek messze elől feküsznek. Csápjuk négyízű, többé-kevésbbé bunkóalakú és mély gödörben van elrejtve. Szemük legtöbbször kettéosztott.

A házityúk gyakori élősdije a Menopon pallidum N., egy 1–1.5 mm hosszú, szalmasárga tolltetű, amely nagy mozgékonyságával tűnik ki. A Menoponok bámulatos gyorsasággal szaladgálnak a tollak közt és azonnal átmásznak az emberre, ha az egy ilyen fertőzött tyúkot a kezében tart. A tyúkokról a Menoponok szívesen átmennek más állatokra is és Osborn nyomatékosan tanácsolja, hogy az olyan tyúkokat, amelyek nagyon megvannak verve tolltetvekkel, tartsuk távol a lovaktól, mert ezek a tolltetvek könnyen behatolnak a tyúkólból az istállóba és állítólag már gyakrabban zavarták és nyugtalanították volna éjjel a lovakat.

A kacsatetű (Trinotum luridum N.) nemcsak kacsákon él, hanem általában úszómadarakon igen el van terjedve. Nagysága 4–5 mm és a potrohszelvények hátoldalán sötét harántfoltjai vannak. Kissé nagyobb lesz a lúdtetű (Trinotum conspurcatum N.), amely különösen lúdakon és hattyúkon található. Ugyanezek a gazdái a Trinotum lituratum N.-nak is, amely majdnem fehér, kisebb és alakja zömök.

A Laemobothriidae-családba tartoznak a Mallophagák óriásai. Ezek többnyire sötétszínű tolltetvek, amelyek elől egyenesen levágott vagy beöblösödő és oldalt sajátságosan dúzzadt fejükkel tűnnek ki. A négyízű csápok mély gödrökben rejtőznek. Az ide tartozó fajok közül felemlítjük az 1 cm-nél hosszabb Laemobothrium titan Piag.-t, amelynek feje majdnem négyszöges és az ugyanolyan nagy, de előre felé keskenyedő fejű Laemobothrium giganteum Piag.-t. Mindkét faj ölyveken, kányákon, sólymokon és más ragadozó madarakon él.

A Physostomidae-család tagjai is meglehetősen nagy tolltetvek, amelyekről, mint valószínű vérszívókról, már fentebb volt szó. Az elől bekerekített vagy lecsapott fej hátulsó szögletei kiugrók. Szemük messze hátul van, csápjuk ezeknek is mély gödörben ül és a gyengén chitines szájrészek, minden látszat szerint, szívásra alkalmasak. Az ide tartozó Physostomum N. nem ritka fajait pacsirtákon, rigókon és más énekes madarakon találták. Ezek mind lomha, lassú állatok, amelyek szorosan a gazdájuk bőrén tartózkodnak.