HUSZONHARMADIK REND: Tegzesek (Phryganoidea)

Ha a nagyobb folyók partvidékeit bejárjuk, vagy a mocsarak és hegyipatakok mellett tartózkodunk, kisebb-nagyobb tarkaszárnyú és lepkékhez néha feltűnően hasonló rovarok keltik fel figyelmünket, a tegzesek. Annyiban csakugyan lepkeszerűek, hogy szárnyuk erezete az azokon levő szőrök következtében egyáltalán nem látszik, s szájszerveik is elsatnyultak, akárcsak a lepkéké. Azonkívül mozgásukban is sok lepkeszerűséggel találkozunk.

Mindazonáltal a tegzesek élesen elkülönültek a lepkék rendjétől. Mindenekelőtt csápjaik fonalasak, nem bunkósak, testük kevéssé szőrös, de megnyúlt potrohuk erősebben kialakult külső ivarszelvényeket hord, lábaik erőteljesebbek, mozgásra alkalmasabbak, többnyire erős tüskékkel ellátottak. Szárnyaik többnyire nem pikkelyesek, nyugalmi helyzetben tetőirányosan vannak elhelyezve. Sűrű szőrzetet viselnek, ez azonban hiányozhat, úgy hogy az erezet tisztán láthatóvá válik. A szárnyak erezetében kevés harántérrel találkozunk, állkapcsaik nem alakultak szívókává, mint a lepkéké.

De az állatok mozgásukban is különböznek amazoktól. Mindenekelőtt nem kitartó repülők, csak rajzáskor emelkednek a magasba. Máskülönben rejtve élnek a lombozat között, nádszálakon, vagy fatörzseken. Felzavarva nem menekülnek oly hirtelenül, mint a lepkék, tehát nem annyira óvatosak. Különösen a reggeli harmat idején még meglehetősen bágyadtak, s ilyenkor patakok menti bokrok leveleiről a kinyitott ernyőbe könnyűszerrel lerázhatók. Ha valahová lerepülnek, akkor rövid körökben futkároznak, s aztán nyugodnak meg, nyugalmi helyzetben végtagjaikat behúzzák, csápjukat pedig nem tartják széjjel, sem fel nem emelik, mint sok lepke, hanem párhuzamosan egymás mellé rakják.

Állkapcsaik teljesen elsatnyultak. A nőstények alsó állkapcsai 5-ízű tapogatót viselnek. Az alsó ajkuk lapátalakú ormánnyá alakult, amely középütt a szájnyíláshoz vezető csatornát alkot. Ha ezt a berendezést szemügyre vesszük, felmerül a kérdés, hogy vajjon az állatoknak szájszervei ilyen körülmények között alkalmasak-e a táplálék felvételére? Az, hogy a tegzesek kifejlődött korukban táplálkoznak, az sokáig vita tárgya volt, azonban, ha meggondoljuk, hogy ezek az állatok meglehetősen sokáig, néha hetekig is elélnek, akkor minden okunk megvan arra, hogy a táplálkozásukban ne kételkedjünk. Ezt a kérdést azután később megbízható megfigyelések döntötték el. Siltala finn kutató ugyanis a Phryganea striata L. és a Limnophilus rhombicus L. fajokon megfigyelte, amint azok a Spiraea latifolia nektárját és porzóját nyalogatták. Újabban pedig más fajokon észlelték, hogy azok harmatcseppekkel oltották szomjukat.

Egyébként a tegzesek életmódjáról aránylag keveset tudunk, mert ezek az állatok rejtett életükkel sokkal kevésbbé tűnnek fel, mint a lepkék. Van azonban idő, amikor tömegesen előjönnek: rajzáskor és különösen alkonyatkor, esténként kigyulladó lámpafénynél. S ilyenkor órákig járják táncukat, fel és alá lejtenek a levegőben, akárcsak a kérészek, vagy legyek, s kitartó repülőknek bizonyulnak.

Már kora tavasszal megjelennek. Először a Limnophilidae és Sericostomatidae-család tagjai. Ezeket követik a Phryganidák és a Leptocerusok, melyekkel már április derekán is találkozunk, míg a Hydropsychidák és Rhyacophilidák már jóval később, nyár derekán repülnek, s vannak fajaik, melyekkel még október közepe táján is rajzanak. A párosodásukat leginkább május havában lehet megfigyelni, s ilyenkor gyakran látunk állatokat, amint testük két végével egyesülve pihennek. Petéiket vagy kocsonyás tömegekben rakják le kövekre, vagy növényekre a víz színe alá, vagy egyszerűen a partra, mint a Glyphotaelius nősténye, de ilyenkor is mindig a vízhez közel, hogy a kikelő lárvák rögtön megkapják életfeltételeiket.

Tegzesek lárvái: 1 = Molanna angustata Curt.; 2 = Grammotaulius automarius F.; 3 = Limnophilus rhombicus L.; 4 = Limnophilus flavicornis F.; 5 = Triaenodes bicolor Curt.; 6 = Leptocerus aterrimus Steph.

A tegzesek lárvái általában két főtípusba sorolhatók. Az egyiket, s ez a primitívebb, a campodea-lárva képviseli. Azért hívják így, mert nagyjában megőrizte a primitív rovarok, a Campodeak habitusát. Fejük lapított; külső kopoltyúfüggelékeik többnyire hiányzanak, tegezeket nem építenek, hanem szabadon élnek a folyamok árjában, vagy hegyipatakokban, mint a Rhyacophilidae-, Philopotamidae-, Hydropsychidae-családok lárvái. Hernyóalakú (eruciform) lárvák ezzel szemben a Phryganeidae-, Molannidae-, Limnophilidae-, Sericostomidae-családokra jellemzők. Ezeknek többé-kevésbbé művészi tegezeik vannak, melyben az állat védelemre talál. A lárva ugyanis egészen elrejtőzik benne, csak a fejét dugja ki, amikor táplálékot vesz fel, s még ilyenkor is nehezen tudjuk kihúzni, ugyanis hátsó testszelvényének kampóját és tolólábaival erősen kapaszkodik a tegez belső falán. Hosszú külső kopoltyúfüggelékei lehetővé teszik számára a vízalatti lélegzést, de vannak fajok, melyek vérkopoltyúkat viselnek, igaz, hogy ezek a tegeznélküli fajokhoz tartoznak (Hydropsyche).

A lárvák többsége hordozható tegezt épít. Környezetében nem válogatós, s a szennyvizek kivételével nincs is víz, melyben tegzeslárvákkal ne találkoznánk. Ha aquariumunkban ilyen lárvákat elhelyezünk, élvezettel nézhetjük végig azok építőmunkáját. A lárva építéséhez úgyszólván minden anyagot felhasznál. Biró Lajos apró gyöngyöket dobott a vízbe, s a lárva ilyenkor ezekből is megépítette tegezét. Máskor a mocsárba hullott platántermésmagvakat használja fel az állat, igen sokszor vízinövények szárait, még gyakrabban kavicsokat, homokszemeket, csigákat, apró kagylók héját, leveleket stb. Az építmények nagyobbára csövesek, hengeresek (Limnophilus, Anabolia), néha négyszögletes átmérővel (Brachycentrus), máskor igen széles, mint a nagy pozdorján (Phryganea grandis L.) tegeze. Némely faja, mint a Limnophilus flavicornis F. Óriási törmelékeket, rögöket hord egybe, s tegeze bejárata fölé egy nagyobb csigát helyez. Az Anabolia homokszemecskékből gondosan elkészített tegezét valami faágra ragasztja, mely valóságos horgony szerepét játsza, lehúzza a víz fenekére, s az állatot megmenti attól, hogy az ár elsodorja. Vannak fajok, melyek, mint a Phacopteryx brevipennis A. keresztmetszetben háromszögű tegezeket tákolnak össze levelekből. A Limnophilus stigma A. szederalakú tegezt épít, a Molanna angustata A. apró kavicsokból rakja pajzsalakú építményét, a Thremma gallicum Mc. L. sajátságos lapos, a Helicopsyche pedig valóságos csigaházalakú tegezt tákol össze apró kavicsokból.

Hogyha gyorsan folydogáló patakok vizéből egy nagyobb követ kiemelünk, akkor kavicsokból készült, s a kövekre rátapadt építményeket találunk egymás mellett sokszor nagyobb számmal, s ezek nem egyebek, mint a Rhyacophila-fajok bábtegezei. Egészen más alakúak az Orthotrichiak köménymagalakú építményei, míg a Polycentropus-lárvák valóságos zsákokat építenek, ezekben tartózkodnak, ezekkel szűrik keresztül a vizet, amelyben táplálékukra találnak. A Philopotamusok is hasonló zsákokat építenek. Csak egyetlen szárazföldi alakjuk van, egy pedig, a Philanisus plebejus Walk. tengerben, tehát sós vízben él.

A lárvák nagyobbára növényevők. Az Európában szélesen elterjedt Agraylea multipunctata A. a Keleti-tenger környékén barna algákkal él, de vannak Phryganea-lárvák, amelyek salátafélékben kárt okoztak és a rizsültetvényeket is megdézsmálták. De a lárvák másrészt ragadozó életmódra is vetemednek és ilyenkor apró bolharákokból élnek. Egyesek közöttük mindenevők. Siltala közli, hogy Finnországban a Hydropsyche-lárvák annyira elszaporodtak, hogy egy híd faszerkezetét tönkretették. A víz alatt végezték pusztító munkájukat és a fenyőfába 8 cm mély lyukakat fúrtak.

Ha a lárva bizonyos nagyságot elért, akkor átalakulásra készül. Elhagyja tegezét, s vagy levelekkel veszi magát körül, vagy a földbe, iszapba furakodik bele. A gyors patakokban élők laza szövedéket építenek, gubójukat minden oldalon elzárják, a mocsarakban lakó lárvák ellenben, amelyek tehát oxigénszegény vízben élnek, tegezükben maradnak, azt valami kőhöz rögzítik, s csak szitaszerűen áttört fedelet készítenek tegezük két végére, hogy azt a víz áramlásától el ne zárják. A báb ebben a tegezben nem pihen mozdulatlanul, sőt inkább élénk, s lakását állandóan tisztogatja, s megszabadítja a benne felhalmozódott törmelékektől. Ha a báb már érett, a víz felszinére úszik, vagy innen valami növényre és a partra mászik, s itt várja be vedlését. Ez az időjárástól, sőt az évszakoktól gyakran teljesen független. Killias a Flüela-passzuszon tegzeseknek ezreit látta, mégpedig közvetlenül átalakulásuk után, de máris párosodás közben, pedig a környéki tavak még jéggel voltak borítva, köröskörül pedig térdig ért a hó. Az állatok az Acrophylax zerberus lárvái voltak. A lengyel Tátrában többször megfigyeltek Stenophylaxokat a téli hónapokban is, s ugyanekkor találkozott Zschokke Phryganeakkal is magas hegyvidékeken.

A tegzesek párosodása nagyobbára a korai hónapokban megy végbe. Május közepén a dunai hidakat milliószámra ellepő Hydropsychek párosodásra készülnek. A hímek a pihenő és többnyire nem repülő nőstények felé közelednek. Eleinte azokat átkarolják és velük egyirányba repülnek. De, amikor megtörtént az egyesülés, akkor a nőstényt elereszti, s mindkét állat már háttal fordul egymáshoz. Petéiket legtöbbször kocsonyás tömegekbe rakják, aminek biologiai jelentősége van. A mocsarak esetleges kiszáradásakor ugyanis ilyen peték meg vannak védve a pusztulástól.

Mint már említettük, a tegzeseknél is találkozunk a rajzás jelenségével, s ezt nemcsak a Hycropsyche, hanem más nemhez tartozó fajokon is észlelték. A Hydropsyche ornatula Mc. L.-ról írja Meyer-Dür, hogy az 1910 májusában 14 napig milliárdnyi tömegekben lépett fel az Elba-folyón s 2–8 m magas oszlopokban repült. A Cimarrha marginata L.-t Ulmer figyelte meg a Rajna vízesésénél rajzani, még nagyobb tömegekben lépett fel Mürtschenalp-Unterstaffel mellett a Halesus auricollis Pict. Ilyen körülmények között természetes, ha tegzeseinknek a természet háztartásában is fontos szerep jut, s itt ezek az állatok, mint haltáplálék szerepelnek elsősorban. A pisztrángok és egyéb halak gyomortartalmából már régebben megállapították, hogy a tegzesek a halak fontos táplálékát alkotják. Hudson erre vonatkozólag még részletesebb felvilágosítást ad, mert 60 új-zeelandi pisztráng gyomrából 4000-nél több tegzeslárvát vett ki. A tegzesek ezzel szemben kártékonyakká is válhatnak és e részben sikerült megállapítani, hogy a Halesus tesselatus Rb. lárvái egy alkalommal rövidesen felfaltak egy alpesi gőtét.

A tegzesek legrégibb alakjaival már a Liasz-korszakban találkozunk és Handlirsch szerint az ekkor élt formákban, a Necrotauliusokban kell a tegzesek legősibb alakjait felismernünk. A Juraban a Macronematinae-alcsalád tagjai jelennek meg. Nem valószínű azonban, hogy ezekben kell a legprimitívebb alakokat megpillantanunk, mert a Hydropsychidae- és Rhyacophilidae-család tagjai még ezekénél is primitívebb erezetet árulnak el. A krétában kezdenek a tegzesek zsákokat építeni, a balti borostyán már rendkívül gazdag faunát mutat, ahogy ez Ulmer idevágó munkáiból kitűnik, aki szerint ez a fauna már éppoly magasan speciálódott, mint a mai.

A Trichopteráknak jelenleg közel 900 fajuk ismeretes, s ezek az egész világon el vannak terjedve. Nem az igazi trópusok lakói, a fajok zöme a mérsékelt égöveket lakja. Egyeseket közülök Grönlandban és a Novaja-Zemlján is megtalálták. A Phryganeidae- és Limnophilidae-családok az északi féltekén különösen gazdagon vannak képviselve, s mint inkább hidegkedvelő fajok kétségtelenül a primitívebb formákhoz sorolhatók. Meg kell említenünk, hogy hazánkban néhány magashegyi tegzes is él, melyek közül különösen a Silo Graellsi és az Acrophylax zerberus érdemelnek említést. Jégkori reliktumoknak tekinthetők.

A Rhyacophilinae-alcsalád tagjai igen gyors folyású patakokban élnek, azért is leghelyesebben örvénytegzeseknek nevezhetjük őket. Tegezeket nem építenek, lárváik igen primitívek. Öt állkapocstapogatót viselnek és pontszemeket. A Rhyacophila Mocsáryi Klp. hazánk magasabb hegyvidékeinek jellemző alakja.

A szövőtegzesek (Hydropsychidae) családjához tartozó fajok alakra rendkívül változók. Míg az európai fajok keskeny hátsó szárnyakat viselnek, addig a Macronematinae alcsalád tagjainak hátsó szárnyai rendkívül szélesek, csápjai is hosszúak. Főleg folyamok mentén élnek, lárváik a Dunában elég közönségesek és még annak iszapjából is előkerültek.

A Macronematinák Európa kivételével az egész földkerekségen el vannak terjedve. Rendkívül tarka mustrázatú fajok.

A recésszárnyú tegzesek (Philopotamidae) állkapocstapogatóinak utolsó íze megvastagodott. Pontszemeik vannak. Elülső lábszáruk ritkán hord két tüskénél többet. Főleg kontinensünket és az újvilágot lakják. Szárnyaik többnyire barnán, aranyosan recések. Gyorsan folydogáló patakok mellett élnek ezek is. Köveken ülnek, vagy pedig a víz fölött repdesnek s ilyenkor szárnyuk, különösen napfényben, pompásan csillog. Lárváik tölcséres fogóhálókat készítenek, melyek átszűrik a vizet.

A pozdorjánfélék (Phryganeidae) a legnagyobb termetű tegzeseket képviselik. Hímjük 4-tagú, nőstényük 5-tagú állkapocstapogatót visel. Pontszemeik szintén vannak. A család legismertebb faja a nagy csíkostegzes (Phryganea grandis L.), mely kiterjesztett szárnyukkal a 6–7 cm-t is eléri. Állóvizek lakója és itt nádszálakon vagy fatörzseken ül összecsukott szárnyakkal. Már májusban megjelenik. Nappal rendkívül lomha s ilyenkor puszta kézzel is megfoghatjuk. Alkonyatkor megélénkül és berepül a szobába is; a lámpafény különösen vonzza. A nőstény koszorúalakban helyezi el zöld petéit vizinövényeken. A lárva spirálisan építi fel 6–8 cm hosszú tegezét.

A Neuronia regina Mc. L. a család egyik legszebb tagja: sárga és ibolyás fémfényben ragyognak szárnyai. A párducfoltos tegzes (N. phalaenoides L.) 3 cm hosszú szárnyait fekete foltok díszítik. Az állat valamikor Kelet-Poroszországban nem volt ritka, ma már csak Lengyelországban és a Kaukázusban él. Rokona, a N. ruficrus Scop. magasabb hegyvidékeinket lakja.

A mocsári tegzesek (Limnophilidae)

Foltos mocsári tegzes (Limnophilus rhombicus L.).

elülső lábszáraikon nem viselnek egynél több tüskét. Csápjaik tőíze megvastagodott. Nőstényeikre 5-tagú, hímjeikre 2–3 tagú állkapocstapogatók jellemzők. Pontszemeik jól fejlettek. Lárváik nagyobbára állóvizekben élnek és néha valóságos csigagyüjteményt hordoznak tegezeiken, amelyeknek építésére a legkülönfélébb anyagokat használják fel. Ez alól csak a Grammotaulius atomarius F. tesz kivételt, amely hosszú, 8 cm-es tegzét egyforma növényi levéldarabkákból csőszerűen, zsindelyszerűen rakja össze.

A Stenophylax-fajok háromszögűen kiszélesedő és lekerekített szárnyaikkal tűnnek ki. Lárváik patakokban élnek. Klapálek hazánkból Stenophylax millenii néven szép, csíkos szárnyú fajt írt le. Igen sok Stenophylax barlangokban él. Érdekes, hogy Bokor Elemér a hárshegyi barlangban megtalálta a St. permistus Mc. L.-t, a tegezét azonban nem, s így az, hogy hogyan kerültek ezek az állatok e barlang mélyébe, annál nagyobb probléma, mert az állatok nem jó repülők, a barlangnak nincs vize és a budai hegyvidéknek sincs hegyipatakja.

E helyen kell megemlékeznünk még egy érdekes fajról, az Enoicyla pusilla Burm.-ról. Szeptember havában repülnek hímjei, míg a nőstények csak szárnypikkelyeket viselnek. Ezek az állatok a többi összes tegzestől elütő életmódot folytatnak, mert a vízben, hanem szárazföldön élnek lárvakorukban is, még pedig moha alatt, ahová kocsonyás petéiket rakják. Ritsema szerint egy hónapig is eltart, amíg az apró, barnafejű állat a moha közül vagy sziklahasadékokból előbúvik, miközben testét homokszemekből készült kúpos tegeze takarja.

A pajzsos tegzesek (Molannidae) mindkét neme 5-tagú alsó állkapocstapogatót visel. Pontszemük hiányzik, elülső lábszáruk 2 tüskét visel. Az állatok meglehetősen egyszínű, fényes szárnyakkal alig tűnnek fel. Nagyobb tavak homokos partjain gyakran igen nagy számmal akadunk ezeknek az állatoknak paizsalakú tegezeire. Petéik gömbölyű, kocsonyás tömegekben a parthoz közel uszkálnak. A Molanna augustata C. A. keskeny szárnyaival tűnik fel.

A Leptoceridae család tagjait leghelyesebben vízimolyoknak nevezhetnénk, mert rendkívül karcsú és apró testük, valamint keskeny szárnyukkal és hosszú vékony csápjukkal sok tekintetben a molyokéra emlékeztet. Vannak közöttük acélkék, majdnem fekete fajok, a Mystacidesek, s ezek nagyobb tavak nádasaiban is élnek. Mindkét nemük 5-tagú állkapocstapogatókat visel, pontszemeik azonban nincsenek. A Leptocerus senilis Burm. lárvái félholdalakú tegezeikkel édesvizi szivacsokban élnek s azoknak belső állományát pusztítják. A L. aterrimus St., mint neve is mutatja, koromfekete színével tűnik ki. Az Odontocerusok csápjai fűrészes fogakat viselnek. A Triaenodes bicolor C. A. spirálisan felcsavart tegeze függőleges helyzetben úszik a víz színén.

Vizi molyok

A sisakos tegzesek (Sericostomatidae) erősen szőrös csápjai legalább oly hosszúak, mint az elülső szárnyuk; a hímjeik arról nevezetesek hogy állkapcsi tapogatójuk gyakran sisakosan kiálló (Sericostoma turbatum Mc. L.) Az aranyszőrű tegzes (Goera pilosa F.) rendkívül erős sárgás szőrözetével tűnik ki. Gyakran esik az élősködő Agriotypusnak áldozatául.

A Silo-fajok is idetartoznak. Többnyire sötétbarna, fekete állatok, melyek minálunk csak a magasabb hegyvidékeket lakják, mint a Silo nigricornis P.

A Lepidostomak már kora tavasszal megjelennek, s igazi síksági fajok. Feltűnően megvastagodott, szőrös csáptőízükkel tűnnek ki, míg a Lasiocephalak elülső szárnyszegélyét fekete vonal határolja.