MÁSODIK REND: Kerekszájkorongúak (Stelmatopoda vagy Gymnolaemata)

Összehasonlíthatatlanul nagyobb ama mohaállatok száma, melyeknek nincsen szájfedőjük. E mellett másik nagyon fontos vonásuk az, hogy tapogatóik nem patkóalakban csoportosulnak, hanem körben ülnek egy korongon.

Az idetartozó kevés édesvízi mohaállat-csoport egyike a Paludicella-félék családja a Paludicella ehrenbergi Bened. fajjal; ezeknek a tapogatókoszorúja csak tökéletlenül türhető ki és azért kettős gallérral körülvettnek látszik még akkor is, amikor az állat a lehető legjobban kinyult.

Nagyon terjedelmes csoportja a rendnek az ú. n. Chilostomák csoportja, melynek az Északi-tengerben nagyon közönséges képviselője a Flustra foliacea L. Ábránkon

2. Flustra foliacea L., balra egy darab természetes nagyságban, jobbra néhány rekesz megnagyobbítva.

bemutatott nagyított rekeszek az állat megkeményedett részei, amelyekbe az egyes egyének lágyan maradt elülső része visszahúzható. Erre szolgál a rajta látható, ajakforma, rugalmas födéllel elfödhető rés. Az állatok tehát bezárkózhatnak házikójukba és ezzel védve vannak, míg a többiek, amelyeknek nincsen ilyen födelük, körizmok összehúzódása útján zárhatják el a nyílást. A Flustra telepei levélforma, elágazó lebenyeket alkotnak, amelyeknek mindkét oldalán egy-egy sorban, szorosan egymás mellé sorakozva ülnek az egyes egyének. A rekeszek elmeszesednek, de nem túlságosan, úgyhogy friss állapotukban rugalmasak és az egész teleppel együtt nagyon hajlékonyak.

A Gymnolaemák, és azok között is különösen a Chilostomák telepei olyan felépítésűek, hogy egyéneik nem mind egyformák, hanem eltérő szerkezetűek és ennek megfelelően más-más feladatot teljesítenek, vagyis a telep egyénei munkamegosztás szerint működnek. Megkülönböztethetünk közöttük zooeciumokat, stolókat, aviculariákat, vibraculumokat és az ovicellákat. A zooeciumok az imént említett, a tokba visszahúzható és a legsokoldalúbban fejlett egyénei a telepnek, amelyek a lélekzés, a táplálékfelvétel és emésztés, s nyilvánvalóan az érzékelés feladatát is teljesítik. A stolók a telep gyökérszerű nyúlványai, amelyek nagyon egyszerűvé vált egyénekből állanak; ezek erősítik rá a telepet a közelében lévő mindenféle idegen tárgyra, kövekre, kagyló- és csigaházakra és más effélékre. Az aviculariák felette különös képződmények. Feltűnően hasonlítanak valami madárfejhez, pl. a papagájéhoz; harapófogók nagyobb felső (a madár koponyájának és felső állkapcsának megfelelő) és kisebb alsó szárral (az alsó állkapocsnak megfelelő), melyek egy meglehetősen bonyolult berendezésű izomkészülék segítségével állandó munkában vannak, nyilnak és záródnak. Mozgathatóan ülnek egy rövid nyakszerű nyélen, és pedig mindig egy-egy zooecium bejárata közelében. Tátongva forognak minden irányban, és mivel a mohaállatok sem alkotnak kivételt a többi telepes állat között, hanem rajtuk is éppen olyan gyakran megtelepszenek mindenféle apró állatok, férgek, rákok, különféle lárvák, stb., hogy rajtuk megpihenjenek, elkerülhetetlen, hogy egyik vagy másik annyira a közelébe ne jusson, hogy el ne érhessék ezek az örökösen kapkodó harapófogók, amire ezek megragadják és a fogoly elpusztulva köztük lesz zsákmánya az enyészetnek. A tapogatókoszorú csillójátékának közvetlen közelében rothadó zsákmány részecskéi, de meg mindenféle apró szervezet is, amelyet a táplálásra hivatott egyének oda sodornak, eltűnnek ennek a szájában. A vibraculumok elcsenevészedett egyének s hosszú fonálalakú, rendkívül mozgékony sertével fegyverzettek; szintén rövid nyélen ülnek és ostor módjára állandóan jobbra-balra csapkodnak. Jelentőségük nem egészen világos. Lehetséges, hogy bizonyos meghatározott célt szolgáló tapogatószervek, vagy talán az alkalmatlan látogatókat zavarják el a telepről. Az ovicellák vagy másképpen ooeciumok (peteházacskák) mint harang-, sisak- vagy hólyagalakú képződmények a zooeciumok alsó végén ülnek s mindegyikben egy-egy pete van, ezek tehát költőüregek az alattuk fekvő zooeciumok részére.

Nagyon szép és élesen kialakult aviculáriái vannak a Földközi-tengerben gyakori Bugula plumosa Pall. és B. avicularia L. nevű fajoknak.

Lényegesen más a test visszahúzható részének a merev rekeszhez való viszonya a Tubulipora flabellaris F. nevű fajon; ennek a nyílása ugyanis a rekesz végén van, tág és megszűkülés nélkül megy át a lágy elülső részébe.

Tubulipora verrucosa M. E. a = a telep egy része nagyítva, b = néhány rekesz erősen nagyítva.