6. család: Agriotypus-félék (Agriotypidae)

Az Agriotypidae-családot csak egyetlen faj képviseli, a mindenütt közönséges Agriotypus armatus Walk. Állatunk annyiban hasonlít az Ichneumonidákhoz, hogy discocubitalis sejtje összeolvadt, a potrohszelvények merevsége tekintetében pedig a Braconidákhoz, úgyhogy bizonyos mértékben közbülső formát képvisel, amelyet önálló családba soroltak. Az 5–8 mm hosszú darázs szurokfekete. A második és harmadik potrohgyűrűje felül összenőtt. Pajzsa felül nagy, hátrafelé hajló tüskét visel, míg tojásalakú potroha tövén nyeles. A nőstényeket könnyű felismerni rövid tojócsövükről és három harántsávjukról, melyet szárnyukon viselnek. Ezek a hímen alig tűnnek fel.

Meleg nyári napokon a darazsak néha tömegesen jelennek meg a vízpartokon, vagy lassan folydogáló patakok mentén, mert itt a vízben keresi a nőstény gazdáját. Óvatosan a vízinövényeken megkapaszkodva, s folytonosan leereszkedve, végre a víz alá jut és itt néha 10 percig is időzik, míg valahol lenn a mélységben megtalálja zsákmányát, valami tegzest, amely ott ellenségeitől látszólag biztonságban van és gyanútlanul mászkál a fenéken tegezével. Többnyire valami Goera-faj az, amelyet darazsunk megtámad. Lerakja petéit és nemsokára Agriotypus-lárva uralkodik a tegezben, noha a Goera-lárvának még van annyi ereje, hogy bebábozódjon, és hogy födelet építsen tegezére. Csak azután esik az élősködőnek áldozatul. Az Agriotypus-lárva most már teljesen berendezkedik új lakhelyén, gazdájának hátramaradt bőrét eltakarja s szövedéket sző, amelyet keskeny, szalagalakú, 3 cm hosszú szarvacskával fegyverez fel, úgyhogy az messze kinyúlik a tegezből. A báb fejlődésére ez a hosszú függelék, úgylátszik, nem közömbös, mert Müller meggyőződött arról, hogy a darázs ha ettől megfosztjuk, sohasem fejlődhetik ki. Amikor azonban eléri teljes nagyságát, a kokon héját felrepeszti és megnyitja gazdája tegezét aképpen, hogy kis födelét leemeli, s az így támadt nyíláson keresztül a víz felszínére jut s továbbrepül.

Az Agriotypuson kívül még más, vízben élősködő darazsakat is ismerünk, ezek többnyire igen apró állatok, legfeljebb 1 mm hosszúak, szárnyaik levélalakúak és hosszú szőrökkel vannak szegélyezve. Lubbock Anaphes natans néven írta le ezeknek egyik faját, s azt állította róla, hogy vízben úszik. Ezt sokan kétségbe vonták, míg aztán G. W. Müller csakugyan igazolta Lubbock megfigyelését. Ennek a darázsnak lárváit nagy számmal találta a vízibogarak petéjében, de kiderült, hogy azok a Calopteryx petéit is megtámadják. Megállapította, hogy a darázs fejlődése körülbelül 3 hetet vesz igénybe.