SOKLÁBUAK (Myriopoda)

FEJEZETEK

A szárazföldi ízeltlábúak között a rovarok mellett van a százlábúak és rokonaik természetes helye, hiszen mindezek az állatalakok még aránylag egyszerű szervezetűek. Törzsükön sohasem lehet különböző részeket, mint tort és potrohot megkülönböztetni, hanem a fej mögött mindig többé-kevésbbé megnyúlt és egyneműen szelvényes törzs következik, amelyen a szelvények nagy számának megfelelőleg, sok egyforma lábpár van. Sohasem találunk a testükön szárnyakat, úgyhogy a nép szemében minden százlábú „féreg”, amely a röghöz van kárhoztatva és a földön csúszva kell megkeresnie táplálékát.

Az itt kiemelt sajátságok azonban, főleg a soklábúság, egyáltalában nem elegendők arra, hogy a százlábúak csoportját a mostani tudományos rendszertan értelmében is egységesnek és természetesnek látszóvá tegyék. Ellenkezőleg, ha a szervezetüket pontosabban tekintetbe akarjuk venni, szükségesnek mutatkozik, hogy a százlábúak csoportját nem kevesebb, mint négy osztályra bontsuk, úgyhogy itt csak célszerűség okából és főleg könnyebb áttekinthetőség kedvéért tartjuk meg a régi „Myriopoda” nevet, amely tulajdonképpen többé már nem is érvényes.

A százlábúak négy osztályához azután természetesen csatlakozik a hatlábúak (Hexapoda), vagy rovarok (Insecta) nagy osztálya, amelynek a százlábúakkal több fontos közös sajátsága van. Egy ilyen közös, külsőleg könnyen felismerhető ismertetőjele az, hogy mindkét csoport tagjainak egy pár csápja (antenna) van, amely csak elenyészően kevés esetben hiányzik és elől vagy oldalt helyezkedik el a fejen. Csápos ízeltlábúaknak (Antennata vagy Atelocerata) nevezik azért a százlábúakat, rovarokat és a rákokat együttesen, hogy így kiemeljék, hogy sok tekintetben összetartoznak és lényegesen különböznek a többi ízeltlábúaktól, amelyeknek csápjuk nincs, hanem csáprágójuk (chelicera) van és ezért csáprágós ízeltlábúaknak (Chelicerata) nevezik őket.