1. Fosszák (Cryptoprocta Bennett)

A cibetmacska-formák tárgyalását a madagaszkári fosszával kezdjük, mely egyedüli képviselője a Cryptoprocta-nemnek. Külsőségek tekintetében igen közel áll a macskákhoz, amennyiben igen érdekes keverékét alkotja a macskák és cibetmacskák jellemvonásainak. Különösen szembeötlővé válik ez a hasonlóság a macskákkal, ha a fosszák a vele egyező színezetű, megnyúlt alakú, alacsony, hosszúfarkú eirával (Herpailurus eyra Fisch.) vetjük össze. Így érthető, hogy rendszertani helye is hosszú ideig vitás volt. Míg régebben szinte általánosan a macskafélékhez sorolták, addig ma már Carlsson A. vizsgálatai alapján világos, hogy a hossza tulajdonképpen a cibetmacskákhoz tartozik, bár kétségkívül nem egy macska-bélyeget visel magán. Arckifejezése határozottan macskára emlékeztet. A cibetmacskákkal egyezik viszont megnyúlt, alacsony lábakon nyugvó törzse, tojásdad alakú fülei és csupasz talpa.

A fossza (Cryptoprocta ferox Benn.)

Fossza (Cryptoprocta ferox Bennet).

A fossza egész teste 1.5 m hosszú, ebből 68 cm esik a farokra. Nagyon alacsony termetű állat, amennyiben lábai alig 15 cm magasak. Bundája rövid, de tömött, kissé durva, fején és lábain a szőrök úgy látszanak, mintha le volnának nyírva. Színe vörhenyes, fölül sötétebb árnyalattal, amennyiben itt az egyes szőrszálak barnával és halványsárgával gyűrűzöttek; füle kívül-belül világosabb szőrözetű, bajúsza részben fekete, részben fehér, szivárványhártyája szürkés-zöldes sárgának látszik és a házi macskáéra emlékeztet.

A fossza hazája Madagaszkár-szigete, ahol általánosan ismerik és nevetséges módon félnek tőle; azzal is megvádolják, hogy az embert is megtámadja, ami az orchidea-gyűjtő Hamelin adatai szerint legalább akkor valószínűnek látszik, ha kölykei védelméről van szó. A szabadban folytatott életére vonatkozólag ma még keveset tudunk, mert európai ember még nem figyelte meg alaposan és Pollen is jórészt csak a bennszülöttek meséire támaszkodik. A fossza a madagaszkári bennszülöttek szerint a párosodási idő lezajlása után magányosan él az erdőségekben. Tyúkrablás céljából lelkiismeretesen ellátogat a tanyákra és éppoly erős, mint amily vérengző. Rendesen a földön tartózkodik, de néha a fákra is követi és szorgalmasan üldözi a félmajmokat. A párosodás ideje alatt állítólag 4–5 példány is összeverődik. A fossza veszedelmes baromfirabló, mert a Pollentől elejtett hím például rövid idő alatt 1 pulykát, 3 libát és vagy 20 tyúkot tépett szét. E mellett még állítólag ilyen prédával sem éri be a fossza, hanem a körülményekhez képest még fiatal disznóra és más háziállatra is rátör és meg is öli. Így nem csodálkozhatunk azon, hogy a madagaszkáriak oly elkeseredetten gyűlölik, lehetőség Szerint pusztítják, sőt halála előtt kínozzák is.

Vadászata nem okoz különös nehézséget. Pollent, aki madagaszkári vadászok előtt azt az óhaját fejezte ki, hogy szeretne fosszára vadászni, kikalauzolták a sűrűbe, annak a falunak a közelébe, ahol az állat röviddel azelőtt rabolt. Csaléteknek kakast vittek magukkal, melyet a lábára kötött madzag rángatásával kukorékolásra, vagy kotkodácsolásra bírtak. Félóra elteltével távolból kutyacsaholásra emlékeztető hangok hallatszottak, ezt követőleg csakhamar két árnyékalak tűnt fel, amint nesztelenül suhant el a fűben. Kissé közelebb érve, a rablók megálltak és mozdulatlanul állva figyeltek, úgyhogy Pollen kénytelen volt a közelükbe lopódzni, hogy puskavégre kaphassa őket.

A fossza húsát a bennszülöttek eszik és ízletessége miatt nagyra becsülik.

Az első élő fossza, mely Európa földjére jutott, 1890-ben került Londonba; azóta ez az érdekes állat több ízben jutott el a német állatkertekbe is. „Valahányszor ezt a kedvenc kis ragadozómat látom, – írja Heck „Tierreich”-ében – mindig az az érzésem, hogy a macskák élénk, játszi természetével, biztos ugróképességével és kecses mozgásával átitatott nagy vörös-barna pálmasodró áll előttem.” Ez a fossza nem kevesebb, mint 17 évig élt a berlini állatkertben.