2. alrend: Ischnocera

Az Ischnocerák általában nem maradtak meg azon az ősi fokon, amelyen az Amblycerák állnak. Fejük rendszerint inkább függélyes állású. Csápjuk öt, némely esetben csak négy ízből áll. Állkapcsi tapogatójuk nincs, közép- és utótoruk legtöbbször összeolvadt. Mozdulataik meglehetősen lomhák. Lassan mászkálnak a tollak vagy a szőrök között és sokan, ha megérintik őket, felső ajkukkal rászívják magukat a tollakra.

A Trichodectidae-családba csupa emlősökön élő faj tartozik. Mérsékelt nagyságú szőrtetvek, vagy rövid és lekerekített, vagy többé-kevésbbé szívalakú fejjel és háromízes csápokkal. A fej alsó oldalán a szájrészek messze hátra tolódtak. Rágóik erősek, harántosan sávozottak vagy barázdásak és együtt a szőrök körülfogására alkalmas fogót alkotnak.

Számos és messze elterjedt fajt sorolnak ide, amelyek közül megemlítjük a „kutyatetűt” (Trichodectus latus N.). Ez alig hosszabb 1 mm-nél meglehetősen lapos, széles, feje rövid és elől gyengén öblösödő, lábai rövidek és erősen hajlott karmokat viselnek. Ez a szőrtetű a házi kutya legkülönbözőbb rasszain előfordul, főképpen természetesen, ha azok el vannak hanyagolva, mégpedig a később említendő igazi kutyatetű (Haematopinus piliferus Burm.) társaságában. Különösen ismertté vált akkor, amikor 1869-ben Melnikow megállapította, hogy mint a kutyagalandféreg (Dipylidium caninum L.) köztesgazdája, veszélyes lehet a kutyákra. Úgylátszik ugyan, hogy ennek a galandféregnek közönségesen a kutyabolha a köztesgazdája, mégis a hozzátartozó borsóka, a Trichodectes testüregében is ki tud fejlődni. Ha azután a kutya, amikor a szőrtetvek zaklatják, a bundájához kap és véletlenül egy borsókás Trichodectest elnyel, megkapja a galandférget. Lovakon és szamarakon főként a sövényben, a faroktövén és a lábízületek szőrcsomóiban él a Trichodectes pilosus N., amelynek a homloka teljesen lekerekített. Németországban, Schömmer szerint, „ritka, mert a ló az a háziállatunk, amelyet a legésszerűbben tartanak és ápolnak. Leginkább az orosz határ mentén található, ahol még katonalovakon is előfordul.” Az szarvasmarhákat a Trichodectes scalaris N. zaklatja, amelynek kedvenc előfordulási helyei a szarvak köze, a szügy mögötti rész és faroktöve.

A Lipeuridae-család fajai hosszúkás, keskeny alakjukkal és hosszú fejformájukkal tűnnek ki. Felső ajkuk, amely a tollakra való odaszívódásra szolgál, hólyagszerűen felduzzadt. Az ötízű csápok a hímnél és a nősténynél különbözők. Az előbbiek csápjának harmadik íze nyúlványba vagy horogba van kihúzva, amellyel a hím a nőstényt szilárdan tarthatja. Úgylátszik, hogy a ragadozó és úszó madarakon él a legtöbb faj, de más madarak is meg vannak verve velük. A legismertebb alakok közé tartozik a galambtetű (Lipeurus baculus N.), amelyet már Linné, Geoffroy és más régi szerzők is említenek, akik a „Pediculus columbac” nevet adták neki. A házigalambok eme mintegy 2 mm hosszú és igen gyakori élősdijének feltűnő sajátsága, hogy teste hosszúra nyúlt és nagyon keskeny.

Galambtetű (Lipeurus baculus N.). és lapostetű (Phthirius pubis L.).

A Goniodidae-család fajai kizárólag tyúkféléken élnek. Alakjuk majdnem mindig széles és zömök. A többnyire rövid fej a két ivarnál gyakran eltérő alakú. A csápok is különbözők a két ivarnál. A toruk jól fejlett, előtoruk nagyon erőteljes. Lábukon figyelemreméltó a lábfej gyenge fejlettsége. A Goniodes falcicornis N. a páván, Goniodes colhicus Den. a fácánon él, Goniodes stylifer N. pedig a pulyka gyakori lakója.

A Docophoridae-családban rövid, zömök fajok mellett sok keskeny, párhuzamos oldalú alakot is találunk. Hátulsó csücskein lekerekített fejükön egy pár ötízű, hímnél és nősténynél, csaknem kivétel nélkül, egyforma alkotású egyszerű csáp van. A toruk nem valami erősen fejlett és jól csak két szelvény különböztethető meg rajta.