45. család: Cukorbogarak (Passalidae)

A cukorbogarak tekintélyes fekete vagy barna, többnyire fénylő, hosszúkás, kissé lapított vagy legfeljebb gyengén domború bogarak, melyek előtorát derékszerű befűződés különíti el a testet teljesen betakaró szárnyfedőktől. Csápjuk fésűs, előreálló felső ajkuk mozgatható. Az oldalt többnyire szőrös szárnyfedőkön tíz hosszanti barázdát számlálhatunk. Hazájuk a tropikus tájak, ahol pudvás fákban sokszor nagy számban találhatók. Ohaus braziliai utazása alkalmával az őserdőben váratlanul egy mintegy 75 cm vastag és 20 m magas fa esett keresztbe az útra. Esés közben a fa felhasadt, kérge levált és százszámra hullottak ki belőle a cukorbogarak petéikkel, lárváikkal és bábjaikkal, amelyek a fát belülről teljesen kirágták. E mellett sok más állat került elő, különösen Polyzosteria-csótányok, a cukorbogarak állítólagos állandó kísérői.

Ohaus szerint, kinek számos a cukorbogarak életmódjára vonatkozó megfigyelést köszönhetünk, ezek a bogarak kivétel nélkül kerülik a világosságot. Fogságban tartott példányai sohasem bújtak nappal elő, csak estefelé vagy borús napokon hagyták el rejtekhelyüket és cirpelő hangot adva és egy különleges aromás illatot terjesztve, mászkáltak körül. A foglyok viselkedése nem volt valami békés, állandóan verekedtek, erős rágóikkal igyekeztek egymást megfogni, ok nélkül egymást leteperni és végül gyakran maradt egy-egy csápjuk, lábuk a harc színterén.

A cirpelő hangot ingerlésre különleges cirpelőkészülékükkel állítják elő. Schulze ismertette ezt a készüléket, mely abban áll, hogy a szárnyuk végén számos tüskével és csapocskával ellátott lemezkéjük van, mely a potroh mozgatásakor az 5. és 6. hátlemezen lévő chitinléccel kerül érintkezésbe és adja a hangot. Ismerünk azonban olyan cukorbogarakat is, amelyek szárnyfedője összeforrt, szárnyuk pedig csökevényes és repülésre teljesen alkalmatlan, mindazonáltal jól cirpelnek, mert ezen keskeny szalaggá zsugorodott szárnyukon is megtaláljuk a csapokkal ellátott lemezkét. Ezt a tropikus Amerikában honos nagy, részben 7 cm-nél nagyobb Proculus-fajokon jól láthatjuk. Cirpelő hangjuk olyan erős, hogy Ohaus sokszor valamelyik korhadt fa belsejéből hallott hangjuk után lett reájuk figyelmes. Koncertjük a szobában sokszor nagyon alkalmatlanná válik; így Ohaus kénytelen volt egy ízben egy porcellántartóba zárt délamerikai Phoronaeus rusticus Perch.-t kivinni, mert olyan határtalan lármát csapott cirpelésével, hogy alvásra gondolni sem lehetett.

A cukorbogarak lárvái, ha nem is olyan erősen, de elég jól hallhatóan cirpelnek. A cirpelést nálunk rövid csonkokká vált harmadik lábpajzsuknak számos dudorkához való dörzsölése idézi elő. A cirpelő szerkezet általános elterjedése ezeknél a bogaraknál eléggé bizonyítja fontosságát, amely mint már tudjuk, az utódok gondos nevelésével függ össze. A menetek falisztjébe rakott keményhéjú petéket a szülők gondosan őrzik és a kikelő lárvákkal is együtt maradnak, sőt azokat finomra rágott faporral is etetik. Miután a cukorbogarak lárvái önállóan nem tudnak táplálkozni és szülőiktől elválasztva hamarosan elpusztulnak, etetésük szükséges és így érthető ezeknek a bogaraknak családias együttélése. Egy ilyen család azonban nem marad egy helyen, a szülők erős rágóikkal vájják az utat a korhadó fában, gyermekeik pedig követik őket, közben állandóan hallani cirpelésüket, hogy az esetleg eltévedt családtag követhesse őket és egyikük se vesszen el. A lárvák egy év alatt elérik teljes kifejlődésüket és ilyenkor összeragasztott pudvából hosszúkás, de törékeny bábházat készítenek maguknak és bábbá alakulnak. A szülők ilyenkor is még ott maradnak, azért találni őket később a friss bogarakkal együtt.