2. Hosszúcsőrű delfinek (Inia d’Orb.)

Humboldt már 1819-ben közzétette a Dél-Amerika vizeiben élő delfinről szóló megfigyelését, a nélkül, hogy a közelebbi, szabatos leírását is adta volna.

Az inia (Inia geoffroyensis Blainv.)

Inia (Inia geoffroyensis Blainv.).

Az inia, máskép bufeo, bontó ormánya keskeny, kerek, tompa, merev szőrökkel borított csőrré nyúlt meg. Mindegyik állkapcsában 26–33 hegyes, elgörbült és erős koronával ellátott fog ül. Nyúlánk törzse hosszú, a felső végén kimetszett és a vége felé sarlószerűen elkeskenyedő mellúszókat visel. Farkúszója nem lapos, hátúszója pedig igen alacsony. Testhossza 2–3 m között ingadozik. A nőstény csak félakkora. Egész hátoldala halványkékes. Hasi oldala rózsapiros. Van azonban kivétel is. Előfordulnak olykor teljesen vöröses és néha feketeszínű alakok is. Austennek számtalanszor volt alkalma az iniát az Amazonasz alsó folyásában megfigyelni. A rózsapiros állat felbukkanását a borsólevesszínű vízből pompás, megragadó látványnak mondja. A szürke és a piros színt ivari különbségnek hajlandó tartani, mivel a két szín minden alkalommal együtt jelenik meg.

Amennyire ma tudjuk, a figyelemre méltó teremtés Dél-Amerika valamennyi folyóját lakja a 10. és 17. déli szélesség között. Az Amazonaszban és mellékfolyóiban, valamint az Orinokóban általánosan ismert. A tengeri delfinektől már mozgásaiban különbözik. Lassú és lomha. Nyugodtan úszik. Gyakran a felszínre jön lélekzetvétel céljából. Rendesen kevéstagú csapatokban él, bár Humboldt adatai mást mondanak. Ő ugyanis nagyobb csapatokban is látta őket együtt. „Ismét csend lett – írja – s csakhamar a vizet lövellő halak családjába tartozó nagy cetek, amelyek teljesen hasonlítanak a tengereink delfinjeihez, hosszú sorban kezdtek a felszínen nyüzsögni. Úgy látszott, hogy a hosszú és lomha krokodilusok kerülték ezeknek a lármás és esetlen mozgású állatoknak a közelségét, mert lemerültek, mihelyt a vizet lövellő halak a közelükbe értek. Minden évszakban találkozunk velük és semmi jel sem mutat arra, hogy meghatározott időben vándorolnának.” Schomburgk Guayanában figyelt meg folyami delfineket, amelyeket iniáknak vélt. Különösen gyakoriak voltak az esős időszakban és röviddel utána, amikor a megszaporodott víztömeg még elborítja a sellőket. „Nem ritkán jelent meg 6–8 egyszerre, párosan összetartva, vagy nyílsebesen úszkálva közel a víz színéhez, vagy folytonosan föl- és lebukdácsolva, miközben nemcsak hegyes csőrük, hanem testük nagyrésze is kiemelkedett a vízből.”

Bates nyomán tudjuk, hogy az Amazonaszban legalább háromféle delfin él s hogy ezek mindenütt gyakoriak, helyenként pedig egyenesen meglepő tömegben jelentkeznek. „A völgy szélesebb helyein – írja ez a kitűnő megfigyelő – a torkolattól vagy 150 angol mérföldnyire felfelé, folyton hallható, különösen éjjel, amint az egyik vagy másik faj bukdácsol, fúj és horkol...” A bontó a felbukkanás alkalmával először mindig a fejét mutatja. Erre lélekzik és alámeríti a fejét, mire azután láthatóvá válik hajlított hátának és hátúszójának egész körvonala. E jellegzetes mozgásmódtól eltekintve, még azáltal is felismerhető, hogy mindig páronkint jelenik meg.” E leírás szerint tehát tengereink fekete delfinjéhez hasonlíthatjuk a bontót. Más tudósításokból azonban úgy tudjuk, hogy mindig közel a víz színéhez tartózkodik. Nem ritkán kidugja hosszú, csőralakú orrát és a megragadott zsákmányt a víz színe fölött nyeli el. Tápláléka túlnyomóan apró hal. Legszívesebben tartózkodik a folyamok tiszta és mélyvízű öbleiben, vagy pedig ott, ahol mellékfolyók ömlenek be. Nyilván azért, mert ezeken a helyeken található a legtöbb hal. A párzás idejéről és a vemhesség tartamáról semmit sem tudunk. D’Orbigny megvizsgált egy nőstényt, amelyik életének utolsó hat órájában egy alig 1 láb hosszú kölyket ellett.

A bennszülöttek nem vadásznak az iniára. Kímélésének azonban nem a csekély haszon az oka, mint inkább az a különös felfogás, amely róla és mivoltáról közkeletű. Titokzatos mesék szállnak róla – miként Bates állítja – a bennszülöttek körében szájról-szájra. Ega lakóinak a szemében csábító hableány. Csodaszép, hosszan leomló hajával mesésen szép nő alakjában jelenhet meg, hogy a fiatal, tapasztalatlan férfiakat letérítse az erény ösvényéről és a romlásba csábítsa. Folyami delfint senki sem öl szándékosan. Fölötte alkalmas zsírjával senki sem tölti meg a lámpását, mert a bontó zsírjával megtöltött lámpa a helyett, hogy világítana, vakságot idéz elő. Bates évekig hiába fáradozott, hogy reábeszélje valamelyik indiánust, fogna neki bontót!