3. rend: Vénuszövek (Cestoidea)

Aki először látott vénuszövet, Cestus veneris Lesr. aligha tudja elhinni, hogy az előbe került hosszú, kocsonyás szalag bordásmedúza volna. S mégis, ennek a bámulatosan szép teremtésnek szervezete csaknem teljesen hasonlít a bordásmedúzákéhoz, sőt Chun felfedezése szerint a piciny vénuszövek, mint lárvák a többi bordásmedúzákhoz mindenben hasonlítanak. A fejlődés során a test a gyomorsíkban hatalmasan kihúzódik s egyúttal a tölcsérsíkban ellapul. Ha fogságba ejtett vénuszövet alkalmas edényben közelebbről pontosan szemügyre veszünk, az átlátszó állaton mindenféle alkotórészt megtalálunk, amely a bordásmedúzákat általánosan jellemzi. Közben sokat gyönyörködhetünk azon a pompás színjátékon, mely az evezős bordák mentén lejátszik. Az állat középtestén észrevesszük a fehéres csíkot, mely felső végén a helyzetérzékszervtől, alatta pedig a tölcsértől és a gyomortól képződik. Az érzékszervecske közelében észrevesszük a nyolc bordát, a hozzátartozó evezőlapocskákkal; a tölcsércsíkba eső négy evező bordasor rövid, holott a gyomor síkjában fekvő másik négy hatalmasan megnyúlik s mindkét oldalon a szalag felső szegélyét alkotja. Mind a nyolc bordasorhoz itt is délkörirányú bélcső csatlakozik; a négy nagy, felső bordához tartozó bélcső a szalag felső szegélyén fut ki s a négy rövid bordához tartozó pedig nagyjában harántul a szalag közepéig hatol le s itt harántul fordulván, szintén a szalag végéig nyomul előre. A vénuszövek főfogókarjai nem fejlődnek ki. Ehelyett a szájtól az öv szegélyén ú. n. szájcsatorna szalad végig s azon finom tentacularis oldalfonalak képződnek. Hogy a tentaculumos alsó szegélyhez is oxygénium jusson, a tentaculumos csatorna mentén ú. n. fogókari bélcsövek nyomulnak ki, egészen a szalag végéig. A szalag végére kijutott bélcsőágak, így fenn, a gyomorcsíkban fekvő bordabelek s a középen kifelé forduló csökevényes bordák bélcsövei, s éppúgy a tentaculáris bélcsövek is, valamennyien egymásba torkollanak; a bélcsővégágaknak a peripherián ez az egymással való összekapcsolódása más bordásmedúzákban ismeretlen jelenség.

Vénusöve, Cestus veneris Lesr

A jól kifejlődött vénuszövek körülbelül másfél méter hosszúak és nyolc cm szélesek. A kisebb példák teljesen víztisztán átlátszók és csupán annak a szivárványjátéknak alapján vehetjük észre, melyek az evezős bordák mentén végigszaladnak; az erőteljesebben fejlett példányok azonban gyengén ibolyásszínűek. Ha azonban háborgatjuk a vénuszövet, vagy csak akár a hullámverés is bántalmazza az állatot, lassanként kékeszöld színt ölt az egész test, amely mind sötétebbé és sötétebbé válik s végül ultramarinkékbe megy át, oly gyöngéden és áttetszőleg, hogy nincs ecset, mely ezt visszaadhassa. Ha az elfogott vénuszövet a tengerben szabadon bocsátjuk, gyönyörű kék színéről a tenger nagy mélyére követhetjük szemünkkel. Ez a csodás szín a külbőr fluoreskáló sejtjeitől származik. Az állat megkékülésével lépést tart az állatnak mind pompásabbá váló ragyogása, melynek csodás fényében a tengeri akváriumok éjszakai látogatói órákhosszáig gyönyörködnek.

A lapostestű, szalagszerű vénuszövek megtekintése könnyen csábít arra a feltevésre, hogy ezek az állatok kígyózó mozgást végeznek. S valójában a fogságban tartott állatokról meg is állapíthatjuk azt, hogy ide-oda kanyarodó testüket így is mozgatják. Mindez azonban csak akkor következik be, ha az állatokat háborgatjuk. Testük ugyanis annyira gyöngéd alkotású, hogy az akvárium vizét minden erőteljesebb áramtól védenünk kell. Chun künn a tenger csendes vizében számos kirándulásán száz és száz vénuszövet figyelt meg s megállapította, hogy az állatok soha kígyózó mozgással nem mozognak, hanem mindaddig, amíg csendes a tenger, csak evezősbordáik segítségével lebegnek tova a tenger átlátszó kékeszöldjében.