II. alosztály: Csupasztestűek (Nuda)

A bordásmedúzák nagy tömegét magában foglaló „Tentaculata” csoporttal szemben ismeretes egy kicsiny, fajokban szegény csoport is, melynek képviselői nincsenek fogókarokkal ellátva. Ezek az állatok a plankton leggyakoribb nagyranőtt testű lényei s mindenütt találhatók a tenger világában. A legismertebb és legszebb közöttük a dinnyemedúza (Beroë ovata Eschz.), mely mint leggyakoribb földközitengeri bordásmedúza legtöbbször volt vizsgálatnak alávetve, hogy rajtuk a bordások szervezetét tanulmányozzák. Az állat teste zömök, csaknem hengerded, a fiataloké fehéresen áttetsző, az öregeké rózsapiros, a tetőtéren, a kerekded érzékszervtől le egészen a szájnyílásig, 8 borda húzódik, melyen az evezőlemezecskék gyönyörű színjátéka figyelhető meg. Ha a nyugalmi állapotában mindig felfelé fordított szájjal lebegő állatra vetjük tekintetünket, azt hisszük, hogy az teljesen üres: a nagyméretű gyomor ugyanis az állat egész testét kitölti. A tölcsérbél, mely az érzékpólus közelében csatlakozik hozzá, rendkívül kicsiny. Az öblös gyomorból bélcsőrendszer ágazik szét, mely a bordásmedúzákra jellemző módon alakul itt is. Mindössze csak annyi feltűnő, hogy a bordabelekből számos, piciny, elágazó csatorna nyomul a test izmos falába. Ennek az a következménye, hogy a testnek szövetei sokkal jobban átszellőződnek és így a beroë sokkal nagyobb munkára képes, mint a fogókarosok puha, kocsonyával telített fajai. Rendkívül ügyesen úszik és így a plankton legfalánkabb ragadozója. Előszeretettel támad a nagy és gyönge testalkatú Eucharusokra. Chun beszéli el a következő tapasztalatait: „Bárki is, aki ezeknek az állatoknak szokásait nem ismeri és beroëkat másfajta medúzákkal együtt egyazon akváriumban tart, pár nap letelte után nagy csodálkozva ébred arra, hogy az edényből a beroëken kívül minden eltűnt. Kezdetben azt gyanítja, hogy a többiek tönkrementek és feloldódtak, míglen egyszer észre nem veszi azt, hogy a falánk beroëknak estek áldozatul. Közben megfigyelheti azt is, hogy a beroë hatalmas falatokkal tud megbirkózni. Így én – mondja Chun – egy alkalommal egyik nagyobb Eucharist tágas bazínba helyeztem el, hogy vázlatot készítsek róla. Nem gondoltam közben arra, hogy egy félakkora Beroë forskalii, amely hosszabb idő óta éhezett, valami bajt csinálna. Egyszer csak azt vettem észre, hogy az éhes beroë, valószínűleg szagérzékétől vezetve, tágranyitott szájjal kezd körbeúszni s az Eucharis közelébe érve, ügyes fordulattal rávetette magát, megragadta tágranyitott szájával és elkezdte az úszólapocskáival elevenen csapkodó, különben azonban védtelen állatot garatján legyűrni. Közben a jelenlévő urak közül többet odaszólítottam, kik alig hittek szemüknek, hogy a beroë azzal a hatalmas falattal megbirkózik. S mégis, alig telt el negyedóra, a támadó az Eucharisra teljesen felhúzta magát és alaktalan hólyaggá felfúvódva feküdt a fenéken, mindaddig, míg meg nem emésztette.”

A beroë nemcsak evezőlapocskáival tud mozogni, hanem képes arra, hogy fajsúlyát megváltoztassa és így az evezőlapocskák segítsége nélkül emelkedjen vagy süllyedjen a tenger vizében. Valószínű, hogyha az állat emelkedni akar, sejtjeiben könnyebb anyagok képződnek és halmozódnak fel, melyek süllyedés alkalmával a kocsonyaanyagban mindenütt jelenlévő izomsejtek összehúzódása következtében kipréseltetnek. Mivel a bordásmedúzák víztartalma a 96%-ot is meghaladja, természetes dolog, hogy az állat fajsúlyának igen keveset kell ahhoz megváltoznia, hogy annak következtében le- vagy felfelé irányuló mozgás álljon elő.

Híresek a beroë-fajok arról is, hogy éjjel fényesen sugárzó, kékes fényt bocsátanak ki, ha őket ingereljük. Ilyenkor minden bordabélben két világítócsík jelenik meg. Valószínű, hogy a világítás főforrása az itt elhelyezkedő ivarszervek, melyeknek területén erőteljes vegyi forgalom zajlik le; meg kell azonban jegyeznünk, hogy a bordásmedúzák tojásai és álcái is világítanak. Úgylátszik, hogy bizonyos vegyi anyagok vannak az ilyen helyeken felhalmozódva, melyeknek ingerlésre bekövetkező szétbomlásából fény keletkezik. Ha a bordásmedúzát előbb megvilágítjuk, ha akár a hold is sütött is rájuk, ez a vegyi anyag nem képződik; az állatoknak jó ideig kell sötétben lenniök, hogy ingerlésre fényben ragyogjanak föl.