MÁSODIK REND: Sorosfogúak (Taxodonta)

A sorosfogúakra, miként arra nevük is utal, zárókészülékük egészen sajátságos szerkezete jellemző. Ugyanis záróperemükön sok, egész sor, egymással egyenlő kis fogacska sorakozik egymás mellé, melyek a másik teknő megfelelő bemélyedésébe illenek belé. Rendesen két záróizmuk van.

A rend egyik csoportját az Arca-félék alkotják. Ezeknek a teknői majdnem mindig egyenlőek; köpenyük végig nyitott, de anatómiailag a legjellemzőbb rájuk, hogy kopoltyúik fonalaknak a sorából állanak, amelyek még nem olvadtak össze egységes lemezzé, vagyis ú. n. fonálkopoltyújuk van, azért ez a csoport abban a rendszerben, mely a kopoltyúk szerkezetén alapszik, fonálkopoltyúsok (Filibranchia) néven szerepel. Ezekről a kopoltyúkról az általános bevezetésben bővebben volt szó.

Az Arca L. nemzetséget jellemzi, hogy fajainak két, közel egyenlő fejlettségű, egymástól távoleső záróizma van, zárószegélye megnyúlt, egyenes, fogainak a száma igen tekintélyes; egyes fajokra jellemző, hogy lapos talpban végződő lábuk van; bisszusa ellenben nincsen minden fajnak, s amelynek van is, az sem áll egyes fonalakból, hanem tömör, szarúnemű tömeget alkot. A leggyakoribb faj, az Arca noae L. hosszas alakú, elül-hátul szögletes.

A másik idetartozó nemzetség, a Glycymeris Da Costa (Pectunculus Lam.) háza ellenben köralakú, ezért a fogainak a sora is ívben helyezkedik el; az állatnak nincsen bisszusa, miért is a két héj nagyon szorosan, szinte hermetikusan záródik. A Földközi-tengerben gyakori Glycymeris pilosus L. héja kívül szőrös, belül többé-kevésbbé sötétbarna; az állat maga nagyon élénk mozgású.

A rend második csoportját a Nucula-félék alkotják. Az idetartozó fajok őskopoltyúsok (Protobranchia) néven nagyon gyakran a kagylók külön rendje gyanánt szerepelnek. Kopoltyúik ugyanis egyszerű fésűkopoltyúk (l. erre vonatkozólag a bevezetésben mondottakat!), ami arra vall, hogy ezek valóban nagyon ősi alkatú kagylóknak tekintendők, de viszont sok más tekintetben meg egyáltalában nem árulnak el ilyen ősi vonásokat. Az egyik idetartozó nemzetség a Nucula Lam., a másik pedig a Yoldia Möller, amelyekről röviden meg akarunk emlékezni. A többi, egyáltalában nem nagy számú nemzetség sokkal kevésbbé fontos, semhogy ne mellőzhetnők őket.

Mindegyik nemzetségre jellemző, hogy lapos talpban végződő lábuk van, azonban köpenyükön hosszú siphók alakultak ki, tehát köpenyvonaluk öblös. Egészen sajátságos, nagyon ősi és a puhatestűek sorában egyebütt sehol elő nem forduló sajátságuk az, hogy „hallóhólyagjuk”, vagyis statocystájuk egy keskeny, de meglehetősen hosszú csatorna közvetítésével összefügg a külvilággal, tehát nagyon élesen magán viseli eredetének a bélyegét, mert ez a szerv mint a bőr betüremlése keletkezik. Szervezetük ősi vonásaihoz, egyszerű kopoltyúikhoz, nyitott statocystájukhoz és lapos talpukhoz járul még fejlődésük szintén ősi sajátságokat magában rejtő lefolyása is. Mert a Yoldia fejlődése, ahogyan azt Drew vizsgálatai alapján ismerjük, tetemesen eltér a puhatestűek fejlődésének a rendes módjától; lárvájuk nem a rendes veliger, hanem egy hengeres testű lény, testén három csillós pánttal, tehát olyan lárva, amilyet más ősi puhatestűekben, mint az Amphineurákban és a fúrólábúakban is találunk. A csillópántok nagy hámsejteken ülnek, amelyeket az állat későbben levet. A Nucula lárvájának ezek az ősi vonásai elmosódnak az ivadékgondozás következtében. Miként a Keleti-tengernek van egy ú. n. Litorina-időszaka, amelyben az Északi-tengerből parti csigák nyomulnak benne előre, akként van neki egy Yoldia-időszaka is; ebben az időben ezek a hidegkedvelő kagylók bevándoroltak beléje a Fehér-tengerből egy akkor meglévő északkeleti összeköttetésen keresztül.