HARMADIK REND: Anamorpha

Alacsonyabbrendű csoport, mert a tracheanyalábjaikat nem kötik össze egymással ágak. A törzs csak 15 lábat viselő szelvényből áll és a fiataloknak kibúvásukkor kevesebb törzsszelvényük van.

Első alrendjükbe (Craterostigmophora) csak a Craterostigmidae-család tartozik, amelynek egyetlen faja a Tasmániában és Új-Zélandban élő Craterostigmus tasmanianus Pocock.

Fajokban gazdagabb a másik alrend (Lithobiomorpha). Elszánt éjjeli rablók, amelyek valamennyi százlábúnál vérengzőbbek. Hátpajzsaik nem egyenlő nagyok, mert a 2., 4., 6., 9., 11. és 13. hátpajzs lényegesen kisebb, mint a többi. Legjellemzőbb családjuk a Lithobiidae, amelynek fajain a fej két oldalán a sűrűn egymás mellett lévő pontszemek száma 40-ig is emelkedhetik. A szemek egyes barlanglakóknál csökevényesek vagy hiányzanak. Ez az eset áll fenn a Hercegovina barlangjaiban élő Lithobius Matulici Verh.-fajnál, amely teljesen vak, de ennek ellensúlyozására, mint oly sok barlangi állat, csápjai olyan hosszúra nyúltak, hogy testhosszának kétharmadát is elérik.

Németországban és Magyarországon meglehetősen gyakori a barna százlábú (Lithobius forficatus L.), amely 2–3 cm hosszúra nő meg. Erdőkben, parkokban és kertekben fatönkök korhadó kérge, régi, földönfekvő deszkák alatt van a rejtekhelye és innét indul ki ászkákat és rovarlárvákat vadászni. Színe szép fénylő gesztenyebarna; a frissen vedlett állatok világos lilaszürkék. A százlábúak olyan összeférhetetlenek, hogyha többet zárunk ugyanabba a tartóba, megtámadják és felfalják egymást. Az embernek semmit sem árthatnak, legfeljebb, ha valami vékonybőrű helyet érnek el, akkor harapásuk múló égést okoz, de következményei nincsenek. A nőstények tavasszal testük végén magukkal cipelik meglehetős nagy, fehéres, gömbalakú petéjüket, amelyet végül is a földre ejtenek. Néhány hét mulva ebből kibúvik az apró fiatal, amelynek először csak hét pár lába van.

Barna százlábú (Lithobius forficatus L.).