NEGYEDIK REND: Kagylósrákok (Ostracoda)

A kagylósrákok legjellemzőbb sajátsága az, hogy testük két teknőből alkotott héjba van bezárva. Ez a héj aránylag erős, gyakran még mész is rakódott le belé, szinezett; tüskés, elegánsan bordázott és rácsos felületű is lehet, s mivel meglepően hasonlít a kagylók héjához, azért adott alkalmat arra, hogy ez állatokat kagylósrákoknak nevezzék el. A kagylókkal közelebbi rokonságban természetesen nincsenek, legfeljebb annyiban emlékeztetnek rájuk, hogy harántul haladó izmok segítségével ezek héjai is éppen úgy bezárhatók, mint azokéi, ellenben kinyitásukat egy rugalmas szalag végzi. Mozgás közben figyelve meg őket, a laikusnak is azonnal feltűnik a közöttük lévő különbség, hiszen a héj hasítékából kibújnak a végtagok, összesen hét pár. Mivel a héj által teljesen bezárt törzsön semmiféle tagoltságot sem lehet megállapítani, a szelvények számára csak a végtagokéból következtethetünk. Jóllehet a két csáppár felületét érzéksörték nagyon dúsan borítják, azok főképpen mégis a helyváltoztatás szervei. Különösen a második pár lehet mint járóláb, vagy mint evezőszerv kialakulva. A táplálkozásban főképpen a felső- és alsó állkapcsok játszanak szerepet, de néha támogatja őket egy vagy két pár állkapocsláb is, a tor átalakult végtagjai, amelyeknek egyébként a helyváltoztatásban van szerepe. A hetedik lábpárnak az a különleges feladat jutott osztályrészül, hogy az állat azzal tisztogatja le a héj belsejéből a piszkot, azért takarítólábnak is szokták nevezni. Potrohuk derékszög alatt előrehajlott és két horgos karomban végződik.

Miként a külső alkat, akként belső szervezetük is tetemesen eltér az egyes családok szerint. Változó szerkezetű a bélcsatornájuk és mindenekelőtt az ivarszerveik. Majdnem mindig háromosztatú, a középvonalban fekvő homlok- vagy naupliusszemük van, de a tengeri Cyprinidáknak ezenkívül még két oldalsó, bonyolultabb szerkezetű, mozgatható szemeik is lehetnek. Kopoltyúlemezeket sohasem találhatunk a lábakon, a gázcsere főképpen a héj belső felületén megy végbe.

A kagylósrákok mindig váltivarúak, azonban még nem ismeretes valamennyi fajnak a hímje. A nemek nem ritkán már kívülről is jól megkülönböztethetők héjuk alapján, azonban általában véve a hímeket második csápjuk, vagy második állkapcsukon lévő kulcsolóhorgukról és terjedelmes párzószervükről lehet megismerni. Hím csirasejtjeik feltűnően hosszúak: kinyujtva gyakran hosszabbak az állatnál magánál. A levéllábú rákokhoz hasonlóan mind megtermékenyített, mind pedig szűz peték útján szaporodhatnak, sőt egyes fajoknak csak parthenogenetikusan szaporodó nőstényei ismeretesek. A Cyprinidák és Cytheridák fiataljai a petét mint naupliusok hagyják el, a többieknek a fejlődése megrövidült.

Kagylósrákok a tengerekben és az édesvizekben egyaránt élnek; a legtöbb faj fenéklakó vagy parti állat, melyek az iszapot turkálják, vagy pedig nagy ügyességgel mászkálnak a növényeken és csak kisebb utakat tesznek meg úszva. Mivel úszásuk tempója egyenletes, ezen az alapon az evezőlábúaktól és vízibolháktól azonnal meg lehet különböztetni őket.

A tengerben él néhány nyilttükri fajuk is. Eddig mintegy 600, többnyire 1–2 mm nagyságú fajuk ismeretes, a hazánkból kimutatott fajok száma is igen tekintélyes. Az innen ismert fajok nagy többsége a Cypris-félék családjába tartozik, kisebb részük pedig a Cytheridae-családba. A Darwinula stevensoni Br. képviseli a Darwinulae-családot. Külön meg kell említenünk a Hungarocypris madarászi Örley nevű fajt, mely 5–6 milliméteres nagyságával a legnagyobb európai kagylósrák. Megemlítjük továbbá hazánk másik sajátos faját, a Candona phreaticola Kliet; ezt a fajt Dudich Nagysallóban egy kútban fedezte fel. A mélytengeri fajok egy részének óriási nagy oldalsó szemeik vannak, mint például a Cypridina castanea Bradynak, mások egészen vakok, vagy világítómirigyeik vannak, így például valószínűleg vannak a német mélytengeri expedíció által is gyűjtött mélytengeri óriás kagylósráknak, a cseresznyenagyságú, világospiros Gigantocypris agassizi Müll.-nek, amely nagyság tekintetében a szilurból ismert kagylósrákokra emlékeztet, és véredényrendszere szerkezete tekintetében, valamint abban is ősi vonásokat őrzött meg, hogy vérsejtjei vannak; ezek ugyanis a kagylósrákokban az állat nagysága csökkenésének eredményeképpen eltűntek.