4. család: Szalmadarazsak (Cephidae)

A szalmadarazsak (Cephidae) teste igen keskeny, szinte összenyomott, hengeres. Előmellük hátul lemetszett, és hosszú csápjaik végükön megvastagodnak. Elülső lábszáraikon csak sarkantyút viselnek. A kora tavaszi hónapokban egész Európában, a Földközi-tenger mellékén, Szíriában és a Kaukázusban, egy 6–8 mm hosszú szalmadarázs, a Cephus pygmaeus L. mindenütt megjelenik, ahol csak gabona terem. Teste szurokfekete, lábai sárga foltokat viselnek, potroha pedig sárga gyűrűket. Víztiszta szárnyaikkal ezek az apró állatok napsütéses mezőkön, réteken röpködnek, hogy ott a virágokon mézet gyüjtsenek. A nőstény peterakáskor a gabona szárára ül, s ott a csomós megvastagodáshoz közel azt bemetszi s a kis résbe beletojja 10–15 petéjét. Körülbelül 2 hét multán kibújik a fehér lárva s mélyebben belefurakodik a gabona szárába, abban egészen keresztülrágja magát és így annak belsejébe jut, amely lakhelyéül szolgál. Az itt lerakott bélsármaradványok eléggé tanuskodnak arról, hogy az állat elég táplálékra talált s az ott levetett bőre amellett szól, hogy ott meg is nőtt, többször vedlett. De a szalmadarázs a szalmaszár külsején is elárulja jelenlétét, mert míg az egészséges kalászok igen sok gabonaszemet teremnek, úgyhogy fejükkel lekonyulnak, addig az általuk megtámadottak nem nőnek oly magasra és kalászaik gyertyaegyenesen állanak.

Szalmadarázs (Cephus pygmaeus L.) és lárvája.

Mire megjön az aratás, addigra már szalmadarazsunk lárvája is kifejlődött. Ilyenkor a gabonaszár alján húzódik meg és itt selymes gubót sző, ebben áttelel és következő tavasszal, 14 nappal a darázs repülési ideje előtt, bábbá alakul. A gabona aratásakor ezek a lárvák többnyire nem szenvednek kárt, mert olyan mélyen ülnek, hogy nem jutnak bele a szár levágott részébe, hanem alul visszamaradnak annak tönkjében. Ha tehát ezek tömeges károkat okoznak, akkor nem védekezhetünk másképpen ellenük, mint úgy, hogy a talajba jó mélyen beleszántunk és ezeket a tönköket is kivesszük és elégetjük. Ez a módszer Amerikában is bevált, ahová ezt a darazsat újabban szintén behurcolták.

A szalmadarázsnak rendes utitársa a Pachymerus calcitrator Grav., a sarlós fűrészdarázs. Ez később keresi fel a vetést és a szalmaszárban pihenő pondró testébe rakja petéjét.

A Jánusz-darázs (Janus compressus F.) is a szalmadarazsakhoz sorakozik s a gyümölcsfáknak ellensége. Rajta is a fekete és a vörös szín az uralkodó. Potroha vörösessárga, hímjének csak potrohtöve, nőstényének alfele is fekete. A hím fekete csápjai alul vörösek, végtagjai feketék és sárgák. Meleg, nyári napokon, május derekán, a Janus-nőstény tavalyi rügyeket keres fel a körtefákon s ezekbe rakja petéit. A rügy belsejében végzi el azután a lárva pusztításait, úgyhogy a velőállomány tönkretétele következtében a fiatal hajtás elhervad és elpusztul. S miután itt belül valóságos üreget vájt ki magának, laza, selymes szövedéket készít áttelelésre és a következő tavasszal bebábozódik. A kész darázs azonban végre is keresztülrágja a vékony réteget és kiszabadul.