1. család: Szirtiborz félék (Procaviidae)

FEJEZETEK

1. Szirti borzok (Procavia Storr.)

A szirtiborz félék (Procaviidae) családjának ösmertető jegyei a következők: testük megnyúlt, hengeres, fejük aránylag nagy, elől kihegyesedő orral, erősen elkeskenyedő, felső ajkuk hasított, orruk, szemük kicsiny, de előreugró, bundájukban csaknem eldugott fülük rövid, széles és kerek, nyakuk rövid, vaskos, farkuk alig szembeötlő csökevény; végtagjaik hossza közepes, meglehetős gyengék, kecses lábuk megnyúlt az elülső négy, a hátsó három, az utolsó ujjpercig bőrhártyával összekötött ujjban végződik, amelyek a hátsó végtag belső ujja kivételével lapos, pataszerű körömbe burkoltak; csupasz talpukon több, mély barázda által elválasztott, rendkívül símulékony kérges bőrpárna emelkedik, amelyek közt (nyilván a talp odaszorításával és visszahúzásával) légüres vagy ritkított levegőjű tér képződhetik. Máskülönben érthetetlen volna, hogyan tapadnak meg ezek az állatok a partokon. Testüket és végtagjaikat puha, sűrű nemezszőr-bunda borítja; a nemez-szőrök gyökerükön hullámosak és így a hiányzó piheszőröket is pótolják. Az arcon kívül a mellen és háton is kimered néhány merev tapintószőr; a háton az ágyék táján eltérő színű folt vesz körül egy szőrtelen, csupasz bőrdarabot. Ott foglal helyet a hát-mirigy, amely helyzetével a pekari-disznókéra emlékeztet. Weber nézete szerint azonban a szirti borzokon már nem működik. Mollison (Zürich) a kelet-usambarai, általa leírt fakúszó-borzon (Dendrohyrax terricola Moll.) azt észlelte, hogy ez a mirigy pézsmaszerű illatot választ el, amely emlékeztet a mi vadász-görényünkére. E mirigyeket, mint minden hasonló szervet, másodlagos ivari jellegnek kell tekintenünk, amelynek egymás felkeresésében és megtalálásában lehet szerepe.

A koponyán feltűnő az erős állkapcsi rész, szemben a rövid, oldalt lapított elülső orrtájékkal. Az alsó állkapocs hátul széles és magas, amiben nagyon hasonlít a páratlan patájúakra. Oldalsó metszőfogai hiányoznak, úgyhogy a felső állkapocsban mindkét oldalon csak egy, az alsóban 2–2, hézaggal elválasztott metszőfog található. A felsők háromélűek, csaknem féköralakúan görbültek s hegyük kopása következtében élesek; az alsók egyenesek és csaknem merőlegesen vannak beágyazva a messze hátranyúló fogüregekbe. Szemfoguk nincs, úgyhogy a metszőfogak és a 7, előlről hátrafelé növekvő, 4 előzápfogra és 3 őrlőfogra különülő zápfogak között is ür tátong. A zápfogak koronája hol magasabb, hol alacsonyabb; részint az orrszarvúéra, részint a fosszilis Palaeotherium-ra emlékeztetnek. Apró könnycsontjuk a szemüreg belső zugában, a felső állkapocs és homlokcsont között kissé előreugrik, mint az elefántnál és orrszarvúnál. Hallócsontocskáik a lóéra emlékeztetnek, még jobban emlékeztet a páratlan patásokra az Eustach-kürt egyik kifordított légzsákja, amely a dobüreget az orr-garatüreggel kapcsolja össze. Rendeltetése talán ugyanaz, mint a lónál, hogy t. i. megerősítse az állat hangját. A szirti borzok apró termetének megfelelően alig tekervényes agyon jól fejlett a szaglóérzék centruma, mint a legtöbb emlősállatnál. Szemük is magas fejlettségű. Gyomrukat egy válaszfal két részre tagolja: a baloldaliban elraktározzák a táplálékot, a jobboldaliban megy végbe a tulajdonképpeni emésztés. A kezdetén nagyon vékony vastagbél közepe táján kitágul s itt mindkét oldalon rövid függeléket visel; a több lebenyes májból hiányzik az epehólyag; az anyaméh egyszarvú; a herék a test belsejében, szorosan a vesék mögött vannak elhelyezve. Véredényrendszerükben figyelemreméltóak a Hirtl által felfedezett arteriás és vénás csodarecék, amelyek nyilván összefüggenek a szirti borzok sajátságos kúszási teljesítményével.

Állatunkat már réges-régen jól ismerték. A bibliában emlegetett „safan” nyilván a szíriai és palesztiniai szirti borzot (Procavia syriaca Schreb.) jelentette. Luther ezt a nevet „tengeri malacnak” fordította. Mózes a safanokat a hasadt ujjú kérődzők között említi és tilalom alá helyezi; ez a magyarázata annak, hogy Abessziniában a keresztények és mohamedánok ma sem eszik. Egyebütt, különösen Észak-Arábiában a beduinok szívesen fogyasztják s így vadásszák is. Szíriában nevük ma is Rhanem Israel, azaz „a zsidók juhai”. Arab nevük wabbr; a Sinai hegy görög barátai choerogryllion-nak, Dongolában keka-nak vagy koko-nak; Abesszíniában askoko-nak nevezik, a szuabeli nyelven perere vagy pelele, kilimandzsarói vadzsaggák nyelvén mha, Dél-Afrikában dassie (a fokföldi búroknál dasje) a nevük.