HUSZONNYOLCADIK REND: Sodortszárnyúak (Strepsiptera)

A sodortszárnyúak nagyon jelentéktelen rovarok, amelyek talán a bogarak közül a Rhipiphoridákhoz és rokonaikhoz csatlakoznak legszorosabban, azonban annyira különböznek minden bogárfajtól, hogy mint önálló rendet szokták őket felfogni. Különlegességeik bizonyára a parazita életmódhoz való alkalmazkodásból magyarázhatók. Ugyanis minden sodortszárnyú életének legalább egy részében darazsak és méhek parazitája, de élősködhetnek ásódarazsakon, hangyákon, poloskákon, sőt egyenesszárnyúakon is. Az egész földön el vannak terjedve. Németországban legkönnyebb alkalmilag a Xenos vesparum Rossi, vagy Stylops melittae Kirby-fajokkal megismerkedni, amelyek közül az első a Polistes gallicus L. darázson, a másik pedig az Andrena F.-méhnem fajain élősködik. A fertőzött, „stylopizált” rovarokat arról lehet külsőleg megismerni, hogy potrohszelvényeiken bizonyos szabálytalanság észlelhető. Ugyanis egy vagy két helyen a kissé széttolt szelvények közt egy-egy barna testecske nyúlik elő. Ezen a helyen mindig egy Stylopida-nőstény van, egy nyűalakú, vak, lábatlan lény, csökevényes szájrészekkel, amely a bábbőrben rejtőzik és a tora meg a feje együtt a barna, chitines „cephalothorax”-ot alkotja. Ez áll ki szabadon, míg a puha potroh a gazda testében van elrejtve. A nőstény hasoldalán, a fej és a tor közt van az ivadéknyílás, amely egy szűk térbe, a bábbőr és a test közt lévő, hátra egészen a páros ivarnyílásig érő, ú. n. ivadékcsatornába vezet. A nőstény mozdulatlanul várja, hogy egy szárnyas hím közeledjék, amely petéit megtermékenyíti. A peték az anya testében fejlődnek és végül kis „triungulinus”-okká lesznek, amelyek az ivadéknyíláson át találják meg az utat a szabadba. Ilyen triungulinus-lárvákat találtak méhek külsején, ahol a szőrökön lassan mászkáltak. Hogy azonban az állatok további élete hogyan folyik le, arról még nincs egészen tiszta képünk. Valószínűleg úgy lesz, hogy az ilyen triungulinus hamarosan elhagyja azt a stylopizált méhet, amelyen született és igyekszik egy egészséges méhre átjutni, amiben jó szolgálatot tehet neki ugróképessége. A lárvának mindenesetre valamiképpen a gazdarovar fészkébe, tehát ebben az esetben az Andrena-méh fészkébe kell kerülnie, mivel csak ennek a lárvájában fejlődhetik tovább. A fészekbe kerülve, a triungulinusok egyenként vagy kevesedmagukkal egy lárvába fúrják magukat és a nélkül, hogy annak életét veszélyeztetnék, azzal együtt végigfutják további fejlődésüket. Lábait és szemeit elvesztve, a triungulinus-lárva először nyűszerű lárvastádiumokká lesz, amelyeken már a második vedléstől kezdve megállapítható az ivar. A nősténylárváknak csak kissé kell megváltozniok, fejlődésük végén testük elejével előretolódnak és a már ismertetett nőstényekké lesznek. A hímlárvákból azonban kicsiny, a bogarakhoz alig hasonló rovarok fejlődnek, amelyek rövid életükben nagy, legyezőszerűen redőzhető hátulsó szárnyaikkal élénken röpködnek. Csonkszerű szárnyfedőjük van, szájrészei csökevényesek, csápjai jól fejlettek. Oldali szemei vannak és a torszelvényei elkülönültek.

A darazsak sodortszárnyú rovara (Xenos vesparum Rossi) és 2. nősténye.

Ha az iránt a hatás iránt érdeklődünk, amelyet az említett paraziták az általuk lakott gazdákra kifejtenek, akkor azt mondhatjuk, hogy ez egyáltalában nem csekély. Eltekintve a potrohszelvényeknek már említett szabálytalanságától, amelyeknek különben R. du Buysson szerint a Vespánál nem is kell meglenniök, másféle elváltozásokat is megfigyeltek. Ezek között a legfontosabb, hogy az ilyen parazitáktól meglepett gazdarovarok teljesen képtelenek a szaporodásra (parazitikus kasztráció).

Tizedik csoport: Darázs-, méh- és hangya-félék (Hymenopteroidea)