1. család: Cicindela-félék (Cicindelidae)

A Cicindela-félék kevés kivétellel karcsú lábakkal ellátott, eleven, a napfényt szerető állatok. Élénk színeződés és tarka mustrázat jellemzi legtöbb alakjukat, úgyhogy nemcsak a legszebb rovarok közé tartoznak, hanem elevenségükkel és szép külsejükkel gyönyörködtetők is. Rokonságukat illetőleg közel állanak a futrinka-félékhez, sőt számos kutató azoktól el sem választja, hanem ezek egyik alcsaládjának tartja. Elválasztó bélyegnek csak azt vehetjük, hogy a csápok a felső állkapcsok töve mögött erednek, a fejpaizs szélessége pedig kisebb. Az alsó ajak belső karéja többnyire mozgatható foggal fegyverzett. A lárvák nem élnek szabadon, hanem saját maguk ásta függőleges menetekben tartózkodnak. Fajokban leggazdagabb nemük a Cicindela (Cicindela L.), ahhoz a csoporthoz tartozik, amelyiken az alsó ajak belső karéján mindenkor találunk mozgatható fogat, fejük tőve pedig nem nyakszerűen befűződött. Egyike a legközönségesebb fajoknak a mezei cicindela (Cicindela campestris L.), egy átlag másfél cm nagyságú zöld bogár, mely meleg időjárás esetében már kora tavasztól késő őszig mutatkozik füves helyek kopasz foltjain, útjain. Nálunk az egész országban elterjedt, de leginkább a középhegység vidékét lakja. Itt a bogár gyakori és tevékenységében könnyen megfigyelhető. A földön nagy gyorsasággal szaladgálva vagy kisebb távolságra repülve vadászik különféle puhább testű rovarokra (legyek, stb.), amelyeket hosszú, belül éles fogakkal ellátott felső állkapcsával kerít hatalmába. Teste fémfényű zöld, a csápok tőve, az előtor oldala, a szárnyfedők szegélye, a mell és a szőrös lábak rézvörösen fénylők. A szárnyfedőket hat fehér folt díszíti, amelyek közül a legnagyobb a közepük mögött elhelyezett. A szárnyfedők mustrázata, éppúgy mint az alapszín, amely ritka esetekben nem zöld, hanem rézvörös, kék vagy fekete, változásoknak van alávetve. Száraz, homokos helyek a lárvák előfordulási helye is. Ilyen helyeken kis kerek nyílásokat találunk, amelyek majdnem függőlegesen 40 cm mélységig vezető csöves menetek bejáratát képezik, melyek mindegyikében egyetlen lárva él, melynek feje és torgyűrűje erősen chitines és sötét fémfényű. A lárva ötödik potrohgyűrűjének hátlapján dúdorszerű kiemelkedés és ezen két előre irányult kampó van, amelyek segítségével a lárva a menetben nemcsak megállani, magát rögzíteni, hanem abban gyorsan fel és lemászni is tud. Többnyire a menet bejáratánál leselkedik arra járó kisebb rovarokra vagy hasonló zsákmányra. Ha nagy, fogószerű felső állkapcsával elfogta zsákmányát, azt lecipeli menete aljába, kettéharapja és kiszívja nedvét, a hasznavehetetlen maradványokat azonban később eltávolítja. A bábozodás a menet aljában késő nyáron vagy ősszel következik be.

Egy másik egész Közép-Európában elterjedt és nálunk is közönséges faj az öves cicindela (Cicindela hybrida L.), melynek rézbarna szárnyfedőjét elül-hátul egy-egy fehér félholdalakú és a közepén egy befelé kiszélesedő kétszer hajlott, belső végén kampószerű harántcsíkból álló mustrázat díszíti. Leginkább a vizek homokos partját kedveli.

Öves cindela (Cicindela hybrida L.), lárvája és bábja.

Hazánk többi Cicindela-féléje közül, amelyek mind élénk, a napfényt kedvelő állatok, felemlíthetjük az alföldi cicindelát (C. soluta Latr. & Dej.), homokbuckáink lakóját, mely a C. hybridához hasonló, testalkata és mustrázata azonban karcsúbb; továbbá a szikesek foltos cicindeláját (C. lunulata F.), mely többnyire sötét rézfényű vagy kékes-fekete és mindegyik szárnyfedőjét a vállmenti és csúcsholdon kívül több kisebb fehér folt díszíti. Az erdélyi sós területek jellemző állatja a sósföldi cicindela (C. chiloleuca Fisch.), melyet széles és díszes fehér mustrázat jellemez.

Észak felé haladva ezek a szép állatok mindinkább ritkulnak, a hideg és fényben szegény Észak nekik nem felel meg, innen van, hogy a sarkkörön belül csak egyetlen faj, a mezei Cicindela található. Ezzel ellentétben délfelé feltűnő a cicindelák számban és fajokban való gazdagsága, itt különösen nedves területeken, mocsarak szélén, folyók partján és a tengerek mellékén vadásznak nagy számban a legyekből és egyéb kisebb rovarokból álló gazdag zsákmányra. Részben gyönyörű színekben pompáznak itten a fajok. Indiában a szép Cicindela quadrilineata F. szárnyfedőjét kosarak díszítésére használják. Sokkal gyakorlatibb alkalmazásnak örvend a C. roseiventris Chevr., amelyet a mexikói indiánusok egy pálinka-féle előállításánál valószínűleg szagosítóként használnak fel, mert amint nálunk a mezei Cicindelának kellemes, aromatikus illata van, úgy a forró földövön számos Cicindela él, melynél ez a kellemes illat hatványozott mértékben van meg.

A tarkaszínű és fénytszerető Cicindelákkal szemben állanak a Mantichora-nem gyászos, fekete alakjai, amelyek Afrika forró és száraz steppéit és sivatagjait lakják. Óriások ebben a családban, mert testhosszuk eléri a 7 cm-t (Mantichora herculeana Kl.). Ezek fején egy pár nagy, fogószerű és erősen előreálló felső állkapcsot találunk, mely nem valami biztató külsőt kölcsönöz nekik. Életmódjukról semmit sem tudunk, de sejtjük, hogy éjjeli rablók, amelyek nappal elbújva húzódnak meg.

A Cicindela-félék másik főcsoportjánál a fej hátul nyakszerűen befűződött, mint például a hosszúnyakú cicindelán (Archicollyris longicollis F.), egy karcsútestű, vörös combján kívül kékesfekete bogáron, amely számos rokonfajjal Indiát és a Szunda-szigeteket lakja. Az alsó ajak belső karéján ezeknél is megtaláljuk a jól kifejlődött fogat. A Collyrisek felette élénk állatok, amelyek a trópusok legforróbb napsütésében gyors repüléssel rajzanak a fák és bokrok színdús virágai körül és vadásznak mindenféle kisebb bogárra és légyre. Nehéz őket megfogni. Még borús időben, amikor az ágakon pihennek, gyakran szöknek el a gyüjtő keze elől, mert ha a bokrok kopogtatásakor a földre és még a hátukra is esnek, a nélkül, hogy lábuk segítségével megfordulni próbálkoznának, szárnyuk gyors nyitásával felvetődnek és elrepülnek.

Hosszúnyakú cicindéla (Archicollyris longicollis F.).

Koningsberger Jáva szigetén, a buitenzorgi növénykertben azt az érdekes megfigyelést tette, hogy bizonyos cicindelák lárvái vékony faágakon tanyáznak és ott a lágy bélben vájnak meneteket. Ilyen ágakat lakó cicindelákat a Collyris és Tricondyla nemekben találunk és Jáva szigetén a Collyris Bonellii Guér., mely a kávébokor (Coffea arabica és liberica) palavessző vastagságú virágzó ágait szállja meg, jelentős kárt okozhat a kávéültetvényekben. Ezek a bogarak fémfényű sötétkék állatok, melyek fémfénye a Collyris Bonelliinél zöldesbe játszó, a Tricondyla cyanea Dej.-nál pedig majdnem fekete, nagyfejűek, hatalmas felső állkapcsokkal és feltűnő nagy duvadt szemekkel. Van Leeuwen, ezeknek a bogaraknak a megfigyelője, gyönyörködtetőnek mondja a leveleken való gyors szaladgálásukat. Neki sikerült ezeket a felette félénk és a legkisebb zavarra elsurranó vagy elrepülő vad legényeket nagy edényekben várakozás ellenére szépen eltartani és hangyákkal és levéltetvekkel való etetéssel hetekig életben tartani. A hangyákat csak akkor támadták meg, ha mást nem találtak, a levéltetveket azonban rögtön megették. Utóbbiakat kiszívják, üres bőrüket pedig eldobják. A nőstényeknek jellegzetes tojócsővük van, amellyel a vékony ágakat megszúrják és petéiket azokba betolják, majd a szúrt csatornát faliszttel gondosan betömik. A fiatal lárvák, amelyek elülső lába valóságos ásólábbá alakult át, az ágak belsejében fölfelé haladó és több cm hosszú járatot készítenek, közben a falisztet eltávolítják, hogy szabad útjuk legyen a külvilág felé. A lárva a nyílásnál áll őrt, itt lesi zsákmányát, de a legkisebb veszedelemre villámgyorsan húzódik vissza a menete belsejébe. Ha egy kis hernyó, hangya vagy más rovar a nyílás fölött elsiet, a lárva fejét gyorsan előreveti, kissé kijön a nyílásból, összeveri felső állkapcsát és rövid hangot hallat, majd gyorsan visszahúzódik, még ha nem is zsákmányolt semmit. A kisebb állatokat a lárva behúzza a menetbe és ott szívja ki őket, a nagyobb rovarokat pedig a nyílás előtt szívja ki és látni lehet, amint azok teste fokozatosan elernyed. A bábozodás szintén a menet belsejében történik, a lárva azonban szájából kiválasztott nedvvel előbb elzárja a nyílást, de úgyhogy az elzáró dugasz közepén apró nyílás maradjon a szükséges levegő beáramlására.

Úgy az áglakó cicindelákra, mind a Madagaszkárban elterjedt Pogonostomára, melynek hosszú lábú fajai erdőlakók és ott magas fák síma törzsén spirális vonalakban száguldanak gyorsan végig, nem illik az Európában általánosan használt „homokfutóbogár” elnevezés. Ezek a cicindelák ritkán repülnek és a fák törzsén való élethez olyannyira alkalmazkodtak, hogy ha véletlenségből a földre kerülnek, úgyszólván tehetetlenekké válnak. Azért könnyű ezeket megfogni, csak a földre kell őket terelni, ahonnan elszökni már nem tudnak.