FÜGGELÉK: HÚRFÉRGEK (NEMATOMORPHA)

A fonálférgekhez hasonló alakjuk és részben felépítésük alapján régebben a fonálférgek közé sorozták az ú. n. húrférgeket (Gordiidae) is. Egyes bonctani különlegességeik (az oldalvonalak hiánya, az idegrendszer sajátos felépítése) alapján újabban ezeket az állatokat a tulajdonképpeni fonálférgektől elkülönítik. Igaz ugyan, hogy életviszonyaik több tekintetben feltűnően a fonálférgeknél tapasztalható viszonyokra emlékeztetnek. Fiatal korukban rendszerint élősködő életmódot folytatnak, ivarérettségük elérése után azonban a vízben, nedves talajban stb. találhatók.

A húrférgeket vagy „víziborjúkat” a köznép éppúgy, mint a természettudomány is, régen ismeri, amire egyebeken kívül Gessner (1557) ama feljegyzése is utal, hogy sokan azt hiszik, hogy a víziborjú lószőrből lesz, azaz, ha lószőrt vízben áztatunk, az megelevenedik. A húrférgek hazánkban sem ritkák s néhány esetben az ember emésztőcsatornájában is találtak ilyeneket. Ide mindenek szerint az ivóvízzel juthatnak, arról azonban, hogy különleges megbetegítő hatásuk volna, nem tudunk.

Egyik leggyakoribb fajuk a Gordius aquaticus L., melynek hímje 15–25 cm, olykor 80 cm, míg nősténye csak 10 cm hosszú szokott lenni. Csekélyvizű patakok fenekén, forrásokban, pocsolyákban e férgek sajátságos, merev testtartásuk, húrszerű, olykor összecsavarodott voltuk és sötétbarnás, nem ritkán feketés színük folytán tűnnek fel. Sokszor több féreg szétbonthatatlan csomóban található, amire nemzetségnevük is utal. A húrférgek előfordulásáról Siebolt német természetbúvár a következőket írja: „Egy zoologiai kirándulás alkalmával, melyet a francia Svájc gyönyörű Wiesenthal-jába tettem, Streitberg és Muggendorf között egy szűk völgyben a kiszáradt patak medrében levő pocsolyákat vizsgálgattam s ezekben néhány élő Gordiust is láttam, melyek figyelmemet különösen felkeltették. Ezirányú további kutatásaim is eredményesek voltak, mert a fentemlített terület szorgos átkutatása után 50–60 ilyen fonálférget sikerült gyűjtenem. Valamennyi a Gordius aquaticus és Gordius subbifurcus (most Parachordoldes tolosanus Duj.) fajhoz tartozott s főleg az utóbbiak voltak túlnyomó számban. Mindkét fajú példányok többsége hímnek bizonyult. A férgeket egyébként csak figyelmes vizsgálat után tudtam megtalálni, mivel a víz fenekén fekvő felázott növényi rostok közt nem volt könnyű dolog a sötétszínű állatokat észrevenni, amint azok akár kinyújtott állapotban egyesével lomha mozgást végeztek vagy esetleg többes számban csomókká is összefonódtak.

„Minthogy tudtam azt, hogy kivándorolt élősködőkkel van dolgom, a lelőhely környékén a férgek egykori gazdái után kutattam s csakugyan különböző futóbogarakra is akadtam, melyek közül több a vízbe fúlt; a talált példányok potrohának felnyitása után az egyik Feronia melanariaban egy hím Gordius aquaticust sikerült találnom.”

Meissner vizsgálatai szerint e férgek kelőálcái különböző rovarokban tartózkodnak. Az álcák nagyon apró, sajátságos alakú állatkák. Hengeres testük vastagabb elülső részből és vékonyabb, farkforma függelékből áll. A testükből kiölthető feji részen 6–6 apró horogból álló, kettős koszorú tűnik fel. Ha valamely rovarba, főleg rovarálcákba sikerült behatolniok, akkor betokozódnak s ilyen állapotban várják azt a pillanatot, amidőn első gazdájukkal együtt valamilyen rablórovarba bejuthatnak. Ennek az utóbbinak a testében tetemesen megnőnek, majd ebből is kivándorolva, a vízben ivarérettekké válnak.