4. rend: Lapos bordásak (Platyctenida)

Különösen tudományos szempontból rendkívül érdekes állatok tartoznak ebbe a csoportba. A Platyctenidák teste is ellapult, miként a vénuszöveké, csakhogy a tenger tárgyain, fenekén és algáin való csúszó-kúszó életmódhoz idomultan, nem oldalt összenyomottak ezek az állatok, hanem főtengelyük irányában s ennek következtében harántul laposak, vagyis mind a gyomorsíkban, mind pedig a tölcsérsíkban kihúzódottak. Ezek az állatok lapostestükkel nagyon hasonlítanak a tengerpartok, vagy az édesvizek szintén ellapult testű és szájukat szintén a Platyctenidákhoz hasonlóan hasuk közepén viselő s teljesen hasonlókép csúszó-kúszó életmódot folytató Planariákhoz. A Platyctenidák és a Planariák alakja, életmódja, tartózkodási helye, továbbá bélcsövüknek elágazódási módja annyira hasonlít egymáshoz, hogy még a gyakorlott szem is alig tudja az első tekintetre ezeket az állatokat egymástól megkülönböztetni. Ennek következtében a búvárok egy részének az a felfogása, hogy a Platyctenidák a tömlősök és a legalsóbbrendű férgek között egészen természetes összekötő kapcsot képeznek.

A Ctenoplana nemzetség különböző képviselői, így pl. a Ct. kowalivszkii Kor., melyet Korotnev 1885-ben fedezett fel a Szumatrától nyugatra Pulu Pandan közelében s később Willey Ujguinea közelében szintén megtalált, még leginkább emlékeztetnek a bordásmeduzákra. Színük rózsapiros vagy zöld. A hátoldalukon még meg tudjuk különböztetni a délkörirányban futó bordákat, melyek mentén 7–8 evezőlapocska képződött s amelyek munkája segítségével az állat még szabadon is tud úszni. Ilyenkor a kicsiny, kb. 6 mm. átmérőjű korong lefelé görbülve összecsukódik, mint a könyvnek két lapja, az összehajlás vonalául tölcsérsíkot használván fel, melyet az igen mozgékony és mellékfonalakkal ellátott fogókar, valamint a hozzátartozó tölcsérhüvely jelez. Ha azonban az állat laposra kiterülve valamely tárgyon, vagy hasával felfelé fordulva a víz tükörlemezén úszik, mint ahogy azt planáriánk is rendszerint cselekszik, akkor a bordák ormók közt rejtőző fülkékbe kerülnek, melyek a bél és a tenteculumhüvely elődudorodása következtében keletkeznek. A bordaszervek ilyenképpen annyira elrejtőznek, hogy a csúszó állaton egyáltalán nem is látszanak. Az állat hátának közepén még megtalálható a helyzetérzékszerv, melyet érző tapogatók kettős félköre övez; vele szemben, a has ellentétes oldalán, középütt találjuk a szájnyílást. A szájnyílás tágas, a gyomor síkjában ellapított üregbe vezet, amelyből az állat hátoldalán átló irányában futó négy csatorna sugárzik szét. A hasoldali testfélben viszont szabálytalan, szűk csatornák rendszere képződik, mely a négy hátoldali bélcsatornával összeköttetésben van.

A Coeloplana nemzetség egyes tagjai teljesen planáriaszerűek. A Vörös-tengerből ismerjük a C. metschnikowi Kow.-t és a japán partokról a C. willey Abb.-t.

Coeloplana willeyi Abb. amint az algalemezen mászik

Abbot tanulmánya szerint az állatokat apály idején két láb mélységű tengerben köveken és barna algákon találjuk, különlegesen pediglen azokban a kisebb-nagyobb tócsákban, melyek az apály idején visszamaradván, a tűző naptól felmelegednek. A C. willey, melyet a ábra mutat be, kinyújtózott állapotában 5–6 cm hosszú és 1–2 cm átmérőjű. Ha az állatot megzavarjuk, eredeti térfogatának egy ötödére is összehúzódik. Evezőlapocskái nincsenek s ennek következtében sohasem úszik. Igen sajátságosan, teljesen amöbák módjára mozognak, midőn az igen redős testszegélyből valamely irányban lebenyt bocsátanak, melyet testalakulásával később az egész állat követ. Hasukkal felfeléfordultan, a Ctenoplanakhoz hasonlóan, ezek is tudnak a víz tükörhártyáján kúszni. Ilyenkor számos mellékfonállal felszerelt tapogatóikat ide-oda lóbálják. Az alzaton elevenen mozgó állatok fogókarjai is gyakran egymástól függetlenül, mint a vörös, vagy sötétbarna férgekből hirtelen kiemelkedő fehér felhők nyomulnak ki. Ha a víz tükörhártyáin tovasikló állatot megzavarjuk, összehúzódik és mint valami alaktalan rög süllyed alá a talajra. Tartózkodási helyül a barna állatok barna-, a vörösek pedig vörösalgákat keresnek ki s így védekeznek elágazó festéksejtjeik által keletkezett alkalmazkodási színeik segítségével az ellenségtől. A felső oldalon lévő érzőtest kicsiny. A bélcsőrendszer csöveknek hálószerű rendszere, melyekből az állat testszegélye felé piciny vakzsákok haladnak. A Coeloplana hátán képződő rövid, ujjszerű nyújtványokba is behatolnak a bélcső ágai. Ezek a nyújtványok tetszés szerint ki- és betüremlíthetők, valószínűleg a lélekzést szolgálják. Ezt különlegesen Abbot megfigyelése igazolja, mely szerint a fogságba került állatok az aquarium megromlott vizében hátoldali nyújtványaikat igen nagymértékben türemlítik ki.

Meg kell említenünk végül azt is, hogy egyik bordásmeduza, a Tjalfiella tristoma Mrtsn. ülő életmódra tért át. Ezt az állatot Mortensen Grönlandban, az Umanak-fjordban fedezte fel éspediglen Umbellulák nyelén találta. Sajátságosképpen az állat száji oldala itt is az alzat felé fordul. Ennek következtében a száj képtelen volna feladatát teljesíteni, ha a szájnyílás két sarka külön-külön csővé nem húzódnék ki s a csövek az állat szélén felfelé nem hajlanának, olyanképpen, hogy a végükön képződött új szájnyílás a táplálék felvételére alkalmassá nem válik. A két másodlagos szájnyílás, illetőleg az utánuk következő cső a táplálékot az eredeti szájhoz vezeti, amely a Platyctenidákra jellemzően elágazó csőrendszerbe vezet. A hátoldalon négy pár kinövésben találjuk az ivarszerveket éspediglen mindenikben petefészket és herét egyaránt. Az állat azonban nem petézik, hanem a megtermékenyített petesejt az anyaszervezetben fejlődik tovább. Minden egyes petesejtből a bőrben képződött különleges költőtérben (mely a bélcső kitüremkedéséből képződik) egészen rendes alkotású bordásmedúza képződik, mely az anyatestet áttöri és szabályos úszólemezkéivel vidáman úszkál a vízben. Később valamely szilárd alzaton telepszik meg s amire szervezetéből nincs szüksége, így érzékszervét és úszólemezkéit visszafejleszti.