2. Cibetmacskák (Viverra Linné)

Visszahúzható karmai révén a fossza a valódi cibetmacskákhoz képezi az átmenetet. Ezek közt a cibetmacskák (Viverra) neme aránylag hosszú végtagok által tűnik ki, melyek ötujjú, szőröstalpú lábban végződnek. Igen jellemző erre a nemre az erősen fejlett mirigytasak a végbélnyílás és ivarszervek közt.

A cibetmacskák számos, főképp az alapszín árnyalata, a bunda rajzolata, illetve a háti sörény fejlettsége tekintetében elütő fajokra oszolva, Afrikát (a Szaharától délre), Dél-Ázsiát, Indiától középső Kínáig, továbbá a maláji szigeteket, a Molukkákig és Fülöp-szigetekig lakják, viszont hiányoznak a kis keleti Szunda-szigetekről.

Az afrikai cibetmacska (Viverra civetta Schreb.)

Afrikai cibetmacska (Viverra civetta Schreb.).

Nagysága egyezik a közepes nagyságú kutyáéval. Feje magasra domborodó, széles arcorra előre kicsit hegyesedő, füle rövid, csúcsban végződő, szeme ferdén hasított, szembogara kerek. Törzse megnyúlt, bár nem karcsú, sőt ez állat egyike a család legzömökebb alakjainak. Farka közepes hosszúságú, ugyanolyan a lába is. Talpa teljesen szőrös. Mérsékelten hosszú bundája tömött, durva és laza; nyaka felső részén és háta közepén felmereszthető, meglehetősen hosszú sörény húzódik végig, mely még a farok felső oldalán is észlelhető. Szép hamúszínű, néha sárgásba hajló alapszínéből számos kerek és szögletes, feketés-barna folt emelkedik ki, melyek elhelyezés és nagyság tekintetében igen különfélék, amennyiben hol hosszában, hol pedig keresztben sorakoznak egymás mellé, a combokon pedig határozott keresztsávokká lesznek. A háti sörény feketebarna, hasoldala viszont világosabb, a rajta lévő fekete foltok kevésbbé határozott szélűek. Farka, mely tövén még elég dússzőrű, 6–7 fekete gyűrűt visel és feketés-barna hegyben végződik. Nyaka oldalán hosszú, szögletes, rézsútosan fölülről-előlről hátra-lefelé húzódó fehér folt foglal helyet, melyet alul-fölül feketebarna szalag határol; ezt a foltot sokszor egy feketebarna sáv két egyenlő részre osztja. Orrahegye fekete, arcorra végén fehér, közepén, a szem előtt, világosbarna, míg homloka és a fülek tájéka inkább sárgás-barna, tarkója viszont a fül mögött még halványabb. Szeme alatt nagy, feketebarna foltot visel, mely arcán át a torok felé húzódik és utóbbit szinte teljesen befödi.

Testhossza 70 cm, farkáé 35, vállmagassága pedig 30 cm. Német-Kelet-Afrika cibetmacskája, melyet Viverra civetta orientalis Matschie név alatt írtak le, Fischer szerint Zanzibár szigetén is felette gyakori. Mint a család legtöbb faja, a cibetmacska is inkább éjjeli, mint nappali állat. A nappalt átalussza, este zsákmányt keres és legfőképpen apró emlősöket és madarakat igyekszik becserkészni. Azt állítják, hogy különösen a madártojást szereti, a fészkek felkutatásában igen ügyes és ezért a kedvelt csemegéjéért még a fára is felmászik. Szükség esetén még békákat, gyümölcsöt, gyökereket is elfogyaszt. Ezt a Süssfeld-féle Loango-expedíció tapasztalatai is igazolják, mely az állatot a Kongó vidékén aránylag gyakorinak mondja, bár ritkán látható. Egyébként a cibetmacska az Abesszíniától Szenegambiáig húzott vonaltól délre egész Afrikát lakja.

A fogságban külön ólakban, vagy ketrecekben tartják és hússal, leginkább szárnyassal etetik. Ha fiatalon fogják el, nemcsak szabadsága elvesztését viseli könnyebben, hanem rövidesen igen megszelidül. Az öregen elfogottak ellenben nem egykönnyen szelidíthetők. Az ilyenek mindig vadak és harapósak maradnak. Ingerlékenyek, macskamódra rontanak rá ellenfelükre, felborzolják sörényüket és kutyamorgásra emlékeztető, rekedt hangot hallatnak. A fogságban tartott cibetmacska erős pézsmaszagot terjeszt és ezért jóformán kibírhatatlanná válik, különösen a gyengébb idegzetű ember számára. A párizsi füvészkertben 5 évig ápoltak egy cibetmacskát; ez állandóan pézsmaszagú volt. Ha ingerelték, mérgében apró pézsmacafatokat hullatott ki cibet-tasakjából, melyet egyébként csak 14–20 naponként ürített ki. A szabadban az állat azzal sietteti a zacskó kiürítését, hogy fához, vagy kövekhez dörgölődzik. A fogságban viszont ketrece léceihez nyomkodja zacskóját. Az ember figyelmét cibetzacskója terelte az állatra. Régen a pézsmát orvosszernek használták; ma sok illatszer fontos alkotórészét képezi.

Alpinus tapasztalatai szerint a cibetmacskát Kairóban a zsidók ketrecben tartották. Kizárólag csak hússal etették, hogy minél több pézsmát válasszanak ki és lehetőleg jól kamatozzanak. A pézsmát az ő jelenlétében nyomkodták ki és drachmáját négy arannyal fizettették. De Lisszabonban, Nápolyban, Rómában, Mantuában, Velencében és Milánóban, sőt némelyik német városban, különösen pedig Hollandiában ugyanilyen célból nem ritkán ápolták ezt az állatot. Cibetnyerés céljából az állatot a ketrec rácsához kötik, ujjal kifordítják a zacskót és a pézsmát egyszerűen kinyomkodják a tasakba torkolló levezető csatornákba. Friss állapotban a pézsma fehér, habszerű, idővel megbarnul, szaga pedig veszít erősségéből. Leggyakrabban hamisítva kerül forgalomba, de még a valódi is sok eljáráson megy át, míg a használatra alkalmassá válik. A legjobb pézsma állítólag egy ázsiai cibetmacskától származik, még pedig egy, a Molukki-szigetcsoport Bura nevű szigetéről származó fajból. Állítólag a bengáliai is jobb a jávai vagy afrikai pézsmánál. De ez valószínűen a különböző fokú tisztításban leli magyarázatát. Manapság a kereskedelemben már jóval elenyészőbb szerepet játszik, mert a pézsmaszarvas váladéka mindinkább kiszorítja. A hím rendesen kevesebb, de jobb minőségű cibetet szolgáltat, mint a nőstény. Cecchi szerint, aki a kaffai tenyésztőkre hivatkozik, csakis a hím ad jóminőségű cibetet, ellenben a nőstény „meglehetősem bűzös anyagot választ el, ezért nem is fogják, hanem, ha történetesen hálójukba keveredik, szabadon bocsátják. „Karmait ellenben levágják, hogy máskor lábujjnyomáról felismerjék.”

Cecchi, aki a 80-as években Kaffában tartózkodott, azt állítja, hogy ott évenként átlag 200 cibetmacskát fognak; úgy, hogy nyomukat követve kifürkészik búvóhelyüket, hálókkal körülkerítik és nagy lármával kiűzik onnan az állatokat. Cecchi beszéli, hogy 100 cibetmacska 4 nap alatt 6–7 ökröt fogyaszt el. A cibetmacskatenyésztés igen jó jövedelmet hajt, mert az állat 4 naponként 80–100 g (?) cibetet ad. A cibet a nagy melegben gyorsan erjed és megromlik, miért is gondosan óvják, száraz, hűvös helyen tartják. Rendesen marhatülökben rakják el és az évszak szerint változó kereslet szerint 1–3 sótábláért – 0.90–2.70 P értékben. A főtömeget a tengerpartra és innen Keletre szállítják.

Eddig még nem tudták kimutatni, hogy mi haszna van az állatnak a cibetválasztásból. Az az egy bizonyos, hogy a cibetmacska váladékát nem ellenségei elriasztására használja, mint az amerikai büdösborz az ő pokoli bűzét; hogy mi a váladék igazi feladata, nem tudjuk. Sokkal fontosabb volna azonban, ha az állat szabadban folytatott életmódjáról tudnánk többet. De csodálatosképpen az összes természetrajzok és útleírások ebben a tekintetben jóformán semmit sem tudnak mondani, valószínűleg azért, mert ezek az éjjeli rablók nappal csak igen kivételes esetekben kerülnek a megfigyelő szeme elé. Maga Brehm is csak igen kevés alkalommal figyelhette meg az afrikai cibetmacskát. Két fiatal állat melyeket nevelt, igen csöndesen viselkedtek és unalmas fráterek voltak, az egész nappalt átaludták, csak késő este mutatkoztak, napfölkelte előtt pedig újra vackukba bújtak. Egy veszekedés alkalmával az egyik agyonharapta társát, de sajnos, már néhány nappal az állatok megszerzése után kapott sebeibe ő is belepusztult. Más példányok, melyeket később volt alkalma megfigyelni, lényegében ugyanúgy viselkedtek. A napot ezek is átaludták, ha nem zavarták őket, csak este mutatkoztak; ilyenkor a ketrecben össze-vissza futkosták, s az egész cibetmacska-nemet jellemző gyorsaságot és ügyességet mindenképpen igazolták; utána falánk étvágyuk támadt, míg nappal még a legízesebb csemegét is érintetlenül hagyták. Az élő prédát villámgyorsan megragadták, a nélkül, hogy közelébe lopódzással, vagy más támadási fortéllyal igyekeztek volna birtokába jutni. Egyetlen biztos harapással szétmorzsolják az állat fejét, s ily módon rögtön megölik. Erre fölnyalják a vért és lassan, megfontoltan hozzáfognak a lakmározáshoz. Ha ingerlik, a cibetmacska, akárcsak a macska, hangosan morog; haragjában felborzolja a szőrét. Ha nem kapnak hálódobozt, könnyen rászoktathatók a nappali életmódra és sok éven át ép egészségben és jó kedélyben maradnak. A londoni állatkertben már szaporodtak.

Az ázsiai cibetmacska (Viverra zibetha L.)

Ázsiai cibetmacska (Viverra zibetha L.).

Nagyjából ugyanaz áll az ázsiai cibetmacskákra is, mint amit már az afrikai cibetmacska tárgyalása kapcsán elmondottunk. Ettől nemcsak színe és bundájának rajza, hanem alakja tekintetében is eltér. Feje hegyesebb, teste karcsúbb, füle hosszabb, szőre pedig nem hosszabbodik meg a háti részen sörénnyé. Alapszíne sötét barnássárga. Ebből számos sűrűn álló, különböző alakú, sötét rozsdavörös folt emelkedik ki, melyek többé-kevésbbé határozottan kivehető harántcsíkokba rendeződnek. Hátán a foltok széles, hosszú sávvá olvadnak össze, oldalt igen elmosódottak. Feje fehérrel keverten barnás. A fehér szín a szemek alatt és az ajkon foltokat képez. Torka és álla barnás, füle kívül ugyanilyen színű. Tarkóján 4 fekete szalag fut végig hosszant, 1 pedig a vállról a nyak alsó oldalára; ez azonban némelyik állaton sárgásfehér, sötéttel pettyezett is lehet. Lábai vörösbarnák, fekete hegyű farkát 6 fekete gyűrű díszíti. A felnőtt állat teste 80 cm, farka 46 cm hosszú, míg vállmagassága 38 cm, súlya pedig 8–12 kg.

Az ázsiai cibetmacska Bengáliában, Asszamban, Burmában, Dél- és Közép-Kínában, Sziámban és a Malakka-félszigeten él. Nepalban és Szikkimben a Himalája hegység déli lejtőin tetemes magasságokba jut föl. Előfordul ezeken kívül keleti Tibetben is, de déli és nyugati irányban nem nagyon jut át Bengália határán, mert már a középindiai tartományokból és a Dekkán-fennsíkról hiányzik. A nyugaton és a déli tartományokban viszont egy másik faj, a Viverra civettina Blyth él.

Az ázsiai cibetmacska általában magányosan él. Napközben ligetekben, berkekben, sűrű bozótban hever, éjjel portyázásra indul, ezenközben nem ritkán az emberi telepeket is felkeresi, hogy tyúkokat, kacsákat raboljon. Eleség dolgában egyáltalában nem válogatós, megeszi a gyümölcsöt, mindenféle gyökeret, rovart, kígyót, békát, tojást, továbbá mindennemű madarat és emlőst, melyet hatalmába ejthet. Bengáliában májusban vagy júniusban 3–4 kölyket ellik, melyek Hodgson szerint valószínűleg nyitott szemmel jönnek a világra. A terhesség tartama még ismeretlen.

A tangalunga (Vivera tangalunga Gray.)

Az ázsiai cibetmacskánál jóval gyakrabban jut el európai állatkertekbe egy nálánál kisebb faj, a tangalunga, mely déli Hátsó-Indiának és a Maláji-szigeteknek széles elterjedtségnek örvendő cibetmacskája. Kisebb termetén kívül bundája rajzolatában is eltér indiai rokonától. Szürkésbarna alapszínét apró, feketés foltok, farkát pedig nagyobbszámú világosabb és sötétebb gyűrű díszíti.